Először találtak borostyánt az Antarktikán

Az legkorábbi, a déli kontinens területén volt kutatóutak, felfedezések óta jól tudjuk: itt egykor erdők álltak. Robert Falcon Scott expedíciója során, 1912-ben gyűjtött megkövült növényi maradványokról kiderült, hogy olyan ősi fafajhoz tartoztak, amelyeket korábban Ausztráliából ismertek csak.

Ezek a korai leletek csak elindították azt a mára a körülményekhez képest egészen kiterjedt kutatást, amelyben a déli kontinens melegebb időszakainak tanúit ismerhetjük meg, a kövületeknek köszönhetően. Azonban egészen eddig egy dolog hiányzott az antarktikai palettáról: a borostyán.

A Polarstern kutatóhajó 2017-ben kőzetfuratokat emelt ki az Amundsen-tengeren lévő, rekorder gyorsaságú Pine Island gleccser közelében, a tengerfenékből. E furatok elemzése során egy lignitrétegben bukkantak rá magára a borostyánra, amit a helyszín után Pine Island-borostyánnak is neveztek el. Az Alfred Wegener Intézet (AWI) Helmholtz Kutatóközpontja számolt be a felfedezésről az Antarctic Science folyóiratban. E borostyán a valaha talált legdélebbi előfordulása is ennek a speciális ásványnak.

A kutatócsoport 2020-ban, egy korábbi tanulmányában már megpróbálta rekonstruálni, milyenek is lehettek azok az erdők, amelyek mintegy 90 millió évvel ezelőtt az Antarktika e régiójában nőttek. A most felfedezett borostyán mikroszkopikus méretű szemcséket jelent, vagyis egyelőre senki se vásároljon antarktiszi borostyánból készült karperecet, ha csak nem gyűjt hamisítványokat.

Azonban az aprócska méret ellenére is nagy fontosságú leletről van szó: ezek szerint éltek olyan fák az Antarktikán, amelyek gyantát termeltek. Ezzel pedig az eddigi hiányzó bizonyíték került elő, bolygónk egészén, minden földrészen elterjedtek voltak 90 millió évvel ezelőtt e fák.

A borostyán szemcsék mikroszkopikus mérete ellenére is találni olyan részleteket bennük, amelyek különlegesek, például annak a fának a kérgéből beleragadt darabkát, amely fa kiizzadta magából a gyantát. A tisztasága azt is elárulta, hogy a felszín közelében temetődött be és maradt fenn e megkövült gyanta.

Azt is felismerték a német kutatók, hogy a fák a gyantát sérülés hatására bocsátották ki. Ezt ma is így teszik a fák, akár egy farontó rovar rágása, akár egy tűzvész miatt megsérül a kérgük, a gyantával igyekeznek elzárni a fa belsejébe vezető utat például a kórokozók elől.

A mintegy 90 millió évvel ezelőtti időszak a mainál jóval melegebb volt, ennek köszönhetően az antarktiszi régió, amely az egykori Gondwana részeként mérsékelt övi, tűlevelűekben gazdag erdőségeknek adott otthont. Az erdők mocsaras, nedves területen álltak, ez pedig igencsak kedvez annak, hogy az elpusztult növények az oxigénmentes környezetben megőrződjenek, szénné alakulva.

Ugyanennek köszönhetően marad fenn az efféle helyeken a borostyán is, és ezért lehet gyakran a szén társaságában rábukkanni (lásd: ajkait nevű hazai, az ajkai szénbányákból megismert típus). A világ borostyánlelőhelyei mind hasonló, nedves, mocsaras erdők maradványainak köszönhetően jöttek létre.