A Lófej-köd sörényét fotózta a James Webb-űrteleszkóp

A Lófej-köd az egyik legismertebb égi objektum, amellyel a csillagászat iránt nem túlzottan elkötelezettek is biztosan találkoztak már. A JWST műszerei segítségével örökítették meg a ló „sörényét”, a NIRCam és a MIRI műszerek eltérő hullámhosszúságon készült képeiből igen dinamikus végeredmény születhetett.

A felvételek helyszíne pontosan az az átmeneti régió, ahol a köd kevésbé meleg, poros területe (a képen kékkel ábrázolva) és a forró, ionizált gázokkal teli területe (vörössel) találkoznak. A JWST felvétele segít megérteni, hogy a ködben a por miként takarja el és miként bocsátja ki a fényt, no és azt is, miként jöhetett létre a különleges formavilág. A felvételekből tudományos kutatás is született, amelyet az Astronomy & Astrophysics folyóirat publikált.

A Lófej-köd az Orion csillagképben látható, az Orion B molekulaköd nyugati oldalán, nagyjából 1300 fényév távolságban helyezkedik el az örvénylő por- és gáztömegben felismerhető lófej alakú régió, amelynek másik neve Barnard 33. Összeomló csillagközi anyagból jött létre a molekulaköd, amit egy közeli csillag világít meg. A lófejet körbevevő gázok jó része már felszívódott, azonban a masszív oszlopszerű lófej jóval sűrűbb anyagcsomókból áll, és ezek nehezebben tűnnek el. A számítások szerint még mintegy 5 millió év van hátra a Lófej-köd életéből, ebben a formájában.

A terület jól ismer fotodisszociációs régió (PDR). Ez azt jelenti, hogy a közeli, fiatal csillag ultraibolya fénye hatására a fiatal csillagot körbefogó ionizált gázokon túl egy meleg, semleges gázokból és porból álló régió jön létre. Az UV-sugárzás jelentősen befolyásolja a régióban lejátszódni képes kémiai reakciókat, és egyúttal hőforrásként is szolgál. Természetesen ilyen régiók csak ott létezhetnek, ahol a csillagközi gáz elég sűrű ahhoz, hogy semlegességét megőrizze, ám nem túlzottan sűrű ahhoz, hogy a csillagok UV-fényét is leárnyékolja. Az ilyen PDR területek ideálisak arra, hogy tanulmányozzuk galaxisok csillagközi anyagának fejlődését, a korai, erőteljes csillagkeletkezéstől a jelenünkig.

Közeli elhelyezkedése és az, hogy éléről látunk rá, nagyon jó lehetőséget biztosít arra, hogy a PDR fizikai szerkezetét és a molekulák változásait tanulmányozhassuk, az egyik legjobb hely arra, hogy az ultraibolya sugárzás hatásait megfigyelhessük a csillagközi anyagokon.

A JWST műszereinek köszönhetően most először tárultak fel a Lófej-köd megvilágított peremének szerkezeti sajátosságai. Amint az ultraibolya sugárzás apránként elpárologtatja a porfelhőt, a felforrósodott gáz magával ragadja a porszemcséket, amelyek így kisodródnak a felhőből.

A felvételeken ennek finom hálózatként megnyilvánuló jeleit lehetett tetten érni. A megfigyelések azt is lehetővé tették, hogy a ködösség 3D szerkezetét alaposabban megértsék, annak köszönhetően, hogy a por miként nyeli el vagy bocsátja ki a fényt. A későbbiekben a színképadatok vizsgálatára kerül sor, amelyből a ködök kémiai összetételét is kiolvashatják majd.