Lehet, hogy a Földnek is volt gyűrűje

Naprendszerünk nagy bolygóinak ma is van gyűrűje, egyes elméletek szerint a Marsnak is lehetett, így felmerül, hogy vajon a Föld kimaradt-e ebből. Egy újonnan, az Earth and Planetary Science Letters  folyóiratban közzé tett kutatási eredmény szerint nem. A Monash Egyetem kutatói arra utaló bizonyítékokat találtak, hogy az ordovícium időszak közepén törmelékgyűrű foghatta körbe a Földet.

Az ötlet érdekességképpen már felmerült sok évvel ezelőtt egy művészben, aki igen látványos videót készített erről, valós fizikai adatok alapján.

A valóság azonban egész más lehetett. Mintegy 466 millió évvel ezelőtt bolygónk felszínét számtalan becsapódás érte, mégpedig az Egyenlítő környezetében. Ez annak fényében különösen furcsa, hogy a bolygónk kontinenseinek 70 százaléka ebben az időszakban e térségtől távol esett, ez pedig megmagyarázhatatlan anomália, amelyre magyarázatot kerestek a szakemberek.

A kutatók 21 becsapódás elhelyezkedését vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy egy, a Földhöz túl közel kerülő nagyobb aszteroida állhatott a háttérben. Ahogy az égitest a Föld Roche-határvonalát elérte, feldarabolódott, és a darabkák gyűrűként bolygónk körül keringtek egy ideig.

A Roche-határ az a képzeletbeli vonal, amelyen belül a bolygó vagy csillag gravitációja az árapályerők révén szétszaggatja a túl közel került égitestet és törmelékgyűrűt hoz létre. E vonalon kívül keringhetnek csak egy bolygó holdjai is emiatt. A határvonal elhelyezkedése függ a kérdéses égitestek sűrűségétől is.

„Néhány millió éven keresztül e gyűrű anyaga fokozatosan a bolygónkra hullott, ezzel a becsapódások olyan csúcsidőszakát hozva létre, amelynek a geológiai nyomait ismerjük” – mondta Andy Tomkins professzor, a kutatás vezetője. „Az ebben az időszakban képződött üledékminták is rendkívüli mennyiségű meteorit eredetű anyagot tartalmaznak.” A kutató hozzátette, igazán csak e helyzet éghajlati hatása az, ami izgalmassá teszi a gyűrűt.

Ebben az időszakban egy jégkorszak (445-443 millió éve) is kialakult, a kutatók pedig úgy vélik, a gyűrű olyan árnyékot vethetett bolygónkra, ami jelentősen hozzájárult a lehűléshez. (Fontos tudni, hogy a kontinensek ekkor szuperkontinensként a déli sarkvidéken és ennek közelében zsúfolódtak össze.)

Bolygónk elmúlt 500 millió évének ez volt a leghidegebb időszaka. „Attól az elképzeléstől, hogy még egy gyűrűrendszer is hatással lehetett bolygónk globális hőmérsékletére, még komplexebbé válik, hogy miféle Földünkön kívüli események szólhattak bele az éghajlatunkba”

A becsapódások az égitestek felszínét alapesetben egészen összevissza érik, ezt jól látjuk a Hold vagy a Mars felszínén. A kutatók most számításokkal ellenőrizték, hogy a Földet az ordovícium e szakaszában ért becsapódások elhelyezkedése mennyire nevezhető szabályosnak vagy összevisszának.

Ehhez a krátereket megőrizni képes korabeli szárazföldek nagyságát számolták ki. Mivel bolygónk felszíne folyamatosan alakul, ezért az ősmasszívumokat, vagyis olyan térségeket vettek alapul, amelyeket a geológiai folyamatok megkíméltek.

Kihagyták azokat, amelyek jég vagy üledék alatt rejtőznek (így nem vizsgálhatók), és azokat, amelyek a tektonikai aktivitás miatt megváltoztak. Végül leszűrték, hogy az alkalmas területek mely része volt az ordovíciumban az Egyenlítő környezetében.

Az így kapott eredmény a szárazföldek kb. 30 százalékát tartalmazta, azonban az összes ekkori becsapódás csakis e helyeket érte. Ez azt jelenti, hogy a becsapódások nem összevissza érték el a felszínt, hanem kimondottan az egyenlítői területek köré csoportosulva.

Mivel a gyűrű csak az Egyenlítőnél foghatta körbe bolygónkat, ezért a kutatók úgy vélik, a rendkívül fura elhelyezkedésű becsapódásokat jól magyarázza, hogy ebben a korban egy törmelékgyűrűnk volt. A kutatók szerint ez azt a kérdést is felveti, hogy bolygónk távolabbi múltjában is fennállhattak hasonló helyzetek, és egy ilyen gyűrűnek akár az élet fejlődésére is lehetett hatása.

Ezeket a réges-régi krátereket persze nehéz megismerni, felismerni. A legtöbbről csak geofizikai mérések alapján tudunk, vagyis nem láthatunk a földfelszínen szép kerek mélyedéseket, többet geológiai fúrások során fedeztek fel. Épp ezért a kormeghatározásuk is nehéz, de persze nem lehetetlen.

Sok mérés alapján születtek azok a kormeghatározások, amelyek szerint a vizsgált kráterek az ordovícium érintett időszakában keletkeztek. A méréseket időnként a szerencse is segítette (pl. folyó vájta és tette hozzáférhetővé a kőzetrétegeket – lásd a fenti videóban), máskor azonban mélyfúrásokkal lehetett mintát venni a kráterekből. Bár az elképzelés kapcsán számos kérdés felmerül, a krátereket eléggé biztos pontnak tekinthetjük. Igazán nagy előrelépést az jelentene, ha sikerülne az ezeket létrehozó becsapódó égitestek anyagát, összetételét megállapítani, összehasonlítani.