Bernadett, Simon, Zenkő2025. február 18., kedd
Föld

20 éve szállt le a Huygens űrszonda a Titán felszínére

National Geographic Magyarország

A Szaturnusz legnagyobb holdja sűrű, átlátszatlan légkörbe burkolózik, így csak találgatni lehetett, milyen a felszíne – a leszálló szonda meglepő képeket küldött haza.

Forrás: ESA NASA JPL University of Arizona

A NASA Cassini űrszondája vitte magával a Szaturnusz rendszerébe az Európai Űrhivatal kis leszállóegységét, a Huygenst.

2005, január 14-én, vagyis 20 évvel ezelőtt bevetette magát a Titán sűrű homályába, majd a légkörön átjutva világidő szerint 12:34-kor sikeresen landolt a felszínen.

Ez a szonda az eddigi legtávolabbi űreszköz, amellyel leszálltunk egy másik égitest felszínére.

Ezt látta a szonda, amikor elérte a Titán felszínét.
Forrás: esa nasa jpl uni arizona

A Titánról a szakemberek azt gondolták, szénhidrogénekből álló óceán boríthatja, így a kis szondát úgy készítették el, hogy képes legyen lebegni a folyékony metán, etán felszínén. Azonban a légköri ereszkedés során készült képekből kiderült, hogy szilárd felszínre pottyan majd le az űreszköz, amely a Titán felfedezője (1655), Christian Huygens csillagász után kapta a nevét.

A Huygens egy 1,3 méteres átmérőjű lapos henger, amelyet 7 évi utazás után, 2004 karácsonyán bocsátott útjára a Cassini-űrszonda. 20 nap alatt, 4 millió kilométert megtéve érte el a Titán külső légkörét, majd 1270 kilométerrel a felszín felett kezdte meg 2,5 órás ereszkedését.

A hold sűrű légkörében mindössze 3 percre volt szüksége ahhoz, hogy 18 ezer kilométer per óráról 1400 kilométer per órára fékeződjön. Eztán fékezőernyők segítségével lassult tovább, landoláskor picit pattant, 30-40 centit csúszott, mire néhány kis billenéssel megállt. A szonda által felvert por 4 másodpercig a leszállóhely körüli levegőben maradt, majd leülepedett.

A Huygens életnagyságú modellje
Forrás: Wikimedia Commons

Mérőműszerei 160 kilométerrel a felszín felett kapcsoltak be, az ereszkedés során fotók sorozata is készült, és hangfelvételt is rögzített a szonda mikrofonja. Az utolsó ernyő 120 kilométeres magasságban nyílt ki, ez vezette azután a felszínre a Huygenst.

A szonda az ereszkedés negyedik percétől fogva folyamatosan küldte adatait a Cassininek, amely továbbította azokat a Földre. A Huygens akkumulátora 2,5 órányi ereszkedésre, plusz 3 perc felszíni mérésre készült, ám valószínűleg a landolás után még mintegy fél órán át volt benne elegendő energia. A Cassini 3 órán keresztül vette a leszállóegység adásait, majd elfordította antennáját, hogy a kapott adatokat a Földre továbbküldje.

7 fotó megtekintése

Az űrszondának köszönhetően:

  • Megismertük a Titán légkörét.
  • Megtudtuk, hogy igen erős szelek fújnak benne (120 kilométer magasságban óránként 430 kilométeres sebességgel).
  • A mérések rávilágítottak a metán rejtélyes viselkedésére (folyamatosan elbontja a napfény, mégis rengeteg van a légkörében – felszíni források pótolják).
  • Kiderült, hogyan jött létre a Titán légköre (a Naprendszer hajnalán becsapódó bolygócsírák jelentették a fő forrást).
  • Képet alkothattunk a Titán belső felépítéséről, a valószínűsített felszín alatti óceánjáról, kriovulkanizmusról.
  • Megismertük a Titán légköri homálya természetét – a homály miatt nem látunk a felszínre, de senki se tudta a Huygens leszállása előtt, hogy meddig ér (kb. 30 kilométeres magasságig) ez a homály.
  • Kiderült, miből állnak a Titán légkörének egyes rétegeiben az aeroszol-részecskék (szén- és nitrogén alapú molekulákból).
  • A landoláskor kiszáradt folyó- és tómedrek sorakoztak a szonda fotóin, azonban ma már tudjuk, ezeket időnként folyékony szénhidrogének töltik ki, a leszállóhely körüli legömbölyített jégkavicsok is folyadék jelenlétére utalnak.
  • Valószínűsíthetjük, hogy a hold jeges kérge alatt felszín alatti óceánnal rendelkezhet, ezt a légköri villámok után kutatva végzett rádiós mérések engedik sejteni. Az 55-80 kilométer mélyen lévő óceán vízből és ammóniából állhat.
  • Különös felszíni dűnéket látott a Huygens, ám ezeket csak később, a Cassini radarmérései segítségével érthettük meg.

A Huygensnek és a Cassininek köszönhetően tudjuk, hogy a Titán rengeteg dologban hasonlít otthonunkra, és persze legalább ugyanennyiben különbözik is. Felszínét, hegyeit jégsziklák alkotják, tavai-tengerei-folyó szénhidrogénekből állnak, de az itthonihoz hasonlóan fúj a szél és esik az eső, bár a cseppeket metán-etán keveréke alkotja.

A helyzet nagyon hasonló a hazaihoz, csak más hozzávalókat tartalmaz a recept. A Huygens volt az első űreszköz, amellyel egy távoli bolygó holdjának időjárását megmértük. Több száz tudományos értekezés született az adataiból, jelentősen előmozdítva a tudásunkat.

Latin-Amerikára mutatnak Norvégia kék évgyűrűi

Latin-Amerikára mutatnak Norvégia kék évgyűrűi

A skandináv fák és cserjék bizonyos években igen rosszul fejlődtek, amelynek nyomát az évgyűrűk jelzik.

Sosem mértek ilyen meleg januárt

Sosem mértek ilyen meleg januárt

Folytatódott az elmúlt hónapok extrém meleg trendje.

Égi jelenségek 2025. február második felében

Égi jelenségek 2025. február második felében

Holdmentes kora esték, ragyogó téli csillagképek, együttállások, bolygók várnak az églesőkre február második felében.

Kis piros pontok rejtélyét oldották meg

Kis piros pontok rejtélyét oldották meg

A James Webb-űrteleszkóp eddig nem ismert galaxistípust fedezett fel, a kis piros pontnak (LRD) nevezett objektumok a korai univerzum képviselői.

Nem a Laacher See kitörése okozta a fiatalabb dryas lehűlését

Nem a Laacher See kitörése okozta a fiatalabb dryas lehűlését

A mintegy 12900-11700 évvel ezelőtti időszak a jégkor végi felmelegedést megszakító hőmérsékleti visszaesés volt, amelynek eredete mindmáig rejtély.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket