Bernadett, Simon, Zenkő2025. február 18., kedd
Föld

Égi jelenségek 2024. július második felében

National Geographic Magyarország

Itt a nyárközép teliholdja de a hó végére már sarló is jut, gyönyörű együttállásokat láthatunk, és egyre több a nyári meteor is.

Forrás: Önök küldték / Bősze András

Hold-Antares együttállás 17-én

Égi kísérőnk 85 százalékos megvilágításban jár ezen az estén, és kevesebb mint fél fokra felette találjuk a fényesen ragyogó vörös óriáscsillagot. A páros 22 óra felé 15 fok magasan jár a déli égen, vagyis elég alacsonyan kell keresni, ám ez lehetőséget ad arra, hogy tájba foglalva fotózzuk őket. Majd csak fél 2 felé megy le a Hold, így bőven lesz idő megörökíteni a párost. Azonban a Hold nagy fényessége miatt nem lesz annyira látványos a felvétel.

Telihold 21-én

Szerencsés helyzetben figyelhetjük meg a júliusi teliholdat, ugyanis napnyugta után mintegy háromnegyed órával kel csak fel, vagyis meglehetősen szép sötét horizonton. Ha tiszta az ég, és az idei évben szinte folyamatosan érkező szaharai por sem rontja a látványt, akkor igen szép holdkeltét fotózhatunk ezen az estén.

A szaharai porban szóródó telihold fénye a Balaton felett. Ezen az estén a holdkelte igen „homályos” volt, csak kb, 2 fokos magasságban lehetett szabad szemmel is látni a holdkorongot.
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

Ahogy a tapasztaltabb megfigyelők már tudják, a nyári teliholdak mindig alacsonyan járnak a déli égen, és még az éjszaka közepén sem nagyon érik el útjukon a 20 fokos magasságot. Ha ismét a szaharai „ajándékkal” kell megbirkózni, akkor arra is készüljünk fel, hogy a Hold csak lassan válik láthatóvá, akár 1-2 fokos magasságig is rejtve maradhat a sűrű porrétegben. Ezért, ha valami tájképi elemmel fotózzuk a holdkeltét, ezt érdemes beleszámítani az aktuális helyzet alapján.

A holdkelte ideje keleti határainknál 20:58, Budapesten 21:10, a nyugati országrészben pedig 21:19 lesz.

Hold-Szaturnusz együttállás 24-én

A páros késő este, 22 óra után kel fel, és egymástól egy picit több mint fél fokra láthatók ekkor. A Hold 84 százalékos megvilágításban lesz, így elég erős fénye miatt – hasonlóan a korábbi Antares együttállásához – most sem lesz túl feltűnő a kettős. A Szaturnusz ugyan egy picivel fényesebb jelenleg az Antaresnél, de a különbség kicsi. A két égitest hajnalra már 3 fokos távolságra lesz egymástól, így érdemesebb az esti időszakban fotózni őket.

Hold-Fiastyúk együttállás 30-án, extrákkal

30-án hajnal előtt érdemes lesz kicsit rácsodálkozni az égbolt szépségeire!
Forrás: Stellarium

A 29 százalékos Hold és a Fiastyúk alig fél fokra lesznek egymástól, a páros éjfél után picivel kel fel. Ez az együttállás önmagában is szép lesz, azonban kissé nagyobb égrészre is érdemes figyelni. A Hold alatt 5,5 fokkal a Mars ragyog, tőle 7 fokra balra, kissé alacsonyabban pedig az egyre korábban kelő, igen fényes Jupiter. A Holdról 6 fokra jobbra az Uránuszt is fotózhatjuk (szabad szemmel nem látható, vagyis csak igen tiszta, sötét égen és kiváló szeműek számára az). A horizont felett nem sokkal a Bika legfényesebb csillaga, az Aldebaran is felragyog majd.

Az együttállást 2 óra körül már érdemes fotózni, ekkor még sötét égen, teljes szépségében látható az egész égitest-csoport

Ha meteorokat szeretnénk nézni, 30-án éjjel a legjobb

A július végén aktív rajok radiánspontjai
Forrás: Stellarium

Július végén már előfordul néhány Perseida (gyors) meteor is, de ekkor tetőzik a Déli Delta Aquaridák (közepes sebességű) és a Capricornidák (lassú) raja is. Mivel nem sok holdfény zavarja a megfigyelést, érdemes lehet a 30-ára virradó éjjelt – megfelelő időjárás esetén – a szabadban tölteni.

Az ezen az éjjelen a maximumukat élő rajok nem adnak túl sok meteort, és ráadásul alacsonyan áll a radiánsuk is, így ebből még kevesebb jut a mi égboltunkra. Azonban az, hogy több raj is aktív ilyenkor, ráadásul ezek gyakran adnak fényes meteorokat, érdemessé teszi őket a megfigyelésre. Kellően sötét égboltú helyen óránként 6-7 meteort biztosan láthatunk, de szerencsés esetben ennél többet is. E három nagyobb rajon felül is vannak még továbbiak, amelyekből 1-2 meteor érkezhet.

Egyik sem produkál szűk maximumot, ami azt jelenti, hogy akár az előző, akár a rá következő éjszaka is hasonló számban láthatunk szép hullócsillagokat. Ami miatt a 30-ára virradó éjjelt érdemes kiszemelni, az az, hogy hajnalban a szép együttállás is tovább fokozza a csillagászati élvezeteket.

Holdsarló-Jupiter együttállás 31-én

Kelő Jupiter  (jobbra, a fák tetejénél) július 7-én – a hó végére jó egy órával hamarabb kel már, így még viszonylag sötét égen tudjuk fotózni az együttállásban.
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

A 30-án látottakhoz eléggé hasonló helyzetre számíthatunk, ám a Hold már csak 20 százalékos megvilágítású lesz. Ez még szebbé teheti a látványt, a tőle jó 4 fokra jobbra, lefelé ragyogó Jupiterrel együtt.

A hónap utolsó hajnalát is érdemes lehet tehát a szabadban tölteni. A Hold éjjel 1 felé kel fel, a Jupiter jó fél órával később, így ezt követően fordítsuk tekintetünket vagy fényképezőgépünket a keleti-északkeleti ég felé. Ekkora holdfényben már szépen láthatjuk a Tejút szalagját is, ami így hajnal felé a zeniten keresztül szeli át az eget.

Latin-Amerikára mutatnak Norvégia kék évgyűrűi

Latin-Amerikára mutatnak Norvégia kék évgyűrűi

A skandináv fák és cserjék bizonyos években igen rosszul fejlődtek, amelynek nyomát az évgyűrűk jelzik.

Sosem mértek ilyen meleg januárt

Sosem mértek ilyen meleg januárt

Folytatódott az elmúlt hónapok extrém meleg trendje.

Égi jelenségek 2025. február második felében

Égi jelenségek 2025. február második felében

Holdmentes kora esték, ragyogó téli csillagképek, együttállások, bolygók várnak az églesőkre február második felében.

Kis piros pontok rejtélyét oldották meg

Kis piros pontok rejtélyét oldották meg

A James Webb-űrteleszkóp eddig nem ismert galaxistípust fedezett fel, a kis piros pontnak (LRD) nevezett objektumok a korai univerzum képviselői.

Nem a Laacher See kitörése okozta a fiatalabb dryas lehűlését

Nem a Laacher See kitörése okozta a fiatalabb dryas lehűlését

A mintegy 12900-11700 évvel ezelőtti időszak a jégkor végi felmelegedést megszakító hőmérsékleti visszaesés volt, amelynek eredete mindmáig rejtély.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket