Mi is az a jéghaj, és mikor láthatjuk?

Eldobott vattacukornak vagy selyemszálaknak is nézhetné az ember azt a különös jégformát, amellyel a fák alatt, lombos erdők alján találkozhatunk, szerencsés esetben. Ez nem valamiféle zúzmara, vagyis nem kívülről rakódott le a faágra, hanem annak belsejéből növekszik kifelé. A néhány centisre megnőtt jéghajat a tél korai időszakában, reggelente láthatjuk, amikor még nincs tartós fagy, de hajnalban azért már mínuszokban jár a hőmérséklet.

Fontos, hogy ne legyen nagyon hideg, de azért már fagyjon, illetve hogy nedves, párás idő legyen (a tél első fele nálunk általában ködös, így ez nagyjából adott). A letört, korhadóban lévő, kéregtől már jórészt mentes faágakból kinőtt fehér, selyem vékonyságú jégszálak rendkívüli látványúak, és rendkívül könnyen el is olvadnak.

A jelenséget a mérsékelt égövben, jórészt a 45-55. szélességi körök között (hazánk is ebbe esik) lehet megfigyelni. A jéghajat olyan fákon érdemes keresni, mint az éger, a bükk, a gyertyán, a juhar, a nyír, berkenye, vadcseresznye, illetve a cserjék közül a som, mogyoró, bodza letört ágain.

Néha a még az élő növényen lévő ágon is megjelenhet a jéghaj, de nem ez a jellemző. A legtöbb érintett ág a korhadás kezdeti szakaszában volt, már nem nagyon volt rajta a kéreg, de még kemény volt.

A jelenség hosszú ideje ismert, és Alfred Wegener, akit ma a kontinensvándorlás atyjaként ismerjük, de eredetileg meteorológus volt, már 1918-ban felvetette, hogy a jéghaj kialakulásában a gombáknak is szerepük lehet. Az elgondolása helyesnek bizonyult, és ezt néhány éve sikerült is igazolnia egy német-svájci kutatóhármasnak.

A kutatók kísérleteket végeztek olyan faágakkal, amelyeken már látták a jéghaj megjelenését. A faágak egyik felét gombaölő szerrel kezelték, másik felét nem. Ezt követően az ág azon részén, ahol a gombaölős kezelést végezték, már nem nőtt ki többet a jéghaj, míg a kezeletlen felén igen.

Amikor megvizsgálták a faágakat, a jéghajat növesztőkben egy Exidiopsis effusa nevű, a téli időszakban is aktív farontó gombát sikerült azonosítaniuk (több más gombát is, de ez közös volt a „hajas” faágakban). E gomba a faágak belsejében él, azok lebontásán munkálkodik. A gomba szerepe abban rejlik, hogy a faág felszínéből kitüremkedő, a milliméter néhány századrésze vékonyságú jégszálak elkülönülését biztosítja.

Emellett a gomba termelte szerves vegyületek azt is lehetővé teszik, hogy kellően hideg időben e jégszálacskák megőrizzék finoman szálas szerkezetüket. A kutatók az ágakon, amelyeken télen a jéghaj növekedését tapasztalták, pár hónappal később a gomba termőtestét is megtalálták.

A jéghaj megjelenésekor a hőmérséklet azért nem lehet túl hideg, mert csak addig tud növekedni a jéghaj, míg a faág belsejében folyékony állapotú víz. A kutatók kísérleteik során méréseket is végeztek, amelyekből kiderült, hogy milyen hőmérsékletek uralkodnak a faágakban.

Odabenn néhány tizeddel 0 Celsius-fok alatti hőmérséklet esetében is folyékony maradhat a víz, hasonlóan ahhoz, ahogyan a légkörben, a felhőképződés helyén is folyékonyak maradhatnak a túlhűlt cseppek. Az ágfelszínen, amint kellően hideg lesz, a rendelkezésre álló kondenzációs magokon azonnal beindul a fagyás, és szinte robbanásszerűen alakulnak ki a jéghajak első fagyott szemcséi.

Ezek azután mintegy magukhoz húzzák a fa belsejében lévő további vizet, ezzel saját növekedésüket idézik elő. Amíg a faág kellően nedves, addig tarthat a jéghaj növekedése.