A bolygónk legmagasabb dűnéi nyomában

Az ember a homokdűnéket egyforma kupacokként képzeli el, azonban formaviláguk meglepően sokszínű. Ezek egyikét jelentik a csillagdűnék, a felülről nézve több ágú csillag alakot öltő kisebb hegyek, amelyek a 300 méteres magasságot is elérhetik, ezzel a legnagyobb földi dűnéket adják. Jól ismertek a namíbiai csillagdűnék, amelyek festői szépségét fotók rengetege mutatja be (itt található a legnagyobb, 325 méteres Big Daddy nevű dűne is). Csillagdűnéket láthatunk bolygónk számos pontján, de a Mars vagy a Titán felszínén is. A földi dűnék kb. 8,5 százalékát teszik ki a csillagdűnék.

Egy újonnan, a Scientific Reports folyóiratban bemutatott kutatás során a marokkói, mindössze 18-szor 9 kilométeres Erg Chebbi homoksivatagának egyik jeles csillagdűnéjét, a Lala Lallia nevűt vizsgálták meg brit szakemberek, a kutatást a walesi Aberystwyth Egyetem ismertette. Most először sikerült feltárni, milyen hosszú idő kell e dűnék kialakulásához, és miként is épül fel a belső szerkezetük.

Csillagdűnéket ott találhatunk, ahol változó a szélirány, és változó a felhalmozódó homok üteme is, azonban – talán pont a nagy méretük miatt – nagyon keveset tanulmányozták még őket. Most a kutatók többek közt talajradaros mérésekkel pillantottak be a dűne belsejébe, s a felszíni mérések adataival kiegészítve ezeket, modellezni tudták a kialakulását. A Lala Lallia az Erg Chebbi legmagasabb, 100 méteres dűnéje, a név is azt jelenti berber nyelven: a legmagasabb szent pont.

Az Erg Chebbi több dűnéjének alapzatán is végeztek kormeghatározást, az optikailag stimulált lumineszcencia módszerével azt tárták fel, mikor temetődött be a dűne alapja, vagyis mikor kezdett felépülni maga a dűne. A mérések feltárták, hogy a Lala Lallia alapzata mintegy 13 ezer éve kezdett lerakódni, azonban mai méretének zömét az elmúlt évezredben gyűjtötte össze, miközben kissé nyugat felé araszolt. (A környező dűnék közt van hasonló korú, de kissé fiatalabb is.) Különös módon a dűnealap koránál mintegy 8000 évvel fiatalabb lerakódásokat tudtak azonosítani a magasabb pontjain. A Lala Lallia esetében a dűne „csillagkarjai” maguk is jóval fiatalabbak, a legnyugatibb kivételével. Ez alapján határozták meg a kutatók a dűne nyugat felé tartó, évi fél méteres mozgását. Ez az irány a térség uralkodó szeleiből adódik, azonban a dűne ifjúkorában még dél-délkelet felé mozgott, a korabeli szelek szerint.

A dűne belső szerkezetét a radarmérések tárták fel, ez árulta el, hogy mikor és merre nőtt a dűne. A kutatók azt is meghatározták, hogy a csillagdűnék mely része az, amely e szerkezeti felépítés miatt megmaradhat akkor is, ha a dűnét alkotó homok homokkővé válik. Ez azt jelenti, hogy az ősi csillagdűnékre is rá lehet bukkanni a homokkő belső szerkezetének vizsgálatával. Eddig a geológiai múlt csillagdűnéire nem sikerült rábukkanni – mert nem egészen értettük, mit is kell keresni.

A Lala Lallia dűne akkor alakult ki, amikor a jégkor végén elkezdődő felmelegedést megszakította a fiatalabb dryas ezer éves hideg periódusa. Később azután egy 8 évezredes időszakban a dűne növekedése megállt, ez részint az afrikai nedves periódusnak köszönhető. Bár e régió akkor is sivatagos volt, valószínűleg mégis elegendő nedvességet kaphatott ahhoz, hogy a homok felhalmozódása megálljon. Ezt támasztja alá ebből a korból származó agyagedény-töredék, növényi gyökerek maradványai, illetve a villámcsapások során keletkező fulgurit is. Ez utóbbi arra utal, hogy a térségben zivatarok is voltak. Feltehetőleg e nedvesebb időszakban némi növényzet stabilizálhatta a homokot. E valószínűsített nedvesebb időszak tanúja a talajvíz is e térségben, amelynek mélybeli tartalékaival öntözik növényeiket az Erg Chebbi peremén élők.