Kilenc napon át rezonált a bolygónk egy sziklaomlástól

2023. szeptember 16-án igen különös jeleket rögzítettek a szeizikus mérőállomások, majd a hosszú periódusú jelek 9 napon keresztül továbbra is látszottak a műszerek adatain. A jeleket a kelet-grönlandi Dickson-fjordig lehetett visszavezetni, amelynek végén egy, gleccser olvadásával összefüggően kialakult hatalmas sziklaomlás zajlott. Az omlás során 25 millió köbméternyi szikla zuhant a fjord vizébe, ehhez bónuszként még 2 millió köbméternyi jégtörmelék is járt, és ott 200 méter magas cunamit keltett. (Összevetésként: a Gellért-hegy 139 méterrel magasodik a Duna fölé.)

Maga a sziklaomlás a leomlott sziklafaltól mérve 2,2 kilométeres távolságig jutott el, és valószínűleg a fjord vize alatt is folytatódott. A számítások szerint a hömpölygő sziklatörmelék sebessége elérte a 145 kilométer per órát, maga a fjord 540 méter mély vizű, szélessége pedig 2,7 kilométer.

A cunami a sziklaomlástól 65 kilométerre lévő Ella-szigeten lévő dán kutatóállomáson igen jelentős károkat okozott, de még egy 72 kilométerre lévő szigeten is 4 méter magas hullám csapott ki a partra, összesen több mint 200 ezer dollár értékű kár keletkezett. Pusztán a szeptember végi időpontnak köszönhető, hogy sem kutatók, sem turistahajók nem tartózkodtak a fjord vizén, és így emberéletben nem esett kár. Ez azért is különösen szerencsés, mert a fjordot egyébként rendszeresen látogatják sarkvidéki turistahajók a nyári szezonban.

Nem volt ilyen szerencséje néhány éve a Grönland nyugati részén lévő Karrat-fjord közeli lakosságnak, ott egy halászfalut elmosott a partra kicsapó víztömeg, több halálos áldozat is volt. A Dickson-fjord kimozdult víztömege 9 napon át tartó, 7, majd 5 méter magas tólengéssel csillapodott le végül. E lötykölődő víz jeleit észlelték a szeizmikus mérőállomások 9 napon keresztül.

A tólengés 1,5 percenként oda-vissza lötykölődő hullámokból állt, ezek keltették azokat a szeizmikus jeleket, amelyek aztán az egész bolygón keresztül észlelhetőek voltak. A hosszan tartó tólengés okaként a kutatók a fjord alakját, méretét jelölték meg.

A hasonló sziklaomlások az elmúlt időkben egyre gyakoribbá váltak, különösen Grönlandon (illetve Alaszkában is ) és amint azt a kutatók megjegyezték, csak még inkább nőni fog a számuk. Ennek az az oka, hogy a sziklaomlások, földcsuszamlások hátterében  a klímaváltozás áll. A sarkvidéki laza kőzeteket sok esetben a repedéseket kitöltő jég tartja egyben (ez igaz a magashegyi környezetre is).

Ha a felmelegedés e jeget csak részlegesen is megolvasztja, azzal instabillá teszi a sziklafalat, és az gyakorlatilag bármikor leomolhat. Jelen esetben a fjordba torkolló gleccser hátrálása állt a háttérben, ennek köszönhetően veszítette el támaszát a sziklatömeg.

A kutató szerint fontos volna, ha létezne valamiféle figyelmeztető, riasztó rendszer, amely az ilyen omlások korai jelei alapján lehetővé teszi, hogy még időben elmenekülhessenek, akik a környéken vannak. A fentebb említett nyugat-grönlandi omlás kapcsán annak a szeizmikus jeleit elemezve már órákkal az omlást megelőzően voltak egészen kis rezgések. Ezek észlelhető jelek, azonban ahhoz, hogy riasztást lehessen valahova kiadni, pontosan tudni kell, hol is lazult meg egy sziklafal, és mikor lehet számítani az omlásra. Ehhez pedig a jelenleginél sokkal sűrűbb műszeres mérőhálózatra lenne szükség.