A Vénusz igazán remek hely a hullócsillaglesre

A meteorok, vagyis amiket a hétköznapi ember hullócsillagnak nevez, a világűrből érkező porszemnyi, néha kissé nagyobb kavics méretű kőzetdarabkák, amelyek egy égitest légkörében felizzanak. A felizzásuk során kibocsátott fény árulkodik arról is, hogy maga a kis égi kavics vagy porszem miféle összetételű volt, ez pedig arról, hogy miféle égitestből származott a darabka.

Amíg a világűrben utazik vagy kering, e porszemnek, égi kavicsnak meteoroid a neve. Ha belép egy égitest légkörébe és ott felizzik, akkor meteornak hívjuk. Amennyiben elég nagy darab volt, és ebből valami eléri a felszínt, a lepottyant darab neve meteorit.

Egy újonnan közzé tett kutatásban, amelyet nemsokára az Icarus folyóirat közöl majd, két kutató azt vizsgálta meg, hogy egy majdani űrszonda a Vénusz körül keringve elsőrangú meteormegfigyeléseket végezhet majd.

A kutatók számításai azt mutatták, hogy a Vénusz légkörének magasabb rétegeiben izzanak fel az égi porszemcsék, fényesebben ragyognak ekkor, ám kissé rövidebb ideig, mint földi társaik. A kutatásról a Universe Today számolt be.

Mire is lenne jó egy efféle megfigyelés, meteorszámlálás?

A bolygóközi térben számtalan méretű szemcse kering, ezek közt a legkisebbeket könnyedén meg tudjuk számlálni erre alkalmas, űrszondákra szerelt detektorokkal. Ilyen detektor volt például a Cassini-űrszondán, ez a milliméter ezredrészénél nem nagyobb szemcséket tudta számlálni és vizsgálni.

Szintén megfigyelhetjük, megszámlálhatjuk a méteresnél nagyobbakat, megfelelő távcső segítségével. Ezt ma már földi amatőrcsillagászok is meg tudják tenni, megfelelő nagyítást elérő távcsöveikkel.

Nincs azonban olyan műszerünk, amellyel a köztes tartományba tartozókat mérhetnénk – vagyis azokat, amelyekből egy bolygó légkörében meteorok válhatnának. Erre lenne alkalmas „bolygó méretű detektorként” a Vénusz.

Az Európai Űrhivatal 2032-re tervezi a maga Vénusz-szondáját, az EnVisiont , amely a bolygó körüli pályáról végezne nagy felbontású radarméréseket, illetve légköri megfigyeléseket. A kutatók a számításaikat azzal a céllal végezték, hogy kiderüljön, volna-e értelme egy meteorfigyelő kamerának ezen az űrszondán.

A számítások arra vezettek, hogy a Vénusz légkörében 1,5-2,5-szer több meteor felvillanását lehetne így detektálni, mint amennyit a földi légkörben. A számítások szerint a Vénusz meteorjai igen nagy légköri magasságban, jócskán a felhőréteg felett izzanak fel, és emellett jóval fényesebbek is földi társaiknál. Ez azt is jelenti, hogy azok a meteormegfigyelő műszerek, amelyek földi körülmények közt észlelik a meteorokat, sokkal hatékonyabban fognak működni a Vénusz körül.

A kutatók ezzel még nem tekintik lezártnak a vizsgálatokat, számításokat. Szeretnék kiszámolni majd még azt, hogy egy, a Vénusz körül nem fix magasságban, hanem elliptikus pályán keringő szonda mit tudna így mérni a meteorokból. Ezen túl azt is megjegyezték, hogy nem kizárt, hogy a Jupiter légkörébe lépő és ott felizzó 10 méteres nagyságrendű meteoroidokhoz hasonlót a Vénusz légkörében is lehetne látni, megfelelő földi távcsövekkel.

A kutatók abban bíznak, hogy a számításaik alapján lehetőség nyílhat arra, hogy akár az ESA, akár a NASA tervezett Vénusz-szondáinak fedélzetén helyet kaphatna egy meteorkamera. A kutatók megjegyezték, hogy bármelyik, légkörrel rendelkező égitesten elfordulhatnak meteorok, az óriásbolygóktól azok holdjaiig.