Töretlenül halad a kínai holdprogram

Csang’o-6 holdszonda a Hold déli sarkvidékén landolt és sikeresen begyűjtötte az előirányzott kőzetmintákat, úton van hazafelé.

A Csang’o-6 szonda 2024. május 3-án indult útnak a Hold felé, majd június 2-án sikerrel leszállt a déli sarkvidéken, a Hold túlsó oldalán, az Aitken-medencében, számolt be a Kínai Űrhivatal (CNSA). A leszálláshoz a Hold körül keringő átjátszó szonda, a Csüecsiao-2 nyújtott segítséget. A landolás során a felszínt vizsgáló kamera, illetve lézeres magasságmérő segítsével automatikus módon ellenőrizte, hogy nincs-e akadály a kiszemelt területen, s ennek megfelelően tudott problémamentesen landolni a szonda.
A pontos leszállóhely az Apollo nevű medence, amelyet részint a tudományos érdekessége, részint a sík terepe, valamint a kommunikációs lehetőség miatt választottak ki. Érdemes tudni, hogy a Hold túlsó oldalán kevesebb a sík terület, mint a felénk nézőn, így ez is nehezíti az ottani munkát. A Csang’o-6 két nap alatt elvégezte a mintagyűjtést, részben a felszín alól fúró segítségével emelt ki kőzetet, részben pedig egy kis markolókanállal a felszínről.
A leszállóegységen ezúttal is helyet kapott egy hazatérő egység, amelyben a kiemelt kőzetmintákat visszaszállítják a Földre. Kína volt az első nemzet, amelynek korábban, a Csang’o-4 segítségével már sikerült a Hold túlsó felén landolni, majd a Csang’o-5 segítségével kőzetmintát is hozott haza.
A Csang’o-6 esetében annyi fejlesztés is történt, hogy elődjéhez képest 60 százalékkal kevesebb parancs elegendő volt ahhoz, hogy a kijelölt munkáját elvégezze. Mivel a Hold túlsó felével még az átjátszó műhold segítségével is korlátozott a kapcsolat, ennek nagy jelentősége volt a programban.
Big bunch of Chang’e-6 updates: At 2338 UTC June 3 the ascender launched from atop the Chang’e-6 lander, carrying the samples into orbit. Here’s the action seen from the lander: pic.twitter.com/IcNUAqcFxS
— Andrew Jones (@AJ_FI) June 4, 2024
A kiemelt mintákat (a tervek szerint ez mintegy 2 kilónyi) a szonda sikerrel elhelyezte a hazainduló egység belsejében, majd az egység fel is szállt, és Hold körüli pályára állt június 4-én pekingi idő szerint kora reggel. Ezt néhány komplex pályamanőver követte, dokkolt a szondát a Holdig szállító egységgel, majd visszatér a Földre. Az út végén a mintákat tartalmazó kapszula fog leszállni Kína már szokásosnak mondható belső-mongóliai területén, erre június végén, a tervek szerint 25. körül kerül majd sor.
A Kínai Űrhivatalnak ez a negyedik sikeres holdi küldetése, a második, amely a túlsó oldalra vezetett, s az első a világon, amely a Hold túlsó oldaláról felszállt.