Térképen fedeztek fel jelentős tornádó sebhelyet

A Journal of Southern Hemisphere Earth Systems Science folyóiratban számolt be Matej Lipar geográfus-paleoklimatológus kutató. A véletlenül megpillantott sebhely kapcsán a szakember a rendelkezésre álló adatok, felvételek és források alapján igyekezett feltárni, hogy mikor is keletkezhetett, és milyen erős tornádó hagyta maga után.

A térképen bárki megnézheti az igen jellegzetes nyomot (picit ki kell zoomolni, a térkép a linkhez túl közeli nézetet párosít), amelyhez hasonlókat műholdfelvételeken gyakran lehet látni. Azonban az ausztrál eset arról mesél, hogy egy igen jelentős esemény zajlott, tanúk nélkül – ám a térség meteorológiai veszélyhelyzetei közé nagyon is muszáj beszámítani a tornádókat. A felismerésük és vizsgálatuk segíti a következőkre – amelyek egyáltalán nem biztos, hogy lakatkan helyen csapnak le – való felkészülést.

A 21. században, amikor a tornádók kialakulását és viselkedését viharvadászok sokaságának köszönhetően akár élőben is követhetjük az interneten, talán senkinek nem kell elmagyarázni, mennyire súlyos károkat képesek okozni e jelenségek. Az USA egyes régiói földrajzi okokból igen gyakran szenvednek ezek pusztításaitól, de gyakorlatilag bárhol kialakulhatnak tornádók, ahol a heves zivatarokra esélyt ad a klíma.

A tornádók Észak-Amerikán kívül igen gyakran sújtanak le India-Banglades északkeleti térségében, de Ausztrália sem mentes tőlük. Az elsőt még 1795-ben észlelték a korai telepesek, bár hivatalosan csak az 1800-as évek vége óta ismert az előfordulásuk. Számos tornádót tartanak nyilván az elmúlt pár évtizedből, amelyek közt károkozó is volt, 250-300 kilométer per órás széllel.

A frissen felfedezett nyomot esetleges barlangbejáratok után kutatva vette észre egy ember a Nullarbor-síkság karsztvidékén, majd a felfedezés a szakemberek tudomására jutott, s ekkor fogtak bele az eset feltárásába. A sebhely mintegy 20 kilométerre a vasútvonaltól, Nyugat-Ausztrália és Dél-Ausztrália tartományok határán található. A nyomba belenagyítva még a légoszlop forgását jelző spirális mintázat is felismerhető.

A kutatók több év műholdfelvételeit böngészték át, hogy kiderítsék, mikor is lehetett a tornádó, amely a több mint 10 kilométer hosszú, 160-250 méter széles nyomot hagyta. Emellett a régió időjárási adatait is ellenőrizték, no és persze a helyszínen is megvizsgálták a felszínen hagyott sebhelyet.

A különböző adatok alapján három napra sikerült leszűkíteni az időszakot, amikor a tornádó kialakulhatott: 2022. november 16–18. között. A műholdfelvételeken még a tornádót hozó zivatar jelentős csapadékának felszíni maradékát is fel lehetett fedezni. A felszínen járva a nyom nehezen felismerhető, mivel e sivatagi területen nem hagyott maga után például kicsavart fákat a tornádó, a levegőből nézve azonban egyértelmű a sebhely.

A nyom belsejében látható spirális mintázat jellemzői összefüggésbe hozhatók a tornádó erősségével (szélsebességével). A kutatók számításai szerint a legvalószínűbb, hogy 182-223 kilométer per órás forgószéllel járt a tornádó (ez a kiterjesztett Fujita-skálán 2-es erősségű, egy ilyen tornádó nyomán már extra munkához jutnak a tetőfedők), esetleg kissé meghaladta ezt.

A tornádók felszíni haladási sebessége ennél sokkalta kisebb. A vihar valószínűleg keletről nyugat felé tartott (az aktuális hidegfronttal együtt), és a felhőtölcsér 7-13 percen át érhette el a sivatagi talajt. A hidegfront nagy nedvességű trópusi légtömeggel találkozva ideális volt a heves zivatarokhoz, és a tornádókhoz is.

A Nullarbor-síkság lakatlan területén ez mindössze a negyedik ismertté vált tornádó, eddig mind novemberi volt, ez a déli féltekén késő tavaszi-kora nyári időszaknak számít. Azonban valószínűleg jóval több lehetett, csak épp a távoli, elhagyatott vidéken senki se volt azok tanúja, és olyan károkat se okoztak, amelyek az ember számára fontosak lettek volna.

A most felfedezett nyomát a műholdas képeken még másfél évvel az esemény után is tisztán látni lehetett. Az ilyen események felismerésével az előrejelzéseket is pontosabbá lehet tenni.