A meteorzápor nem zápor, és csak ritkán fergeteges

Aki rendszeres meteormegfigyelő, az tudja, hogy ez a foglalatosság leginkább türelemjáték. Még a legnagyobb, legtöbb hullócsillagot produkáló rajok maximuma idején is percek telhetnek el anélkül, hogy egyetlen meteor is felvillanna a látómezőnkben. A kevésbé jelentős rajok esetében pedig jó, ha óránként 2-3 darabot látunk.

Ennek ellenére igen gyakran harangozza be a sajtó ezeket az eseményeket valamiféle kivételes látványként.

Könnyen belefuthatunk olyan szalagcímekbe, mint a „fergeteges meteorzápor ragyog fel” vagy „hullócsillagok százai világítják be az eget” és hasonlók.

Az igazság azonban az, hogy elképesztően ritkán, sok évtizedenként vagy évszázados időskálán várható csak olyan esemény, amely ezekkel a kifejezésekkel egyáltalában kapcsolatba hozható.

Amikor egy üstökös napközelbe ér, a jege felmelegedik és a jégbe ágyazott porszemcsék kiszabadulnak. Ezeket az égitest elhagyja maga után a pályája mentén. Később aztán, ha szerencsénk van, ezekből lehetnek az éjszakáinkat megszépítő hullócsillagok.

mikor bolygónk egy meteorok légkörben felizzó porszemcséit adó rajjal találkozik, az azt jelenti, hogy a Nap körüli pályánk és a porszemcsék Nap körüli pályája egymás útját keresztezik. Ha csak súrolják egymást a pályák, kevés meteort kapunk, ha viszont „frontálisan” ütközünk e porfelhőbe, akkor sokat. Ez attól is függ, hogy a porszemcséket adó üstökös mikor járt előzőleg a pálya kérdéses pontján. Az alábbi videó egy ilyen találkozást modellez.

Ennek köszönhető például az, hogy a novemberi Leonidák meteorraja néhány évtizedenként valóban fergeteges meteorzáport produkálhat. A csillagászok számításokat végeznek az üstökösök pályájáról, és ez alapján lehet előrejelzést adni egy-egy meteorraj várható számosságáról.

1833-ban valóban elképesztően sok, óránként több tízezer meteort lehetett látni! Ez azonban rendkívüli, évszázados ritkaságú esemény. Az átlagos években azonban óránként 10 körüli a megfigyelhető Leonidák száma, ez 33 évente, amikor az üstököse visszatér, felmehet pár százra is.

Sokszor zavart okoz az is, hogy miféle adatokat látni a meteor-előrejelzésekben. Mivel ezek az előrejelzések nem az átlagembereknek, hanem a hozzáértőknek készülnek, a bennük olvasható szakkifejezéseket sem mindenki érti.

Egy ilyen kifejezés a ZHR, ami azt jelzi, hogy egy óra alatt hány meteor elméleti felvillanására számíthatunk akkor, ha a raj radiánsa a fejünk felett, a zeniten áll, és egyébként ideálisak a körülmények.

Mivel ez a helyzet nem nagyon fordul elő a valóságban, ezért e számadatot jelentősen le kell csökkenteni, ha azt szeretnénk tudni, hány hullócsillag is látszik majd.

A meteorraj radiánsa az a képzeletbeli pont, ahonnan az egyes hullócsillagok látszólag kiindulnak. Ez abból adódik, hogy a porfelhő és a Föld pályája miként is keresztezik egymást – mivel ez az egyes rajok esetében állandó, így a rajok is állandó pontokból érkeznek.

Ennek köszönhetően kaphatták a neveiket is, azokról a csillagképekről, ahonnan látszólag jönnek. Ha a radiáns alacsonyan jár, kicsivel a horizont felett, akkor kevesebb meteort látunk, mint akkor, ha a fejünk felett van éppen.

Tovább csökkentheti a látott meteorok számát az, hogy a Hold épp milyen fázisban van. Holdtöltekor csak a legfényesebbeket vehetjük észre, ha viszont nem világít égi kísérőnk, akkor az egészen halványak is feltűnhetnek. (No és ehhez persze fényszennyezéstől távoli helyen kell figyelni az eget.) Azt talán külön említeni se kell, hogy a felhőzet mennyit számít. 

A különféle rajokhoz tartozókon túl vannak „szabadon kószáló” meteorok, ezeket a szaknyelv sporadikusként emlegeti. Ezek bármikor feltűnhetnek, így gyakorlatilag nincs olyan derült éjszakája az évnek, amikor ne fordulna elő az égen néhány meteor.

Legközelebb, ha meteorokról olvasunk valahol, nézzük meg egyrészt, hogy a fent felsoroltak tükrében mennyi valóságalapja lehet egy írásnak. A legbiztosabb az, ha olyan forrásokból tájékozódunk, amelyeket hozzáértő és gyakorlati tapasztalattal rendelkező szerzők jegyeznek.