16. századi erdélyi klímaeseményeket rekonstruáltak

Egy kutatócsoport nemrégiben 16. századi erdélyi feljegyzések, krónikák, naplók, levelek, útleírások és egyéb írott dokumentumok segítsévével azt tárta fel, miféle események jellemezték a korszak klímáját Erdélyben. A cél az volt, hogy kiderítsék, miféle társadalmi hatása volt az éghajlati és időjárási szélsőségeknek.

A műszeres mérések előtti évezredekben is volt időjárás, és annak extém eseményeit az ember feljegyezte. Ez különösen akkor volt jellemző, ha az eseményt összekapcsolták valami társadalmi eseménnyel is, erre rengeteg példát találunk a krónikákban. Az uralkodói, egyházi krónikák hivatalos feljegyzéseit aztán később, ahogyan az írásbeliség az egyszerűbb emberekre is átterjedt, már a személyes feljegyzések, levelek is kiegészítették.

Ezek az adatok rendkívül hasznosak, ha a múlt éghajlati, időjárási eseményeit szeretné valaki megismerni. Hazai viszonylatban, a történelmi Magyarország forrásaiból Réthly Antal hatalmas, négy kötetben összegyűjtött történelmi munkája ma is elérhető és igen fontos információbázist jelent a múlt kutatói számára. Részben e könyvek adatain is alapulnak a Frontiers in Climate folyóiratban közzé tett tanulmány információi.

A kutatóknak számos extrém időjárási eseményt sikerült azonosítaniuk – szokatlanul meleg nyarakat, aszályt vagy épp rengeteg csapadékot. Az 1527-44 közti éveket a rendkívüli hőség és szárazság jellemezte, amelynek a mezőgazdaságra értelemszerűen súlyos hatása volt, és éhínséggel is járt a helyzet. A század vége felé azután a túlzóan csapadékos időszak nehezítette meg az emberek életét áradásokkal, éhínséggel és betegségekkel.

Az is kiderült, hogy Erdélyben jóval szélsőségesebbek és gyakoribbak voltak ezek az események, mint Nyugat-Európa területén. „A tanulmányunk jól illusztrálja, milyen összetett kapcsolatrendszer áll fenn a hőhullámok, aszályok, áradások, valamint mindezeknek a mezőgazdaságra, közegészségügyre és a társadalmi stabilitásra gyakorolt hatásai között. Ez arra is felhívja a figyelmet, hogy az éghajlat milyen jelentősen képes befolyásolni a történelmünket” – mondta el Tudor Caciora, a Nagyváradi Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

1540 nyarán rendkívüli szárazság volt, az egyik történelmi dokumentum leírása szerint „a források elapadtak, a folyók épp csak csordogáltak, az állatok a legelőn pusztultak el”. Az emberek a gyülekezeteikben esőért imádkoztak. Az 1590-es években ennek pont az ellenkezője játszódott le, rengeteg csapadék érkezett.

A kis jégkorszak ezen időszakában, a 16. század második felében Nyugat-Európában jelentősen lehűlt az idő, mintegy 0,5 Celsius-fokkal lett alacsonyabb az átlaghőmérséklet. Ezzel szemben Erdélyben gyakrabban volt meleg, a kutatók feltételezik, hogy ide később érhetett csak el a lehűlés hatása. Ezt az elképzelést igazolják a később itt is jellemzővé vált kemény telek, hideghullámok.

Pestis, éhínség, sáskajárás

Az erdélyi szélsőségek hatásai közt volt a mintegy 30 éven át tartó pestis, 23 év éhínség, és 9 év sáskajárás (kontinensünkön a vándorsáska, Locusta migratoria szokott pusztító sáskajárásokkal gondoskodni a lakosság karcsúságáról) is. Azonban, amint a kutatók megjegyezték, ezek a szélsőségek olyan stratégiákhoz vezettek, amelyek később, hosszabb távon a települések, az emberek javát szolgálták.

Forró nyárról és igen hideg télről számoltak be 1503, 1550, 1551 és 1580 során, 1556-ban azonban mind a nyár, mind a tél meleg volt. 1550/51-ben igen hosszú és hideg tél volt, amelyet egy nagyon rövid, ám annál forróbb nyár követett, majd újabb hosszú, csapadékos, hideg tél jött. Egyes elképzelések szerint ez a hideg tél vezetett ahhoz, hogy a Temesvárt 1551 őszén már ostromló törökök felhagytak a mocsárban álló vár ostromával, és csak a következő év nyarán tértek vissza.

Különösen hideg időkről, hófúvásokról, fagyról, jégről számoltak be 1570, 1580, 1581 és 1599 évekből. A nyári extremitások közt beszámolnak tyúktojás, sőt, lúdtojás nagyságú jégesőkről, de 1582. szeptember 29-én „soha nem látott erejű vihar” volt Kolozsvárott, tetőket szedett le és fákat csavart ki gyökerestől.

Ezek az adatok azért is izgalmasak, mert alaposan árnyalják azt a képet, amelyet a kis jégkorszakról az átlagember alkothatott. Egyáltalában nem egy hosszú, hideg időszak volt mindenhol, bár a nyugat-európai forrásokból joggal alakulhatott ki ez a képünk. Erdélyt jóval inkább a szélsőséges események jellemezhették. Ezt amiatt érdemes megjegyeznünk, mert a szélsőségek a jelenkori, emberi okhoz köthető klímaváltozásban is előre törnek, és ezekkel akkor is találkozhatunk, ha az egyes évek időjárása épp nem hoz folyamatos rekordhőmérsékleteket.

A feljegyzések, levelek, naplók azt mutatták meg, miként is élték át mindezeket az emberek. Azt azonban hozzátették a kutatók, hogy e korban még kevesebben voltak írástudók, és a feljegyzések sokszor szubjektívek, kis területre vonatkoznak csupán, ráadásul hiányosak is.

A kutatók 15 évről nem tudtak adatot gyűjteni, mert vagy egyáltalán nem volt, vagy egymásnak gyökeresen ellentmondóakat találtak csupán. Azonban bemutatják azt, hogy miként is próbáltak az emberek megbirkózni a klíma kihívásaival – ez pedig jelenünkben különösen fontos kérdés.