Gertrúd, Patrik2025. március 17., hétfő
Föld

Kanadai farmra zuhant a SpaceX űreszközének egy része

National Geographic Magyarország

Az eset, amely súlyos szabályozási hiányosságokat jelez, még áprilisban történt, és könnyen tragédiába torkollhatott volna.

A SpaceX legénységet szállító Crew Dragon űrhajója.
Forrás: Wikimedia Commons

Míg néhány éve is még a kínai űrhivatal földet érő űrszemetei (rakétafokozatai) miatt morgolódott a világ, ma már nem kell a szomszédba menni egy jó kis becsapódó űreszköz-darabért. Egyre gyakrabban olvashatunk arról, hogy valamilyen ember készítette tárgy hullik le az űrből, nemrégiben egy floridai ház tetejét át is ütötte a NASA egy eszközének több mint fél kilós darabja. Egy másik SpaceX eszköz darabjai észak-karolinai területen szóródtak szét, földet érve , volt, amelyik egy háztetőn – közös ezekben, hogy hivatalosan el kellett volna égniük a légkörben, ám mégse tették.

A kanadai szántóföldeken talált darabok is arra hívják fel a figyelmet, csak idő kérdése, míg valódi tragédia lesz a fék nélkül a légkörbe dobált űrszemétből, számolt be a The Conversation

Elég vagy nem ég el

Az űrhajózás kezdete óta a légkörünket használjuk megsemmisítésre, több-kevesebb sikerrel. 1969-től fogva vannak adataink a nem elégő darabok felszíni becsapódásáról, számos különleges incidens „színesítette” a visszatérő űrszemét történetét (Skylab darab landolása Ausztráliában, szovjet radioaktív műholdtörmelék landolása Kanadában, stb.) – néhány alkalommal már sérülést is okoztak ezek.

Az irányított megsemmisítés során a Csendes-óceán déli részén lévő „űrhajótemető” a visszatérés célja.
Forrás: Wikimedia Commons

Egy dolgot azonban nem okoztak: olyan változásokat, amelyek révén egyszerűen nem eshetne meg, hogy egy űreszköz darabja a kertünkbe zuhan, bárhol is éljünk a bolygón. Nem egyszer arra hivatkoznak az adott űreszközt korábban üzemeltetők, hogy a számítások szerint el kellett volna égjen a légkörben – talán lehet, hogy lassan újra kellene számolni, mi képes elégni és mi nem.

Mintegy 45 kiló

2024. február 9-én egy Axiom Space űrturistákat szállító Crew Dragon kapszula jött haza az Űrállomásról (ugyanez a magáncég viszi majd az ISS-re és hozza haza a magyar Kapu Tibort is). A kapszula szervizmodulja a légkörbe lépést megelőzően leválik az űrhajósokat szállító kapszuláról, és külön úton érkezik a légkörbe. (A nyitóképen a fehér, nyitott orrú, kúp alakú kapszula „hátsó fertálya”, a kékes színű, bordázott henger a szervizmodul.) A technikai részleteket tartalmazó környezetvédelmi hatástanulmányban, amelyet az USA repülési hatósága (FAA) adott ki, az szerepel, hogy „a szervizmodul a légkörbe lép és ott elég”.

A kanadai farmer ezeket a darabokat szedte össze szántóföldjén…
Forrás: s. lawler cc by

Majdnem ez történt Saskachewanban is április végén. Hogy nagyjából értsük, mekkora darabról is van szó: maga a szervizmodul 3,6 méter átmérőjű és 2,8 méter hosszú henger. Addig, hogy a szervizmodul a légkörbe lép, még működött is a dolog, ám a következő lépés, amely szerint elégne, már nem volt megfelelő.

Darabjaira hullott ugyan, ám ezek a darabok valószínűleg nem értesültek az FAA dokumentumában foglaltakról, mert nem égtek el teljesen. A kanadai farmer 45 kilónyit talált meg belőle a szántóin, egy ekkora darab képes súlyos károkat okozni, vagy épp agyon is üthet valakit. Ez különösen azért aggasztó, mert egyre gyakrabban kerülnek elő ilyen darabok lakott területekről, vagy azok közeléből.

Nem most először

Már a legelső űrhajósokat szállító Crew Dragon küldetés után találtak Ausztráliában földre hullott darabokat a szervizmodulból. Azóta világossá vált, hogy minden egyes olyan alkalommal, amikor a legénységet hazaszállítja az űreszköz, ugyanez történik. Ne gondoljuk azonban, hogy itt egyedül a SpaceX eszközével van gond, a probléma ennél sokkal mélyebben gyökerezik.

Néhány ismert helyre visszatért űreszköz-darab az ESA adatbázisában. Kékkel a hasznos teher, pirossal a rakétatest darabokat jelzik.
Forrás: ESA

Gyakorlatilag minden űrtevékenységet végző cég, legyen az állami vagy magán, hozzájárul eszközeivel ehhez. A már nem használható részeket egyszerűen engedik a légkörbe visszatérni anélkül, hogy irányítanák, hol is érheti el a felszínt. Az űrjogi egyezmények szerint a károkat annak kell megtérítenie, akinek az eszköze okozta, ugyanakkor amíg vannak egyes országokat felelősségre vonó jogi egyezségek (ilyen az ENSZ űrjogi egyezménye), az egyes szereplők jogi felelőssége – mint a most részletezett esetben a SpaceX – már homályba vész.

A kanadai farmertől a SpaceX most elszállított a földjére hullott darabokat, azonban nem volna ennyire egyszerű az eset, ha kárt okozott volna a visszatérő űrszemét valami méregdrága mezőgazdasági berendezésben, vagy emberéletben.

Mindennapos rakétaindítások

Mára már nem szenzáció, hogy a világűrbe küldünk valamilyen eszközt, a rakétaindítások szinte szó szerint mindennapossá váltak. Ennek köszönhetően már évente pár százalékra nőtt az esélye annak, hogy kárt okozzanak ezek.

A megoldást az jelenthetné, hogy irányított formában térne vissza a légkörbe minden efféle darab, ami persze gondos tervezést igényel, és nem is ingyenes. Emellett azonban az is problémát jelent, a hatalmas mennyiségű esemény miatt, hogy mi is történik a légkörünkkel az elégés során. Már most kimutatható hatásuk van az elégő daraboknak, és az ózonpajzs gyógyulását is késleltetik. Mindenképpen más megoldást kellene találni tehát erre a problémára.

Az űrtevékenységre szükség van, egyre inkább. Bolygónkon a hétköznapi élet ma már elképzelhetetlen az űreszközök nélkül, a telekommunikációtól kezdve a katasztrófavédelmen át a mezőgazdálkodásig.

Az viszont, hogy szükség van rá, nem mentesíti az üzemeltetőket a felelősség alól. Ehhez pedig olyan szigorú jogi szabályozásra van szükség, amivel a hosszú távú megoldás garantált.

Tízezer év múlva jöhetne a következő eljegesedés

Tízezer év múlva jöhetne a következő eljegesedés

Pontos számítások és összehasonlítások készültek a korábbi eljegesedések és interglaciálisok földpálya-adataival.

A Tejútrendszer nyomai rejtőzhetnek a Földön

A Tejútrendszer nyomai rejtőzhetnek a Földön

A 14 millió évvel ezelőtti galaktikus környezetünk nyomokat hagyhatott maga után a földi üledékekben és talán a korabeli klímára is hatással lehetett.

Így néz ki egy napfogyatkozás a Hold felszínéről

Így néz ki egy napfogyatkozás a Hold felszínéről

A rendkívül látványos felvétel ugyan nem az első efféle fotó, azonban különleges főként amiatt, hogy egy magánvállalkozás űrjárműve készítette.

Nincs olyan magyar város, ahol megfelelő a levegőminőség

Nincs olyan magyar város, ahol megfelelő a levegőminőség

Egy friss jelentés szerint a világ városainak 83 százalékában túl magas a szálló por mennyisége.

Égi jelenségek 2025. március második felében

Égi jelenségek 2025. március második felében

Beköszönt a csillagászati tavasz, búcsúzunk az alkonyi Vénusztól, de még jól láthatjuk az állatövi fényt, napfogyatkozás is lesz, azonban csak egy egész picit kapunk belőle.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket