Miksa, Rezső, Edvin2024. október 12., szombat
Föld

Telihold és részleges holdfogyatkozás lesz

National Geographic Magyarország

A fogyatkozás 18-án hajnalban zajlik majd, azonban érdemes így is megnézni, mivel a következő hazánkban 2025 szeptemberében lesz csak.

Forrás: Stellarium

Akit csak a telihold érdekel, annak a 18-án esti holdkelte megfigyelését javaslom. Mivel előtte hajnalban áll be a telihold, ekkor ugyan már egy picurkát fogyóban lesz (99,5 százalék), de a fényviszonyok elég kedvezőek lehetnek. A Hold a napnyugta után 15 perccel kel, keleti határainknál 18:52, Budapesten 19:02, nyugaton 19:12 a holdkelte ideje.

Akit viszont a fogyatkozás érdekel, annak korán kell kelnie 18-án.

A részleges fogyatkozás ezúttal igen kicsike, a holdfelszín alig 3,5 százalékát takarja el az árnyék.

Ezt megelőzően természetesen félárnyékos fázis is van. A félárnyék 02:40-kor éri el a Hold felszínét, és ez a szakasz pár perccel azt követően ér véget, amikor a hazai égen lenyugodott a Hold – Nyugat-Európából végig követhető lesz, emiatt azonba senki se keljen útra.

Az eset érdekessége, hogy mivel földközeli telihold lesz, égi kísérőnk egy kicsit nagyobbnak látszik, mint általában. Ez azonban a jelenség látványát nem befolyásolja. A félárnyékos fogyatkozás, ha már előtte is ránézünk a Holdra, akkor úgy fog tűnni, mintha kissé halványabban világítana égi kísérőnk, de a felszínének leheletnyivel sötétebb árnyalatán kívül, ez a fázis más jelenséget nem nyújt. Ez azt jelenti, hogy csak ínyenceknek, megrögzött megfigyelőknek lehet érdekes.

A sötétszürke kör a teljes árnyék, most csak egy egész pici részét takarja ki a Holdnak.
Forrás: Wikimedia Commons

Az esemény lényegi részére a hajnali holdnyugta előtt kerül sor, ekkor a Hold a délnyugati égen, kb. 20-22 fokos magasságban jár. 04:12-kor éri el az árnyék a Hold peremét, a holdkorong jobb felső részénél. 04:44-kor lesz a legnagyobb mértékű a fogyatkozás, majd 05:16-kor el is hagyja égi kísérőnk felszínét az árnyék.

Ezen idő alatt a Hold egyre alacsonyabbra süllyed az égen, és a részleges fázis végén már csak 10-13 fokos magasságban lesz. A részleges fázis kicsit több mint egy órás lesz. Ez a fogyatkozás annyira kis mértékű, hogy ez esetben nem is látszik vörösnek az árnyékos rész, ahogy ezt a nagyobb fázisú holdfogyatkozások során megszokhattuk.

A Ceres törpebolygó egykor óceánvilág lehetett

A Ceres törpebolygó egykor óceánvilág lehetett

Az égitest fagyott kérgét több mint 90 százalékban vízjég alkotja ma is egy új kutatás alapján.

Megvizsgálták, mennyire átlagos galaxis a Tejútrendszer

Megvizsgálták, mennyire átlagos galaxis a Tejútrendszer

Régóta foglalkoztatja az embert: vajon különleges hely-e, ahol élünk, és ez a kérdés a csillagvárosunkra is vonatkozik.

A valaha mért egyik legforróbb szeptemberen vagyunk túl

A valaha mért egyik legforróbb szeptemberen vagyunk túl

A tavalyi után a valaha dokumentált második legmelegebb szeptember volt az idei.

Lettországnyi erdő tűnt el tavaly a Földről

Lettországnyi erdő tűnt el tavaly a Földről

Hiába a vállalások, az emberiség keveset tesz az erdőirtás megfékezéséért.

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A Borisz ciklon 2024 szeptemberében jelentős mennyiségű csapadékot hozott a régióba.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket