György, Fidél, Debóra2025. április 24., csütörtök
Föld

Égi jelenségek 2024. november második felében

National Geographic Magyarország

Itt a novemberi telihold, láthatjuk az alkonyi Merkúrt és a Vénuszt, együttállásokat is megfigyelhetünk, az őszi üstököst viszont már csak fotózni lehet és úgy is halvány.

Forrás: Önök küldték / Ábrahám Tamás

Telihold 15-én

A holdkeltét ezen a napon nem nagyon tudjuk megfigyelni, mivel több mint fél órával napnyugta előtt lesz, így inkább a 16-i alkonyon érdemesebb rászánni az időt – ekkor csak 3 perccel előzi meg a felkelő Hold a lenyugvó Napot. Az adatok tehát 16-án alkonyatra vonatkoznak. A keleti határainknál a holdkelte ideje 15:50, Budapesten 16:03, nyugaton 16:14 lesz. A teliholdas éjszakán a Hold magasra emelkedik majd.

Hold és Fiastyúk vékony felhőkön át, a Hold körül kialakult koszorújelenséggel. A Fiastyúk jobbra, a második piros gyűrűben látszik.
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

A teliholdtól mintegy 5 fokra lesz a Fiastyúk, de az erős holdfényben nem sok fog látszani a halmaz csillagaiból, így leginkább csak dokumentumértéke lehet, ha lefotózzuk a laza együttállást. Akkor lehet izgalmasabb a látvány, ha vékony felhőzetnek köszönhetően színes holdkoszorú jelensége is kialakul.

Ez a jelenség a téli félévben kissé gyakoribb, az erre az időszakra jellemző felhőzet miatt, sőt, egyes esetekben a köd is létrehozhatja. Ha ilyesmit látunk a fotónkon, mindig ellenőrizzük, hogy szabad szemmel is látható-e, mivel ha a fényképezőgép lencséjére lecsapódik a pára, az is kissé hasonló látványt eredményezhet – ám csak a fotón.

Nézzük meg az alkonyi Merkúrt!

Merkúr az alkonyi égen (a fényesebbik objektum az)
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

A legbelső bolygót a hónap közepén napnyugta után, a délnyugati horizonton keressük, ezért olyan észlelőhelyszínt érdemes választani a megfigyeléséhez, ahonnan akadálytalanul láthatunk a látóhatárra, és persze nem árt, ha teljesen derült is az ég. A Merkúr nagyon alacsonyan jár, de tiszta időben a fényességének köszönhetően ennek ellenére is megláthatjuk, napnyugta után fél órával 3 fokos magasságban. Nagyjából november 20-ig van reális esély a megpillantására.

Ha már alkonyi ég, akkor a Vénuszt se hagyjuk ki!

A Vénusz az alkonyi ég rendkívül fényes pontja, amit nem lehet nem észrevenni. Ez az az időszak, amikor a csillagos éghez konyító embereket sorra kérdezik a kevésbé hozzáértő ismerősei, hogy mi az a nagyon fényes csillag alkonyatkor az ég alján.

A helyzetet fokozza az is, hogy a munkából hazafelé tartók 17 óra felé könnyen észre is veszik az égitestet, ami egyébként egyre tovább marad látható a hónap második felében. Bolygószomszédunk még hosszú ideig az alkonyi-kora esti ég éke marad, március elejéig még sötét égen láthatjuk.

17-én a Leonidák meteorraj maximuma

Egy viszonylag fényes leonida meteor. A raj radiánsa az Oroszlán (Leo) fejénél van, a képen legfelül, középtájon, a két fényesbb csillag közül a jobb oldali mellett.
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

Ezúttal senkit sem biztatok arra, hogy vegyen vastag zoknit, meleg kabátot és települjön ki a novemberi éjszakába.

Ennek két oka van: egyrészt teliholdra esik a maximum, így eleve csak egy kis töredékét láthatnánk a meteoroknak, másrészt pedig évről évre egyre kevesebb hullócsillagot ad ez a legendás raj.

Ha valaki mégis leonida-lesre adná a fejét, annak a 17-ébn hajnal előtti órákat érdemes kinn töltenie, ekkor a holdfényt is beleszámítva óránként 5-6 leonida meteort láthat, ha egy pillanatra se csukja be a szemét, és épp jó irányba néz. A Leonidák meteorjai igen gyorsak, emiatt fotón nem túl látványosak, kivéve persze az esetleges tűzgömböket. Kitartó meteorrajongóknak csak azt tudom javasolni, 2099-ig várjanak, akkor érkezik a Leonidák következő emlékezetes kitörése.

Még mindig fotózható a már elhalványult üstökös

A Tejút sávjába ért a C/2023 A3 (Tsuchinsan-ATLAS) üstökös, és a holdmentes estéken érdemes lesz még fotózni. Ehhez feltétlenül szükség van a Föld forgását ellensúlyozó mechanikára, enélkül már nem tudunk elég hosszú záridővel fotózni ahhoz, hogy az üstökös rendesen látszódjon a felvételeinken. A csillagokkal sűrűn pettyezett égrészen még nagyon szép felvételeket lehet készíteni az üstökösről, a holdmentes esti időszak 19-ével kezdődik.

Hold, Mars és Jászol-halmaz együttállás 20-án

Hold, Mars és Jászol-halmaz 20-án
Forrás: Stellarium

A Hold 70 százalékos megvilágításban jár ezen az estén, tőle jobbra a vöröslő Mars este 1,5, később kissé nagyobb távolságra jár majd. A nyílt halmaz csillagait a páros alatt 2,5 fokra kereshetjük. A Hold erős fénye miatt szabad szemmel nem nagyon vehetjük észre a halmazt, ám fotón megjeleníthető.

A Mars egyébként a hónap legvégéig még kissé közeledni fog a Jászol-halmazhoz, így a bolygó és a halmaz párosát a későbbi napokon is érdemes lehet fotózni, este 22 óra után már láthatóak a keleti égen, de hajnal előtt szinte a zeniten járnak, így igazán szép képet ekkor lehet készíteni róluk. Akár sorozatot is érdemes, amelyet azután kompozittá összefüzve megmutathatjuk, mennyit is mozdult el a Mars alig néhány nap alatt.

Hold – Regulus együttállás 22/23-án éjjel

22-én késő este, 23 óra felé kel fel a páros, ekkor egymástól jó másfél fokra. Az éjszaka előrehaladtával távolságuk nő, hajnalra több mint 3 fokos lesz. A kékes fényű Regulus az 50 százalékos Holdtól jobbra látszik majd.

Holdsarló – Spica együttállás 27-én

Hold és Spica 27-én
Forrás: Stellarium

A hajnali égen keressük az ekkor még 14 százalékos megvilágítású sarlót. A Hold 3 felé, a Spica jó fél órával később kel, de érdemes megvárni, míg kissé magasabbra emelkednek az égen. 5:30 körül már csak 3 fokra lesznek egymástól, a kékesfehér csillagot a sarló alatt, kissé balra láthatjuk.

Hajnali holdsarló 29-én és 30-án

Keressünk olyan észlelőhelyet, ahonnan zavartalan a rálátásunk a délkeleti horizontra. A holdsarló 29-én még 4 százalékos megvilágításban kel, 30-án már csupán 1,1 százalékosban, ám tiszta horizont és jó rálátás esetén még így is megfigyelhető lesz.

29-én a holdkelte ideje a csillagászati szürkület kezdetére esik, vagyis nagyon szép fényviszonyoknál láthatjuk, az épp csak világosodni kezdő horizonton. A keleti határainknál 05:09, Budapesten 05:21, nyugaton 05:30 a holdkelte ideje.

30-án már a polgári szürkület kezdete előtti percekre szorult a holdkelte, alig 40 perccel a napkelte előtt bukkan fel, így kizárólag kristálytiszta horizonton lehet esély a megpillantására. A holdkelte ideje keleten 06:20, Budapesten 06:31, nyugaton 06:41 lesz. Mindkét hajnalon, ha fényszennymentes keleti egünk van, megcsodálhatjuk még az őszi állatövi fény „utolsó rúgásait”, mielőtt eltűnne egünkről.

39 százalékkal csökkent az ausztrál partok műanyagszennyezettsége

39 százalékkal csökkent az ausztrál partok műanyagszennyezettsége

Egy, hat ausztrál nagyváros térségében végzett felmérés során jelentős javulást találtak, ám még így is túl sok a cigarettacsikk, a flakon, sörös és ételes doboz.

Még ne siessünk a Marsra: egészségi problémákat okozhat a pora

Még ne siessünk a Marsra: egészségi problémákat okozhat a pora

Az emberes marsutazás egyelőre még csak tervasztalokon létezik, azonban nem árt előre gondolkodni, és még az út előtt a lehető legjobban felkészülni arra, ami majd várhatja ott az űrhajósokat.

Minden korábbinál pontosabban sikerült megmérni az Uránusz tengelyforgását

Minden korábbinál pontosabban sikerült megmérni az Uránusz tengelyforgását

A korábbi adatokat még a Voyager-2 űrszonda méréseiből kapták 1986-ban, most a Hubble-űrteleszkóp ezerszer pontosabb adattal szolgált.

Ekkora most az Aral-tó

Ekkora most az Aral-tó

Az emberi környezetrombolás szimbólumává lett közép-ázsiai tó az 1960-as években még kétszer akkora volt, mint Belgium.

Volt idő, amikor az Arab-sivatag is zöldellt

Volt idő, amikor az Arab-sivatag is zöldellt

Arábia déli része ma a világ egyik legnagyobb és legszárazabb homoksivataga, azonban néhány ezer éve még folyók és tavak vize, és zöld növényzet volt itt.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket