Égi jelenségek 2024. szeptember második felében
Telihold és részleges holdfogyatkozás vár, együttállásokat is láthatunk, és izgulhatunk az ősz üstököséért.
A hónap legszebb eseménye: telihold és részleges holdfogyatkozás 18-án
Akit csak a telihold érdekel, annak a 18-án esti holdkelte megfigyelését javaslom. Mivel előtte hajnalban áll be a telihold, ekkor ugyan már egy picurkát fogyóban lesz (99,5 százalék), de a fényviszonyok elég kedvezőek lehetnek. A Hold a napnyugta után 15 perccel kel, keleti határainknál 18:52, Budapesten 19:02, nyugaton 19:12 a holdkelte ideje.
Akit viszont a fogyatkozás érdekel, annak korán kell kelnie 18-án.
A részleges fogyatkozás ezúttal igen kicsike, a holdfelszín alig 3,5 százalékát takarja el az árnyék, de ezt megelőzően természetesen félárnyékos fázis is van. A félárnyék 02:40-kor éri el a Hold felszínét, és ez a szakasz pár perccel azt követően ér véget, amikor a hazai égen lenyugodott a Hold – Nyugat-Európából végig követhető lesz.
Azonban emiatt senki se keljen útra. Az eset érdekessége, hogy mivel földközeli telihold lesz, égi kísérőnk egy kicsit nagyobbnak látszik, mint általában, ez viszont a jelenség látványát nem befolyásolja. A félárnyékos fogyatkozás, ha már előtte is ránézünk a Holdra, akkor úgy fog tűnni, mintha kissé halványabban világítana égi kísérőnk, de a felszínének leheletnyivel sötétebb árnyalatán kívül, ez a fázis más jelenséget nem nyújt. Ez azt jelenti, hogy csak ínyenceknek, megrögzött megfigyelőknek lehet érdekes.
Az esemény lényegi részére a hajnali holdnyugta előtt kerül sor, ekkor a Hold a délnyugati égen, kb. 20-22 fokos magasságban jár. 04:12-kor éri el az árnyék a Hold peremét, a holdkorong jobb felső részénél.
04:44-kor lesz a legnagyobb mértékű a fogyatkozás, majd 05:16-kor el is hagyja égi kísérőnk felszínét az árnyék.
Ezen idő alatt a Hold egyre alacsonyabbra süllyed az égen, és a részleges fázis végén már csak 10-13 fokos magasságban lesz. A részleges fázis kicsit több mint egy órás lesz. Ez a fogyatkozás annyira kis mértékű, hogy ez esetben nem is látszik vörösnek az árnyékos rész, ahogy ezt a nagyobb fázisú holdfogyatkozások során megszokhattuk.
Hold-Szaturnusz együttállás 17-én
A már majdnem telihold a Szaturnuszhoz viszonylag közel, 4,5 fokra kel fel, a kora este alkalmas az együttállás megfigyelésére. Ahogy sötétedik, a két objektum kissé távolodni fog egymástól, 20 óra felé már 5 fokra lesznek, ekkorra érdemes időzíteni a megfigyelést.
A Szaturnusz a Holdtól jobbra, egész picivel annál magasabban látszik, mivel más fényes égitest nincs a közelben, ezért nem lehet eltéveszteni sem. Amire hajnalban a holdfogyatkozás miatt a teliholdra néznénk, már 9 fokra járnak egymástól.
Hold-Fiastyúk együttállás 22-én hajnalban
A 78 százalékos Hold és a halmaz kb. 4 fokra közelítik meg egymást kora reggel, 5 óra körül még elég sötétben figyelhetjük meg őket, illetve fotózhatjuk is. Azzal, hogy nem lesz túl közel a Hold a Fiastyúkhoz, kicsit jobban láthatóak maradnak annak nem túl fényes csillagai, de így sem lesz könnyű észrevenni. Pusztán a Hold erős fénye miatt érdemes lehet egy binokulárt kézbe venni a halmaz könnyebb megpillantásához.
Itt az őszi nap-éj egyenlőség 22-én
Magyar idő szerint délután, 14:44-kor lépünk át a csillagászati őszbe, így ezen a jeles napon az utolsó nyári napkeltét és az első őszi napnyugtát fotózhatjuk majd. A napkelte a keleti határainknál 06:19, Budapesten 06:30, nyugaton 06:41 lesz, ezen a napon a Nap pontosan keleten kel fel.
A napnyugta a keleti határainknál 18:29, Budapesten 18:40, nyugaton 18:50 lesz. A napnyugta iránya ezen az alkonyon pontosan nyugat.
Hold-Jászol-halmaz együttállás 27-én hajnalban
A már csak 26 százalékos megvilágítású Hold 4,5 fok távolságban jár a Jászol-halmaztól, így kedvező lesz arra a helyzet, hogy a halmaz halvány csillagait is megörökítsük a Holddal. Ehhez 5 óra körül a keleti égre, kb. 40 fokos magasságba kell majd néznünk. A következő hónapok során majd lesz még néhány hasonló randevú.
Holdsarló-Regulus együttállás 29-én hajnalban
Az Oroszlán legfényesebb csillaga, a kékesfehér Regulus kb. 3,5 fokkal a 11 százalékos megvilágítású fogyó holdsarló alatt látható ezen a napon. Hajnal 5 felé kedvezőek még a fényviszonyok az együttállás megpillantásához, a Hold ekkor nagyjából 20 fokos magasságban jár a keleti égen, a csillagot alatta kereshetjük.
Milyen lesz az ősz várva várt üstököse?
A C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS) nevű üstökös szeptember 27-én lesz a Naphoz legközelebb. Ez minden „friss” üstökös esetében kritikus időpont, ilyenkor eldől a további sorsa.
Elképzelhető, hogy a Nap hője hatására szétesik, ez gyakran megesik az üstökösökkel, de reméljük a legjobbakat, talán egy szép fényes égi vándor tér majd vissza az egünkre.
Az üstökös (a nevét Csúcsinsan-Atlaszként ejtjük) a várakozások szerint szabad szemmel is láthatóvá válhat majd októberre. Mindenesetre fontos megjegyezni, hogy az előrejelzésekkel legyünk igen óvatosak.
Hasonlóan nagy reményeket fűztek 2013-ban az ISON üstököshöz is, amely a napmegfigyelő műholdak szeme láttára esett szét a napközelségkor. Az üstökösök kiszámíthatatlanságát mi sem jellemzi jobban, mint a híres üstökösfelfedező David H. Levy (többek közt a Jupiterbe csapódott Shoemaker-Levy-9 egyik felfedezője) mondása: „Az üstökösök olyanok, mint a macskák: farkuk van és a saját akaratuk szerint viselkednek”.
Azonban elméleti lehetőségként akár már szeptember utolsó napjaiban is fotózható lesz, mégpedig a hajnali égen. Annyira korán sem kell ehhez kelni, viszont csak 20-át követően érdemes próbálkozni. Ennek abból a szempontból volna óriási előnye, hogy amennyiben a 27-i napközelségkor szétesik, akkor is lesz róla szép emlékünk, szerencsés esetben fotónk.
Ha bejönnek a várakozások a várható fényességet illetően, akkor akár azt is megfigyelhetjük, hogy a csóvája kel fel előbb (ilyet a szép emlékű NEOWISE is tett), így kb. hajnal 5-től érdemes lesz lesni a keleti horizontot – természetesen tiszta ég esetén, teljes rálátás mellett. Mivel ekkor már a csillagászati szürkületben járunk, egy kissé világosodik is a horizont, ezért mindenképp tegyünk el binokulárt is a megfigyeléshez (közben persze reméljük, enélkül is látszik majd az üstökös).
30-án a holdsarló is közeledni kezd egyébként az üstököshöz, de majd csak másnap, 1-jén lesz egy magasságban vele, de nem zavaró közelségben. Eztán az üstükös átvándorol a nyugati, alkonyi égre – és kb. 2 héten át nem nagyon tudjuk megfigyelni sem. Erről majd az októberi Égi jelenségekben olvashatnak az érdeklődők, ha az üstökös túléli a napközelségét.