Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

A Denali (korábbi nevén McKinley-csúcs) Észak-Amerika legmagasabb csúcsa, Alaszka szívében található, létrejöttét annak köszönheti, hogy a Csendes-óceáni-lemez az Észak-amerikai-lemez alá nyomul. Az Alaszkai Egyetem (Fairbanks) Peter Haeussler geológust kérdezte ki arról, minek köszönhetően nőhetett olyan magasra a Denali.

Haeussler az elmúlt 30 évben az USA Geológiai Szolgálatának munkatársaként Alaszka hegyeit vizsgálta. Az már régebben világossá vált, hogy az Alaszka délkeleti része alá benyomuló kőzetlemezdarab és a közeli törésrendszerben lévő éles kanyarulat együttesen felelnek azért, hogy a Denali, és a tőle kb. 20 kilométerre lévő Foraker gránittömbje megemelkedhetett.

A teljes válaszhoz vezető út egyik legfontosabb állomása volt az a „nyaralás”, amelyet a kutató a lányával és egy kollégájával a Denali közelében töltött. Az ekkor gyűjtött kőzetmintákat elemezték, mégpedig azzal a céllal, hogy a kőzetekben felhalmozott 10-es berillium-izotóp mennyiségét megmérjék. Ezt az izotópot a világűrből érkező sugárzás hozza létre, és mivel csupán a kőzetek felszínén (és néhány centis mélységében) képes kialakulni, így alkalmas arra, hogy segítségével kiderüljön, egy kőzettömb mióta van a felszínen.

A kőzetminták gyűjtése során Haeussler alatt beszakadt a hó és egy hasadékba zuhant – szerencsére a hegymászókötél megtartotta. A kutató a kötélen lógva észrevette, hogy fel tud mászni a hasadékon, így hamarosan ismét a felszínen volt. Kis pihenő után azonban mintát vett az itt kibukkant kőzetből. A kalandos gyűjtőutat évekkel követte a minták kiértékelése, és a felismerés: az itteni gránitot nem koptatja annyira az erózió, mint máshol teszi. Vagyis, míg a hegyek egyforma sebességgel növekedhetnek, azok az erők, amelyek fékezik a növekedést, bizonyos magasság felett nem elég hatékonyak.

Ennek egészen egyszerű oka van: az Alaszkai-hegységben nagyjából 4400 méteren található az állandó fagy határa. Ami ezen magasság fölé nyúlik, az nem esik át a rendszeres olvadás-fagyás ciklusokon, ami az aprózódás révén az erózióhoz vezet. A kőzetek hajszálrepedéseibe az olvadáskor beszivárgó víz ismételt fagyása során kitágul, és feszíti a kőzetet. Ha ez a folyamat elég sokszor ismétlődik, akkor a repedések mentén elhasad a kőzet, és lekopik az érintett szikladarab.

Haeussler a felismerésről 2023. decemberében egy konferencián is beszámolt. A mérési adatok szerint az erózió mértéke 3500 méteres tengerszint feletti magasságban még ezer évente 38 milliméter, 5200 méteres tengerszint feletti magasságban viszont már csupán 4,6 milliméter évezredenként!

A Denali gránittömbje a magassága miatt kevésbé hajlamos a fagyáshoz köthető erózióra, és ez segíti elő, hogy oly mértékben kimagasodjon a környezetéből.