Nem hunyt ki, csak szunnyad az Eifel

Ha vulkáni veszélyekre gondolunk Európában, valószínűleg nem Németország lesz az első helyszín, amely eszünkbe jut. Nem szabad azonban alábecsülni a Rajna és a Mosel vidékét: 11 ezer évvel ezelőtt itt még kőzetolvadék tört a felszínre.

A vulkánokra ma leginkább azok a kerek tavak emlékeztetnek, amelyek legismertebbje a Laacher See. Ezek különös kitörések voltak, a mélyből feltörő magma nedvességgel, vízzel találkozva robbanásokban jutott a felszínre, répa alakú mélyedéseket hagyva maga után, amelyeket néha később tavak töltenek ki. E vulkántípust maarnak nevezzük, és hazánkban a tihanyi vulkán a jól ismert képviselőjük.

Az Eifel nyugati felén az elmúlt 65 ezer év során mintegy 70 kitörés történt.

11 ezer évvel ezelőtt az Ulmener Maar nevű vulkán jelezte a terület aktivitását legutoljára, az egykori krátert tó tölti ki, amelyet a robbanás során lerakódott vulkáni törmelékből felépült gyűrű vesz körbe.

Az Eifel-hegységet vulkáni régióját a geológiai közelmúltban volt aktivitása miatt figyelemmel kísérik a szakemberek, nemrégiben egy korábbi időszak méréseiből készítettek új adatelemzést német kutatók. A régió földrengéseinek több mint 35 év alatt gyűjtött adatait vetették alá a legmodernebb elemzési módszereknek, hogy ezzel a hegység alatt, a földkéreg mélyén fellelhető szerkezeti eltérésekre derítsenek fényt.

A földrengések segítségével a mélyben lévő, eltérő visszaverődést okozó rétegek kimutathatók, így egy kb. 100 kilométeres, ÉNy-DK irányú vonal mentén pillantottak le 40 kilométeres mélységig. Az új adatfeldolgozással minden korábbinál részletesebb információkat kaptak.

Ezek az információk pedig arról vallanak, hogy az Eifel-hegység alatt mindmáig vannak olyan területek a mélyben, ahol nem szilárdult meg teljesen az egykori kőzetolvadék, esetleg folyadékok vagy speciális, úgynevezett szuperkritikus állapotú (sem nem folyékony, sem nem légnemű) gázok tölthetik ki. Ezek a 10-30 kilométeres mélységben lévő régiók úgy helyezkednek el, mintha a szilárd kőzetrétegek közti teleptelérek (vízszintes közeli helyzetű telérek) volnának.

A teleptelérek úgy jönnek létre, hogy a felszínre törő magma oldalirányban behatol a kőzetek közé. Ha ezekben a telérekben az egykori olvadék részlegesen megőrizte képlékeny voltát, úgynevezett magmakása formájában, az azt is jelenti, hogy az érintett vulkánt nem szabad véglegesen kialudt vulkánnak tekinteni. (Ismét egy hazai vonatkozás: Dr. Harangi Szabolcs és kutatótársai hosszú ideje vizsgálják az erdélyi Csomád vulkánt, pont amiatt, mert itt is hasonló a geológiai helyzet.)

A friss vizsgálatok alapján feltételezett, részlegesen, maximum 10 százalékban olvadt kőzetrétegek azon vulkánok alatti régióban találhatók, amelyek a legutolsó kitöréseket produkálták a vizsgált területen. Ilyenek az Ulmener Maar (11 ezer éve) és a Pulvermaar környéke (15-33 ezer éve) egykori kitörési helyszínei. Ez arra utal a kutatók véleménye szerint, hogy az Eifel-hegység vulkáni területe csak szunnyad, nem tekinthető véglegesen lezárultnak a terület vulkáni fejezete.

Habár a 10 százalékos olvadék arány nem sok, ha csak egy-egy telért vesznek számításba, akkor ez kb. 50 millió köbméternyi kőzetolvadéknak tekinthető. (Összevetésül: az izlandi Reykjanes-félszigeten mostanában zajló kitöréssorozat nagyobb epizódjai során ömlik hasonló mennyiségű kőzetolvadék a felszínre.)

Mit jelent mindez az Eifel-hegység szempontjából? Semmiképp sem azt, hogy a belátható, közeli jövőben várható újabb kitörés e gyönyörű tájjal büszkélkedő, sűrűn lakott területen. Leginkább azt jelenti, hogy érdemes minél több és minél modernebb eszközzel vizsgálni azokat az európai vulkáni területeket, ahol a geológiai közelmúltban volt még aktivitás – ezek egyike csupán az Eifel.