A Holdból ered egy különös földközeli kisbolygó

A Föld kváziholdja a (469219) Kamoʻoalewa nevű, 2016-ban felfedezett kisbolygó, amely bár a Nap körül kering, ezt a Földdel összhangban teszi, és viszonylag közel is marad mindvégig hozzánk. Ez azonban csak „optikai csalódás”, mivel valójában e kis égitest a bolygónk gravitációs hatásán kívül jár. Az objektum egészen apró, nagyjából 40-100 méter közti átmérőjű lehet, és tőlünk mintegy 13-szor távolabb járja égi útját, mint a Hold.

A kis égitestről már korábban gyanították, hogy Holdunk egy töredéke, most azonban, a Nature Astronomy folyóiratban közzétett kutatási eredmények szerint azt is megtalálták, mely holdi kráterből származhatott. A Kamoʻoalewa földi megfigyelései során a színképéről kiderült, hogy megegyezik a holdi anyagokéval, ezért válhatott különösen izgalmassá a vizsgálata. (A kisbolygóhoz Kína mintagyűjtő szondát is küld, a tervek szerint 2025-ben.)

A kutatók most modellszámításokat végeztek, hogy miféle becsapódásból származhat egy olyan kidobott anyagtömeg, amely erre a Földdel szinkronizált pályára áll. A számításokból egyetlen olyan kráter jött ki, amely szóba jöhetett: a Hold legfiatalabb becsapódási krátere, a Giordano Bruno-kráter.

A modellezés során először azt mérték fel, mi szükséges ahhoz, hogy egy ekkora méretű, a Holdból kiszakadó kőzettömb olyan sebességre tegyen szert, ami átlépi a Hold szökési sebességét. Ehhez rengeteg, néha több hetes számítási időre volt szükség még a szuperszámítógépekkel is, azonban eredményes volt a munka.

Arra jutottak, hogy egy 0,8-1,4 kilométeres nagyságú égitestnek kellett a Holdba csapódnia, ez pedig 10-20 kilométeres krátert hagyhatott maga után.

Fontos tényező az idő is. Az efféle kisbolygók élete mintegy 10 millió év, valamiféle naprendszerbeli folyamat végez velük, vagy kilökődnek, vagy becsapódnak, így ez jelentősen lecsökkentette a szóba jöhető holdkrátereket. A kutatók végül a 22 kilométeres Giordano Brunonál kötöttek ki, ami nemcsak a legifjabb holdkráter, de a becslések szerint egy 1,7 kilométeres objektum hozhatta létre. Emellett a kráter oldalfalának ásványi összetétele is nagyban hasonló a Kamoʻoalewa összetételéhez.

A számítások alapján a Giordano Brunot létrehozó becsapódás során mintegy 400 olyan törmelékdarab távozott a Hold felszínéről, amely méretében hasonló a Kamoʻoalewához. A kutatók ezek életútját is modellezték, és arra jutottak, hogy amennyiben a kráter 10 millió év körüli, úgy csak egészen kevés maradhatott meg máig e töredékekből. Ha viszont inkább 1 millió évhez áll közelebb a Giordano Bruno kora, akkor három, a Kamoʻoalewához hasonló keringhet még bolygónk környezetében.

A Giordano Bruno-kráter keletkezése kapcsán elterjedt az az elképzelés, hogy néhány középkori szerzetes szemtanúja is volt az eseménynek. A Canterburyi Apátság krónikása, Gervais számolt be róla, hogy 1178. június 18-án a holdsarló felső végén bekövetkezett fénylést láttak. A fénylés helye alapján elképzelhetőnek tartották, hogy a Giordano Bruno létrejöttét figyelték meg a szerzetesek, azonban ennek ellentmond számos érv. Például, egy akkora kráter létrejöttét, mint ez, a becsapódás után legalább egy héten át tartó bődületes meteorzápor kísérte volna a Földön, amelyről bolygónkon sehol sem számoltak be a csillagászok vagy a krónikások.

Ha a kínai szondának sikerül majd mintát vennie a kisbolygóból, az különösen érdekes lesz. Amennyiben a feltételezések igazak, a kisbolygó anyaga nem a Hold felszínéről, hanem több kilométeres mélységből származik, ennek pedig óriási tudományos jelentősége lehet. Egy NASA-küldetés, a NEO Surveyor is útnak indulhat, a tervek szerint 2027-ben. E speciális űrteleszkóp egyetlen feladata az lesz, hogy a viszonylag kis méretű Föld közeli kisbolygókat megkeresse. Talán rábukkan majd olyan törmelékek további darabjaira is, amelyek szintén a Holdból származnak.