Milliónyi rejtélyes lyuk van a tengerfenéken

A bőrünkön lévő bemélyedő hegek, vagyis a ragyák régen a fekete himlő életen át hordott maradványai voltak, a tengerfenéken pedig így neveznek minden kúp alakú bemélyedést. E tengeri ragyák között van egészen nagy, száz méteres, de pár centis is, sokféleségük mögött az okok is sokfélék lehetnek. Geológiai, hidrológia magyarázatok egyaránt szóba jöhetnek, például a tengerfenék alól szivárgó folyadék vagy gáz, sok ugyanakkor nem magyarázható meg ezekkel az elképzelésekkel.

Az Északi-tenger ma a szénhidrogének bányászata miatt különösen alaposan vizsgált terület, ezért az itt található tengeri ragyákról is régóta van tudomásunk. A helyi mélyedések nagysága pár centitől 10 méterig mozog, az alakjuk is elég sokféle, néha barázdák, néha sarlószerűek, néha koncentrikus gödrökből állnak, egyeseket pedig üledékhalmok vesznek körül. A számuk itt sok-sok ezerre rúg, de világszerte milliónyi lehet belőlük. A Kieli Egyetem vezette kutatócsoportnak sikerült megtalálnia a magyarázatot rájuk.

„Először sikerült kimutatnunk, hogy ezek a mélyedések közvetlen kapcsolatban vannak a delfinek és homoki angolnák élőhelyével, viselkedésével, és nem feláramló folyadékok hozzák létre” – mondta Dr. Jens Schneider von Deimling, a kutatás vezetője. „A nagyfelbontású adataink új magyarázattal szolgálnak arra, hogy miként jött létre az Északi-tenger fenekén található sok tízezer mélyedés, és ezek alapján valószínűsíthetjük, hogy ugyanezek az okok globálisan is meghatározók, csak épp eddig átsiklottak felettük.”

A kutatók centiméteres felbontásban vizsgálták meg Helgoland közelében az Északi-tenger aljzatát, és az elemzéseikhez a barna delfinek (Phocoena phocoena), homoki angolnák viselkedését kapcsolták.

No de mi is zajlik pontosan?

A homoki angolna (ami nem is angolna, hanem egy hosszúkás, apró halakat összefogó gyűjtőfogalom) az év nagy részét a tengerfenék üledékében tölti, ahova beássa magát. A delfinek igencsak kedvelik ezt az eleséget, amint azt elpusztult északi-tengeri delfinek gyomortartalmának vizsgálatából tudják a szakemberek. A kutatók arra jutottak, hogy a homoki angolnák után kutató delfinek hagyják a ragyákat a tengerfenéken. Mind a barna delfin, mind a szürke bálna a tengerfenéken táplálkozik, így az is elképzelhető, hogy utóbbi faj is szóba jöhet a gödrök eredeti alkotói közt.

A homoki angolnák élőhelyei és a delfinek táplálkozási helyei mind ott voltak, ahol e gödrök, nagyon úgy tűnik tehát, hogy rengeteg olyan lyuk, amelyet metánszivárgás helyeként azonosítottak korábban, azok zömmel az állatok hagyta lyukak. Ezt megerősítik azok a mérések is, amelyeket ilyen gödör összetételének vizsgálata során végeztek el. Ráadásul az üledék, ami itt a tenger fenekét borítja, nem tartalmaz olyan szerves anyagokat, amelyekből például a sokfelé gyanított metánszivárgások létrejöhetnének. Vannak persze ilyenek is a világon, de ezek az északi-tengeriek nem azok, és e helyeken semmiféle kis mélységben lévő gáz sem található, ami szivároghatna.

Azonban eleinte a gödrök jórészt nem olyan mélyek és nagyok még, mint amikre a tengerfenék-felmérések során bukkannak. A kutatók szerint a mélyülésben a víz áramlatai játszanak kulcsszerepet, amelyeket az árapály kelt. Mivel a gödrökben örvények alakulnak ki, ez öngerjesztő folyamatként egyre jobban kitágítja az eredetileg csak néhány tíz centis (vagy bálna esetén méteres) gödröt. Az áramlat nemcsak kimélyíti vagy megnagyítja a gödröket, de kissé még az alakjukat is eltorzítja.

Azután az északi-tengeri régióban főként télen jelentkező viharciklonok hatására a gödrök kisimulhatnak, majd elölről kezdődik az egész folyamat egy éhes delfinnel. Egyébként a most felmért Helgoland közeli gödrökhöz nagyon hasonlókat találtak a Bering-tengeren is, a kutatók szerint ezeket nem delfinek, hanem a tengerfenéken rákokra vadászó szürke bálnák hozzák létre. Nagyobb vízmélységben más állatok játszhatnak szerepet a lyukak létrejöttében.

A felfedezésnek az is a hatalmas haszna lehet, hogy e ragyák helyszíneinek felderítésével a delfinek vagy más tengeri állatok táplálkozási helyeit lehet felmérni, ezzel pedig a természetvédelmi törekvéseket is segíthetik a kutatók.