Aranka, Jeromos2025. február 08., szombat
Föld

200 éves vulkáni rejtélyt sikerült megoldani

National Geographic Magyarország

Eltompult és kékessé vált a Nap fénye az északi félteke jelentős részén, nagyjából 1 Celsius-fokkal csökkent a bolygónkon a hőmérséklet, és volt, ahol éhínség is kialakult.

Forrás: Wikipedia Commons

Ma már tudjuk, hogy a jelentős vulkánkitörések a légkör magasabb régióiba pumpált kén-dioxid révén alaposan megbolygathatják éghajlatunkat, legalább egy-két évre. Vannak olyan rejtélyes évek a történelemben, amelyekről sejteni lehet, hogy valószínűleg egy vulkánkitörés miatti lehűlésnek köszönhetőek az akkor tapasztalt efféle események.

No de mikor melyik vulkánnak? Ebben, ha nincs történelmi tanúja a kérdéses kitörésnek, akkor például a jégfuratok nyújthatnak segítséget. Attól függően, hogy a kérdéses kitörés milyen földrajzi szélességen zajlik, meghatározott, hogy melyik sarkvidéken találni meg a nyomait a jégbe zártan. Ebből aztán kiindulhatnak a pontosabb eredményt adó nyomozások is.

1831 nyarán az égbolton fura homály alakult ki, ami erőtlenné tette a Nap fényét, sokkal hűvösebb volt az átlagnál – globálisan mintegy 1 Celsius-fokkal – és a világ számos pontján emiatt alig volt termés, éhínség alakult ki. Hazánkban a különösen csapadékos nyár miatt nem lehetett aratni, ám ahol tudtak, ott is rothadásnak indult a gabona. Az országban rendkívül súlyos kolerajárvány is pusztított, és tavasztól őszig átlag alatti volt a hőmérséklet is.

Azonban egész Európában igen hűvös és csapadékos volt a nyár, ahogy erről beszámolt Felix Mendelssohn zeneszerző, az Alpokon átvezető utazása kapcsán: „Rettentő idő van, egész éjjel és délelőtt esett, olyan hidegben, mint télen, a közeli dombokon már mély hó van.” Míg Európában a túl sok csapadék okozott gondot, Ázsiában a monszun rendkívül kevés esőt hozott, feltehetően szintén e kitörés okozta légköri zavarok miatt, és ezért nem volt termés, majd százezrek haltak éhen.

Ez a sziget hordozza a 19. század egyik rejtélyes kitörésének megoldását.
Forrás: Oleg Dirksen

A 19. század eleji időszak valamiféle okból számos nagy kitörést produkált. 1815-ben a Tambora hírhedt robbanásának hatása volt a nyár nélküli év, de 1808-09. körül is volt még egy nagy kitörés, amelyről egyelőre szintén nem tudjuk, melyik vulkán is lehetett a ludas.

E rejtélyes kitörés kb. a Tambora hatásának a felével ért fel, a jégben talált kén alapján, és erről is vannak fura légköri látványt taglaló feljegyzések, időjárási anomáliák, például Dél-Amerikából. Annyi még a kérdés, hogy egyáltalában nem mondhatjuk azt, hogy ismerjük a vulkánjainkat, és védettek vagyunk a jelentős kitörések hatásaitól.

Az 1831-es kitörés az időben hozzánk legközelebbi rejtélyes kitörés. Bár a szakemberek tudták, hogy vulkánkitörés számlájára írhatók az időjárási anomáliák, a rossz terméshozamok, az éhezés és a felkelések, azonban a vulkán kiléte mindeddig heves viták tárgya volt. Most azonban a Dr. Will Hutchinson vezette kutatócsoport úgy tűnik, megtalálta a valószínűsíthető felelőst. A kutatásról a PNAS folyóiratban számoltak be a szakemberek.

A rejtélyes vulkán robbanása során feltárultak a korábbi kitörések idején lerakódott vörös és fekete kőzetrétegek.
Forrás: Oleg Dirksen

A kutatók ehhez jégfuratok segítségét vették igénybe. Speciális esetekben a jég nemcsak a légköri gázokat, és így a kén-dioxidot, illetve a belőle képződő vegyületeket őrzi meg, hanem a vulkáni hamu szemcséit is. Ezek pedig már rendkívül pontos azonosítási lehetőséget rejtenek, a kémiai összetételük alapján összevethetők egyes ismert vulkánok, kitörések hamuszemcséivel.

A hamuszemcsék azonban elképesztően aprók, még az emberi hajszál átmérőjének is csak a tizedét érik el. Csupán a közeli múltban vált alkalmassá a technikánk arra, hogy ennyire kicsike mintát is kiemeljünk a jégből, és annak összetételét megbízhatóan elemezhessük!

