Ellátogattunk Arizona megkövesedett erdejébe

A Petrified Forest Nemzeti Parkban a kövek szinte beszélnek.

Az amerikai Arizona államban található Petrified Forest (Megkövesedett Erdő) Nemzeti Park története 225 millió évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor az ősi folyók elkezdték lerakni a fosszíliákat és a kőzeteket. A dinoszauruszok korának hajnalán járunk, az első igazi emlősök csak 10 millió évvel később bukkantak fel a bolygón, majd 100 millió évre rá az első virágok.
A korszakban a krokodilok távoli rokonai uralták e vidéket és a vizeket.
A dinoszauruszok akkor még kisebbek voltak és lényegesen kevesebb létszámban voltak megtalálhatók.


Ha a kövek beszélni tudnának
A kőzeteket alkotó üledékeket 18 millió éven keresztül folyamatosan szállították ide az ősi folyók. Egyik réteg rakódott a másikra, mint egy kézirat lapjai, mindegyik egy-egy történetet rejt magában.
A Petrified Forest kőzetrétegei mesélnek a klímaváltozásról, a vidéket benépesítő állatokról, növényekről, hogy miként alakult és változott az élet a bolygónkon. Az éghajlati átalakulásnak köszönhetően nagy mértékben nőtt a szárazság is, csökkent a talajvízszint, és ez lehetővé tette, hogy a talajban lévő vas oxidálódjon, mely a mélyebben található kékes-zöldes kőzetrétegek színét vörös és narancs színűvé változtatta.


Ha visszarepülnénk a késői Triászba egy teljesen más látvány fogadna bennünket. 223 millió évvel ezelőtt Arizona vidéke egy szubtrópusi erdő volt, csupán néhány fokkal északra az Egyenlítőtől. Hatalmas tűlevelű fák magasodtak a folyók árterei és mocsárvidékek fölé, az erdőtalajt olyan egyszerű növények borították, mint földi- és fapáfrányok, cikászok és óriás zsurlók.
Hatalmas kétéltűek és halak úszkáltak a patakban, óriási méretű krokodilszerű állatok hevertek a folyóparton, és kistermetű dinoszauruszok vadásztak a fák között. De azóta minden megváltozott: a mai Arizona vidéke lassan elmozdult északra, és ezzel drasztikusan megváltozott a klíma és a táj is. Új állat- és növényfajok tűntek fel, míg egyes fajok teljesen kihaltak.
A folyóparti fák, miután elpusztultak, elveszítették ágaikat, kérgüket és a leveleiket. A folyó alámosta az elhalt fákat, majd idővel kidöntötte és úsztak az árral, míg el nem akadtak valahol a folyóparton.
Egy idő után a homok és a sár teljesen eltemette a farönköket a patak vízrendszerében, olyan mélyen, hogy teljesen elzárta a baktériumoktól és az oxigéntől, így megakadályozva azok elpusztulását.
A talajvízben lévő szilícium-dioxid végül beszivárgott a fákba és a szerves anyagokat kvarckristályokkal helyettesítette, míg végül a farönkök megkövültek.
A környező kőzetrétegek eróziója azonban nem állt meg. Ahogy a szél és a csapadék elszállította a meglazult rétegeket, újra feltárta a megkövesedett rönköket. Miután a rönkök teljesen a felszínre kerültek, megrepedtek, szegmensekre törtek, végül a darabok legurultak a dombról és egy színes rönkmező maradt hátra.


