Alig 200 éves lehet a Jupiter Nagy Vörös Foltja

A Jupiter Nagy Vörös Foltja (NVF) Naprendszerünk legnagyobb és legismertebb felhőörvénye, amelynek korát illetően nem sok adatunk van. Még 1665-ben Cassini ugyan felfedezett egy sötét színű, ovális foltot ugyanazon szélességi övben, ahol a NVF is található, ám nem tudhatjuk bizonyosan, hogy ugyanarról a jelenségről van-e szó.

Ezt az „állandó folt” néven emlegetett oválist egészen 1713-ig tudták megfigyelni a korabeli, nem túl jó távcsövekkel. A NVF azonban csak több mint száz évvel később, 1831-ben jelent meg, ekkor születtek róla az első, kétségeket kizáró észlelések.

Egy baszk kutatókból álló csoport felmérte és modellezte, hogy lehetett-e ugyanaz a korai megfigyelésekből ismert állandó folt és a Nagy Vörös Folt. Az eredményeiket a Geophysical Research Letters folyóiratban tették közzé.

A NVF mérete jelenleg, amint azt néhány évtized megfigyeléseiből jól tudjuk, egyre csökken, ám nem világos, miért. A folt eredetét emiatt is jó lenne megismerni, és megérteni, mi is hozta létre, minek köszönhetőek a változásai. A kutatók most egyrészt végigvizsgálták az összes modern és történelmi időkben született megfigyelési adatot, másrészt szuperszámítógépes modellszámításokkal igyekeztek a folt(ok) működését és környezetének sajátosságait megmagyarázni.

Követték az állandó folt és a NVF méret- és alakváltozásait, mozgásait a megfigyelések alapján, és arra jutottak, hogy a két folt nem lehetett ugyanaz, vagyis a Cassini által a 17. században látott folt még nem a mai volt.

A NVF 1879-ben még 39 ezer kilométer hosszú elnyúlt ovális volt, ám azóta igen jelentősen összement, ma csupán 14 ezer kilométeres, és még kerekebbé is vált. A Juno űrszonda méréseiből az is kiderült, hogy a folt igen sekély, mindössze 500 kilométerre nyúlik le.

A hasonló viharok kialakulásához nélkülözhetetlen összetevő az az igen erős (150-180 kilométer per órás) szél, amely a szélességi öveket kíséri. Az egyes övezetek szelei egymással szemközti irányba fújnak, ez pedig hatalmas szélnyírást okoz a találkozási régióban. Itt jöhetnek létre azok az örvények, amelyekből a Nagy Vörös Folt és a hasonló jelenségek végül megszülethetnek.

A modellezés során egy olyan régió jött létre e szelek határvonalánál, ami eleinte igen elnyúlt volt, majd fokozatosan zsugorodott és vált kerekebbé, pont, ahogy a Nagy Vörös Folt is a megfigyelések szerint. Kiderült, hogy amennyiben a születőben lévő folt forgása lassabb, mint a körülötte fújó szelek sebessége, akkor a folt nem maradhat meg, hanem szétesik.

A kutatók a folytatásban szeretnének további szimulációkat végezni, amelyekből azt kívánják kideríteni, miért és miként zsugorodik a NVF. Szeretnének valamiféle előrejelzést is készíteni, hogy vajon megmaradhat-e, vagy feloszlik-e a folt, ha zsugorodása során elér egy alsó mérethatárt. A kutatók szerint ugyanis ez történhetett azzal az állandó folttal, amelyet még Cassini is észlelt több mint 350 éve.