A jégfuratból kiemelt (felül) és a vulkánon kinyert (alul) vulkáni hamuszemcsék elektronmikroszkópos képei.
Forrás: PNAS

A szemcsékről hamar kiderült egy különös tulajdonság: igen kevés volt bennük a kálium – ezzel számos vulkáni régiót rögtön ki lehetett zárni. Hasonlóan káliumszegény vulkáni hamut Japán vulkánjai produkálnak, azonban a távol-keleti ország a világ egyik legpontosabb vulkánregiszterével rendelkezik, rendkívül kicsi volt az esélye tehát, hogy itt volt egy hatalmas kitörés, amely észrevétlen maradt. A viszonylag közeli Kuril-szigetek jöhettek még számításba.

„Egészen precíz időbeli felbontással tudtuk elemezni a jégmintát, így derült ki, hogy 1831 tavasza-nyara volt a heves robbanással járó kitörés időpontja” – mondta Dr. Hutchinson. „Eztán kiemeltük a hamuszemcséket. Az azonosítás hosszú időt vett igénybe, és szükség volt hozzá az orosz és a japán kollégák segítségére is, akik olyan szemcséket küldtek nekünk, amelyeket e távoli szigeteken gyűjtöttek az elmúlt évtizedekben.”

A laborban azután össze tudták hasonlítani a jégből kinyert és a kapott minták összetételét – ekkor sikerült felfedezni, melyik sziget melyik vulkánja a felelős. „Alig hittem a szememnek, amikor megláttam, hogy egyeznek a számok.”

Szimusir szigetének „szeme” a Nemzetközi Űrállomásról készült fotón. A kerek sebhely a Zavarickij-kaldera néven ismert vulkán korábbi kitörései nyomán alakult ki.
Forrás: Wikimedia Commons

A kutató eztán még számos ellenőrzést végzett, hogy valóban biztos lehessen benne: a Zavarickij-kaldera nevű vulkán produkálta a hamut, így az északi féltekét sújtó kitörést is. Szimusir szigete a hidegháborús korszakban az orosz haditengerészet titkos atomtengeralattjáró-bázisának helyszíne volt, a sziget legészakibb csücskén egy egykori kráterben, amelyet ma egy tengeröböl tölt ki.

Azonban a kérdéses vulkán innen mintegy 30 kilométerre délre található, hatalmas sebhelyként ül a hosszúkás szigeten. A kutatók számításai szerint a kitörés ereje nagyjából a Pinatubo 1991-es kitöréséhez fogható lehetett. A klímahatáshoz szükséges kén-dioxid mennyiségét 12 millió tonnára becsülik, és ezt kb. 23 kilométeres magasságba juttathatta fel a vulkán.

A Kuril-szigetek egyikén 2009-ben a Szaricsev nevű vulkán épp akkor produkált igen látványos kitörést, amikor a Nemzetközi Űrállomás átrepült a terület felett. Extra szerencse, hogy épp ekkor egy űrhajós fotózta is bolygónkat. Ennek köszönhetően az egyébként világvégi, ismeretlen vulkán világhírűvé vált.
Forrás: NASA

A Kuril-szigetek területén számos aktív vulkán található, a régió a csendes-óceáni tűzgyűrű része, és egyáltalában nem ritkák a heves robbanások. Talán csak a Szaricsev neve rémlik fel a vulkánok iránt érdeklődő átlagember előtt: e hegy 2009-es robbanásáról elképesztően látványos felvétel készült a Nemzetközi Űrállomásról, amely annak idején körbejárta a világsajtót.

Alig tudunk valamit e vulkánokról, holott, amint azt a most feltártak is igazolták, képesek alaposan felforgatni az időjárást. Ahhoz, hogy egy, az 1831-eshez hasonló, ki tudja, mikor bekövetkező kitörés hatásaival megbirkózzunk, összefogásra lesz szükség mind tudományos, mint társadalmi téren.

Újabb bizonyíték: tényleg egy óriás áradat töltötte fel a Földközi-tengert

Újabb bizonyíték: tényleg egy óriás áradat töltötte fel a Földközi-tengert

Közel 6 millió évvel ezelőtt a messinai sókrízisnek nevezett időszak során a Földközi-tenger szinte teljesen kiszáradt, majd az időszak végén az Atlanti-óceán felől újra feltöltődött.

Rejtőzködő fekete lyukakat kerestek

Rejtőzködő fekete lyukakat kerestek

Olyan fekete lyukak után kutattak, amelyeket sűrű por- és gázfelhő rejt, így nem látható a beléjük zuhanó anyag által kibocsátott fény.

1,2 millió éves jégréteget értek el az antarktikai fúrókampány során

1,2 millió éves jégréteget értek el az antarktikai fúrókampány során

A déli sarkvidéki jég évmilliók alatt halmozódott fel és őrzi a régi klímánk nyomát, valamint környezetünk számos tulajdonságát.

Ezért olyan veszélyes a városi tűzvészek füstje

Ezért olyan veszélyes a városi tűzvészek füstje

Los Angelesben a környék száraz növényzetéről a városra átterjedt példátlan tűzvész pusztított, és egy ilyen tűz nemcsak azokat károsítja meg, akiknek odavész a háza.

Ne örüljünk a mostani melegnek!

Ne örüljünk a mostani melegnek!

Lehet, hogy most pénzt spórolunk a fűtésen, nyáron viszont több hűtésre lesz szükségünk.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket