Miksa, Rezső, Edvin2024. október 12., szombat
Föld

Milyen lesz az ősz várva várt üstököse?

National Geographic Magyarország

Az üstököst akár már a szeptember 20-át követő hajnalokon is érdemes lehet megkeresni.

C/2024 A3 egy június eleji fotón
Forrás: Wikimedia Commons

A C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS) nevű üstökös szeptember 27-én lesz a Naphoz legközelebb. Ez minden üstökös esetében kritikus időpont, ilyenkor eldől a további sorsa. Elképzelhető, hogy a Nap hője hatására szétesik, ez gyakran megtörténik az üstökösökkel, de reméljük a legjobbakat, talán egy szép fényes égi vándor tér majd vissza az egünkre a napközelség után.

Az üstökös (a nevét Csúcsinsan-Atlaszként ejtjük) a várakozások szerint szabad szemmel is láthatóvá válhat majd októberre. Mindenesetre fontos megjegyezni, hogy az előrejelzésekkel legyünk igen óvatosak. Hasonlóan nagy reményeket fűztek 2013-ban az ISON üstököshöz is, amely a napmegfigyelő műholdak szeme láttára esett szét a napközelségkor.

Egy emlék: a fotó 2013-ban az ISON szétesése előtt néhány nappal készült, amikor a kora hajnali égen látszott.
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

Az üstökösök kiszámíthatatlanságát mi sem jellemzi jobban, mint a híres üstökösfelfedező David H. Levy (többek közt a Jupiterbe csapódott Shoemaker-Levy-9 egyik felfedezője) mondása:

Az üstökösök olyanok, mint a macskák: farkuk van és a saját akaratuk szerint viselkednek.

Azonban elméleti lehetőségként akár már szeptember utolsó napjaiban is fotózható lesz, mégpedig a hajnali égen. Ekkorra várhatóan már eléri a fényessége a szabadszemes láthatóságot, ám a világosodó égbolton nem biztos, hogy nagyon feltűnő lesz.

Annyira korán sem kell ehhez kelni, viszont csak 20-át követően érdemes próbálkozni. Ennek abból a szempontból volna óriási előnye, hogy amennyiben a 27-i napközelségkor szétesik, akkor is lesz róla szép emlékünk, szerencsés esetben fotónk.

30-án hajnalban így jelenhet meg az üstökös a keleti ég alján.
Forrás: Stellarium

Ha bejönnek a várakozások a várható fényességet illetően, akkor akár azt is megfigyelhetjük, hogy a csóvája kel fel előbb (ilyet a szép emlékű NEOWISE is tett), így kb. hajnal 5-től érdemes lesz lesni a keleti horizontot – természetesen tiszta ég esetén, teljes rálátás mellett. Mivel ekkor már a csillagászati szürkületben járunk, egy kissé világosodik is a horizont, ezért mindenképp tegyünk el binokulárt is a megfigyeléshez (közben persze reméljük, enélkül is látszik majd az üstökös).

30-án a holdsarló is közeledni kezd egyébként az üstököshöz, de majd csak másnap, 1-jén lesz egy magasságban vele, de nem zavaró közelségben. Eztán az üstükös átvándorol a nyugati, alkonyi égre – és kb. 2 héten át nem nagyon tudjuk megfigyelni sem. Erről majd az októberi Égi jelenségekben olvashatnak az érdeklődők, ha az üstökös túléli a napközelségét.

A Ceres törpebolygó egykor óceánvilág lehetett

A Ceres törpebolygó egykor óceánvilág lehetett

Az égitest fagyott kérgét több mint 90 százalékban vízjég alkotja ma is egy új kutatás alapján.

Megvizsgálták, mennyire átlagos galaxis a Tejútrendszer

Megvizsgálták, mennyire átlagos galaxis a Tejútrendszer

Régóta foglalkoztatja az embert: vajon különleges hely-e, ahol élünk, és ez a kérdés a csillagvárosunkra is vonatkozik.

A valaha mért egyik legforróbb szeptemberen vagyunk túl

A valaha mért egyik legforróbb szeptemberen vagyunk túl

A tavalyi után a valaha dokumentált második legmelegebb szeptember volt az idei.

Lettországnyi erdő tűnt el tavaly a Földről

Lettországnyi erdő tűnt el tavaly a Földről

Hiába a vállalások, az emberiség keveset tesz az erdőirtás megfékezéséért.

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A klímaváltozás is táplálta a Boriszt

A Borisz ciklon 2024 szeptemberében jelentős mennyiségű csapadékot hozott a régióba.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket