Új-zélandi szupervulkáni kitörés nyomait találták meg Tasmaniában

Ma békés tó kék vize hullámzik ott, ahol ezelőtt több mint 25 ezer évvel hatalmas robbanással mintegy 1200 köbkilométernyi kőzetanyag repült a levegőbe (ez kb. 630-szor nagyobb mennyiség, mint a Balaton átlagos vízkészlete). A kitörést Ōruanui szupervulkáni kitörés néven ismeri a tudomány, és a robbanás során képződött kaldera hozta létre a mai Taupō-tó medrét. Apróbb kitörések azóta is voltak ott, ám méretében a 25600 évvel ezelőtti volt a csúcs.

Korábban készültek már modellszámítások arról, hogy merre juthatott el ennek a hatalmas kitörésnek a vulkáni törmeléke, és ezek közt Ausztrália is szerepelt. Nemrégiben sikerült is rábukkanni azokra a vulkáni hamuszemcsékre, amelyek elemzésük alapján e vulkánkitörésből származnak.

Tasmania északnyugati részén, egy tőzegláp üledékmintájában sikerült megtalálni a riolitos összetételű szemcséket, és ez az első olyan eset, hogy egy új-zélandi kitörés nyomait Ausztráliában azonosították. E szemcséket korábban már megtalálták Új-Zéland egész területén, illetve a Chatham-szigeten, valamint az Antarktika területén is.

A kitörés légköri hatásainak modellje azt mutatta, hogy nemcsak az Antarktikán, hanem Ausztrália keleti és déli részén is lehetett hamuhullás a Taupō kitörése utáni napokban. A kutatási eredmények a Quaternary Science Reviews folyóiratban láttak napvilágot.

Bár az Ausztrál kontinentális területen is voltak ekkor aktív vulkánok, azoknak egészen más típusú, bazaltos kőzetet eredményező kitöréseik voltak. A mocsár kb. 2,5 méteres mélységből kiemelt üledékrétegében találtak rá a vulkáni hamuszemcsékre. Ne egy konkrét hamuréteget képzeljünk el: a számlálás során egy gramm üledékben 725 darabkát találtak.

A vulkáni hamu voltaképp kőzetüveg-törmelék, ez akkor képződik, amikor egy robbanásos kitörés során a kőzetolvadék igen gyorsan kitágul és mikroszkopikus darabokra hullik szét.

Apró méretének köszönhetően képes egészen nagy távolságokba is eljutni, különösen az igazán nagy kitöréseket követően.

A kutatók persze nemcsak számlálták a hamuszemcséket, hanem megmérték azok kémiai összetételét is, ez pedig arra utalt, hogy az Ōruanui kitörésben kiszabadult anyagokkal azonos. Az időrendiségben tapasztaltak azonban eltérést, ám a kutatók úgy vélik, ez annak köszönhető, hogy a mocsár korábbi kiszáradása során kissé átkeveredtek a rétegek.