Égi jelenségek 2024. április első felében

Óraállítás után később világosodik és később sötétedik, szép együttállásokat láthatunk, búcsúznak a téli csillagképek, alkonyat után talán még megfigyelhetjük az üstököst, és teljes napfogyatkozás lesz Amerikában.

Lassan búcsúznak a téli csillagképek
Bár a nyári eget a Tejút derengő szalagjával többen látják, a téli égbolt csillagképeiben több fényes csillagot találni, így ezek látványosabbak. Emiatt is oly sokak kedvence az Orion vagy a Bika. Nos, ezek a csillagképek április közepe táján már lenyugvóban vannak, így aki szeretne még egy búcsúpillantást vetni rájuk a nyár végi visszatérésük előtt, az most megteheti. Érdemes nagyobb látószögű objektívvel fotózni a nyugati eget, akár az együttállásos estéken is, igazán szép látványt tudunk majd megörökíteni.
Hold, Mars, Szaturnusz 6-án hajnalban
Nem lesz könnyű feladat a délkeleti ég alján feltűnő trió megfigyelése. A már pirkadó égen a viszonylag halvány Szaturnusz és Mars egymástól 3 fokra, a Holdtól pedig a Mars 2, a Szaturnusz 4 fokra jár holdkeltekor. A sarlót 10 százalékos megvilágításban láthatjuk felkelni, keleti határainknál 05:12, Budapesten 05:23, nyugaton 05:33 a holdkelte ideje. Mivel ez csupán 50 perccel lesz a napkelte előtt, az ég alja igen világos lesz már. A két bolygó megpillantásához teljesen tiszta horizont szükséges, a holdsarlót fátyolfelhőn át is megláthatjuk.
Teljes napfogyatkozás Amerikában 8-án
Bár ebből az eseményből hazánk teljesen kimarad, a ma már hagyományosnak mondható internetes élő közvetítések miatt érdemes róla szót ejteni. A fogyatkozás hazai idő szerint este lesz.
Aki szeretné nézni, az például a NASA élő műsorában figyelheti, vagy a texasi McDonald Obszervatórium segítségével a Space.com csillagászati magazin révén illetve a Time and Date élő streamjében A Montanai Egyetem szervezésében működő egyetemi csoport egy ballonról közvetít: ebben leginkább azt figyelhetjük majd meg nagy magasságból, ahogy a fényviszonyok változnak. A gyakorlott napfogyatkozásnézők számára ismerős az Exploratorium neve, ők az elsők közt voltak, akik valaha fogyatkozásról élő műsort adtak, természetesen most is jelen lesznek a választékban. Végül, de nem utolsósorban az USA tudományos alapja, a NSF csatornája is közvetíti majd a fogyatkozást. A műsorok kezdete magyar időben este, 19 óra körüli, és általában 22 óra körül érnek véget. Mivel Mexikótól Kanadáig igen hosszú a fogyatkozás kontinentális sávja, ezért az időpontok is elnyúltak (a tengeri régiókat is beleértve Polinéziától az Észak-Atlanti-óceánig tart). A teljesség pontos ideje és időtartama is mindenhol más lesz, 2,5 perctől több mint 4 percig terjed. Ezért az egyes közvetítésekben máskor lehet a teljesség, sőt, többször is megnézhetjük, ha váltogatjuk a helyszínt. Magyar idő szerint a teljességet 18:38 és 21:55 között láthatjuk majd – ennél pontosabban előre nem lehet megmondani, mert a közvetítések helyszíne dönti el, mikor lesz valójában látható.
Egyre nehezebben észlelhető a 12P/Pons-Brooks üstökös
Az égi vándor lassan napközelbe ér, és ez azt is jeleneti, hogy megfigyelni se nagyon lehet már. A hónap legelső napjaiban ugyan még sikerülhet, de amire a csillagászati sötétség beáll, az üstökös már csak kb. 8 fokos magasságban lesz. Ez azt jelenti, hogy csak kristálytiszta égen lehet érdemben megfigyelni, és persze tökéletes rálátással. Mivel a fényessége távol van attól, hogy alkonyi fényviszonyok közepette szabad szemmel észrevehető legyen (jelenleg legalábbis), így továbbra is a kistávcső és a fényképezőgép a megfelelő eszköz hozzá.
Arra viszont érdemes extra energiát szánni, hogy 9-én a Jupiterrel, illetve talán 10-én a Jupiter-Hold együttállással próbáljuk megörökíteni. Mindkét alkonyon nagyon alacsonyan lesz már, csillagászati sötétség beálltakor csak 3-4 fokon. Ha kicsit még fényesedik, akkor kicsit előbb is fotózható lesz, de a helyzet megismételhetetlensége miatt érdemes erre rászánni az időt és keresni egy elég magas dombtetőt, ahonnan látni, fotózni lehet ebben a társaságban. Ha piszok szerencsénk lenne az időjárással (amire az elmúlt hónapokban nem volt példa), akkor még a hónap közepéig van matematikai esély elcsípni az üstököst, közel a horizonthoz.
Alkonyi holdsarló 9-én
A holdnyugtakor is mindössze 1,3 százalékos megvilágítású sarlót napnyugta után kb. fél órával kereshetjük a nyugati ég alján. Az optimális időpont a megfigyeléshez keleten 19:48, Budapesten 19:59, nyugaton 20:09 lesz. Innen még kb. 40 perc van holdnyugtáig.
Hold-Jupiter együttállás extrákkal, 10-én
Az üstökös kapcsán már említett együttállás önmagában is szép lesz, a két égitest 3 fokra jár egymástól, ám a Jupiter felett 1,5 fokkal még az Uránusz is ott settenkedik a sötétben. Fotón e halványabb bolygót is megörökíthetjük, különösen akkor, ha az üstököst is bevesszük a társaságba. A sarló ezen az estén 5,5 százalékos megvilágításban látszik. Az együttállást napnyugta után jó 1,5 órával érdemes megnézni, nagyjából ekkor áll be a csillagászati sötétség is, vagyis már elég sötét lesz az Uránuszhoz is, de az üstökös ekkor már csak 3 fokon jár. Szóval kompromisszumos a helyzet, ahhoz elég nagy szerencse kellene, hogy sikerüljön mind a négy égitestet egy fotón összehozni, persze ez se lehetetlen.
Hold-Fiastyúk együttállás 11-én
A 12 százalékos sarlót és a legismertebb nyílthalmazt 2 fok választja el egymástól, ideális együttállást láthatunk tehát ezen az estén. A már kissé hízóban lévő, de még nem túl fényes sarló mellett szépen látszanak még a Fiastyúk csillagai, gyakorlatilag 21 óra körül már megfelelőek lesznek a fényviszonyok ehhez. Azonban a csillagok körüli kékesen derengő porködöt csak hosszabb záridővel lehet fotózni, így akkor a Hold nagyon beégne (kompozitként persze összehozható, de az már nem a valós látványt adja vissza). Az együttállás a későn fekvőknek is kedvez, majdnem 23 óráig lesz idő megörökíteni a párost.