Tényleg kivételes bolygóegyüttállást láthatunk hamarosan?

Nem egyszer olvashat az ember olyan látványos égi jelenségekről, amelyeket nem lehet igazán látni, vagy a látvány élvezeti értéke a hétköznapi ember számára semmit se jelent. Aki nem rendszeresen figyeli a csillagos eget, annak történéseit, azt könnyen megtévesztik az efféle hírek, majd élmény helyett csalódással kell hazaballagjon.

Hasonló lesz a sokfelé beharangozott február végi nagy égi sorakozó is, a szalagcímekben azt olvashatjuk, hogy egyszerre láthatjuk a Naprendszer összes bolygóját, erről pedig biztosan kijelenthető, hogy nem igaz.

A legnagyobb problémát az jelenti ebben az elképesztően ritkának titulált „együttállásban”, hogy a Naprendszer 8 bolygója közül kettőt (Uránusz, Neptunusz) eleve csak távcsővel lehetne megpillantani. Ezeket tehát hiába keresi az ember, ha felpillant az alkonyi égre.

A második problémát az jelenti, hogy a Szaturnusz már nagyon közel jár a horizonthoz, eléggé halvány, és amíg le nem nyugszik, a még túlontúl sok alkonypírral miatt gyakorlatilag szinte esélytelen megpillantani, maximum távcsővel látható, ha tudjuk, hol keressük, és persze, ha kristálytiszta a horizont.

A rendkívül halvány Neptunusz is nagyon közel jár a horizonthoz, a megpillantására még távcsővel se igazán lesz esély, olyan világos lesz még az ég alja.

Szintén nehézséget jelent az Uránusz megfigyelése a még túl világos ég miatt, bár ez a bolygó kissé kevésbé halvány, és a nagyobb horizont feletti magassága miatt azért meg lehet találni kisebb távcsővel is.

Aki nem hegytetőn nézi az eget, annak eleve nehézséget jelent a nyugati horizonton lévő bolygók megfigyelése, így a már említett Szaturnusz és Neptunusz láthatatlansága után az egyébként elég fényes Merkúrt is csak az láthatja, aki tisztán rálát a nyugati látóhatárra.

Optimális időjárás és magaslaton elhelyezkedő megfigyelőpont esetében lehet látni a következőket:

• a nyugati ég alján (5 fokon) a Merkúrt
• kissé magasabban felette a Vénuszt (22 fokon)
• magasan (65 fokon) a déli égen a ragyogó Jupitert
• magasan (55 fokon) a délkeleti égen a vöröslő Marsot
• no és a lábunk alatt persze a Földet.

A Merkúr ugyan ritkábban áll olyan helyzetben, hogy megpillanthassuk (és soha nem olyan feltűnő a fényessége, hogy az átlagembernek szemet szúrjon, mint akár a Vénusz vagy a Jupiter), de a többi bolygót jó ideje folyamatosan látjuk. 28-án alkonyatkor a 0,6 százalékos megvilágítású, így gyakorlatilag szintén láthatatlan holdsarlót is a horizonton találhata, aki kis távcsővel, helye pontos ismeretében keresi.

Ha valaki extra jó körülmények közt egy 100 százalékos nyugati kilátással rendelkező hegytetőn lesz február utolsó napjaiban, megpróbálhatja persze fotón megörökíteni a félig láthatatlan sorakozót, szerencsés esetben számos fotó összegzésével előcsalogatható lesz a három nem látható bolygó is.

Mivel a bolygók a fél égbolt területén oszlanak el, halszemobjektív használata ajánlott ehhez, vagy panorámafotót lehet még készíteni. Látványos bolygócsodára azonban senki se számítson.