Az ausztrál tüzek 11 évezrede

Ausztráliában az utóbbi évtizedek során egyre többször fordult elő rendkívül pusztító bozóttűz, amelynek nem egyszer globális hatásai is voltak. A bozóttüzek gyakorisága a klímaváltozással tovább nő, így létfontosságú, hogy elkerüljük a kialakulásukat. E tüzek megelőzésében egyre inkább felismerik (nem csak Ausztráliában) a tervezett égetések szerepét, azonban az se mindegy, hogy mikor és miként zajlik. A déli kontinensen ebben hatalmas segítséget nyújtanak az őslakosok tapasztalatai, a sok évezrede végzett égetések segítenek kordában tartani az éghető növényzet mennyiségét és megelőzni a nagy, pusztító tüzeket.

Mire az első európaiak Ausztráliába érkeztek, az ott akkor már 65 ezer éve élő őslakosok jól bevált módszerekkel tartották kordában a tüzeket. Ehhez maguk gyújtották fel a száraz évszak elején az akkor még nem túl sok száraz növényt, így megelőzték azt, hogy nagy mennyiségű éghető anyag halmozódjon fel, és végzetes tűzvész alakulhasson ki. Az európai hódítással e gyakorlat szinte teljesen eltűnt, cserébe megnőtt a nagy tüzek gyakorisága.

Egy újonnan, Nature Geoscience folyóiratban megjelent kutatási eredményben arról számoltak be a James Cook Egyetem szakemberei és kollégáik, hogy ez a nagyon hasznos őslakos gyakorlat már 11 ezer éves. E gyakorlat újkori megszűnése miatt csökkent a biológiai sokféleség, teret nyertek azok a fajok, amelyek több éghető száraz növényi maradványt halmoznak fel, és emiatt is nő a tűzvészek száma, nagysága.

A szavannán az őslakosok által végzett égetések ideje előtt is voltak nagy tűzvészek, amelyek a száraz évszak végén a villámcsapások hatására kaptak lángra és pusztították el az ember számára fontos erőforrásokat nagy területen. A kutatók a Darwin városa mentén álló kis tó, a Girraween üledékéből emeltek ki egy 19,4 méteres furatot, és részletesen megvizsgálták azt. Ez a furat mintegy 150 ezer évnyi időszakot ölelt át! Felmérték a pollenszemcsék segítségével, hogy milyen növények éltek a régióban az egyes korokban, illetve megvizsgálták a korom jelenlétét – ez utóbbi a környéken volt tüzeket jelzi. A pollen összetétele pedig arról tanúskodik, miként változott a növénytakaró a nagyobb tűzvészek vagy a kisebb tüzek után.

Az adatokat összevetették a tüzekről és a régi klímáról rendelkezésre álló korábbi mért adatokkal, hogy feltárják, miként alakult a szavanna régió tüzeinek sora.

Bár voltak már 40 ezer éves tűznyomok is a régióban, amelyek mögött az emberek által végzett égetést gyanították, ám ezek túl rövid ideig tartottak ahhoz, hogy biztos következtetéseket lehessen levonni belőlük. A most kinyert és megvizsgált adatsor viszont hosszú és jól összehasonlítható.

A terület szavannája monszun éghajlatú, évente átlag 1700 mm csapadék hullik, és ennek a 90 százaléka november és április között. A vizsgált helyszín mindössze 200 kilométerre van a kontinens legrégebbi emberi jelenlétet igazoló 65 ezer éves lelőhelytől.

„A Girraween klimatológiai adatsora egyike annak a néhánynak, amely átfogja az ember 65 ezer évvel ezelőtti megérkezését megelőző és az azóta eltelt időszakot. Ez az egyedi adatbázis arról nyújt kézzelfogható információkat, hogy a rendszertelenül lecsapó nagy tűzvészeket miként váltották fel a rendszeres, ember által végzett, kis intenzitású égetések” – magyarázta Michael Bird professzor, a kutatás vezetője.

A nagy tüzek esetében keletkező égéstermékek eltérnek attól, ami a tervezett égetések során jönnek létre, köszönhetően annak, hogy más típusú növényzet és más hőmérsékleten ég el a két esemény során. Ezek az adatok is segítenek megkülönböztetni a kétféle tűz nyomait.

Az adatok azt mutatták, hogy az őslakosok 11 ezer éve már bizonyos, hogy rendszeresen karbantartották a szavannát, a kisebb, tervezett égetésekkel, de lehet, hogy ennél is régebbre vezethető vissza a módszer. A professzor hozzátette, az európaiak érkezésével ez elmaradt, és a területre visszatért a 11 ezer évnél régebbi, nagy bozóttüzekkel járó időszak és a térség élővilága is veszített sokféleségéből. Helyes volna mielőbb visszaállítani az őslakosok által alkalmazott módszert, már csak azért is, mert a sok kis égetésből kevesebb szén-dioxid kerül a légkörbe, mint a nagy bozóttüzekből.