József, Bánk2025. március 19., szerda
Föld

Égi jelenségek 2025. március második felében

National Geographic Magyarország

Beköszönt a csillagászati tavasz, búcsúzunk az alkonyi Vénusztól, de még jól láthatjuk az állatövi fényt, napfogyatkozás is lesz, azonban csak egy egész picit kapunk belőle.

Tavaszi állatövi fény virágzó fával
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

Még megfigyelhetjük a tavaszi állatövi fényt

A hónap második felében, egészen 30-ig alkalmas (holdmentes) lesz az alkonyat utáni időszak – persze megfelelő időjárás esetén – az állatövi fény megpillantására. Mindenképp olyan észlelőhelyet keressünk, ahonnan a nyugati égbolt nem fényszennyezett! Olyan napot válasszunk az észleléshez, amikor délután szép élénk kék az ég! Ilyenkor már előfordul szaharai porszállítmány felettünk, ettől homályos, opálos lesz a nappali ég is, és a por miatt az állatövi fényt nem fogjuk látni.

Ugyanez vonatkozik persze a túlzottan párás időre is, bár az kevésbé jellemző a kora tavaszra. Alkonyat után egy jó órával már feldereng a nyugati ég alján a fénykúp, amelynek csúcsa szerencsés esetben túlnyúlik a Fiastyúkon és egészen a téli Tejútig követhető. Az irányát a Fiastyúk és a Jupiter meghatározta vonal jelzi. A legszebbnek napnyugta után 1,5-2 órával láthatjuk, utána a halvány derengés belevész az éjszakába.

Március 20-án átlépünk a csillagászati tavaszba

Magyar idő szerint délelőtt 10:01-kor éri el bolygónk pályáján a tavaszpontot, ekkor lépünk át a csillagászati tavaszba. Ezen a napon a Nap pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik, így ha az első tavaszi napnyugtát szeretné valaki megörökíteni, itt a remek alkalom. Érdemes lehet valamilyen szép tereptárgyat a képbe komponálni. Keleti határainknál 17:45, Budapesten 17:56, nyugaton 18:06 a napnyugta ideje.

20-ig még láthatjuk egymás mellett a Merkúrt és a Vénuszt

A hónap közepén a két belső bolygó egymástól jó 5 fokra jár a nyugati horizonton, de mivel napnyugta után egy órával lenyugszanak, nem túl sok idő marad a megfigyelésükre. Sajnos 20-án már nagyon hamar lenyugszanak, ezt követően nem figyelhetjük meg őket az alkonyi égen.

Ha van lehetőségünk egy hegytetőről távcsővel figyelni vagy nagyobb (500-600mm) teleobjektívvel a lenyugvó Vénuszt, akár a kis sarlócska torzulását, színes villanását is megfigyelhetjük (lásd a videóban). Ez teljesen ugyanolyan délibáb-hatás, mint amit a lenyugvó Nap vagy Hold esetében is láthatunk.

A Vénusz alsó együttállásban a Nappal 23-án

Alsó és felső együttállás a Nappal. Az ábra azt mutatja, milyennek látszana a bolygók és a Nap helyzete, ha a Naprendszer keringési síkjából felemelkedve „felülnézetből” pillantanánk rá.
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

Magyarul ez azt jelenti, hogy a belső bolygószomszédunk ekkor lesz tőlünk nézve a legközelebb a Naphoz, fizikailag a Föld és a Nap között jár. Ennek köszönhetően a nappali égen is csak rendkívüli elővigyázatossággal és speciális körülmények közepette lehet megfigyelni. Kiváló tisztaságú égbolt, a Napot stabilan kitakaró tömör, átlátszatlan tárgy és nagy nagyítású teleobjektív vagy távcső. Mivel a déli órákban a Vénusz a Nap felett 8 fokra, picit jobbra található (az együttállás neve nem erre utal, lásd az ábrát), ez kis mértékben megkönnyíti a megfigyelést, és megfelelő kitakaró eszközt használva akár alaposabban is megnézhetjük a mindössze 1 százalékos megvilágítású Vénuszt.

A bolygó alsó, Nap felé eső peremét fogja leheletvékonyan megvilágítani a napfény, így egy kis „hajó” alakú fénylő ívet láthatunk majd. Ehhez tiszta ég, lehetőleg szélmentes idő (a szél hatására nagyon rezegnek a felettünk lévő légcsomagok, s e turbulens áramlás a kis sarlót is iszonyúan elmozgatja, így fotón se lesz szép, és megtalálni is nehezebb az életlensége miatt) szükséges, és jó adag türelem.

23-án délben a Vénusz égi helyzete a Naphoz képest.
Forrás: Stellarium

A hónap végén a Vénusz már a hajnali égen ragyog fel, 25-én reggel akár már meg is pillanthatjuk, ekkor 50 perccel kel a Nap előtt, 31-én már picit több mint egy órával előtte bukkan fel a horizonton. Az alkonyi égre majd csak egy év múlva tér vissza.

29-én ismét egy fogyatkozás, ami nem nekünk kedvez

A napfogyatkozás csak egészen kis mértékű lesz még a Nyugat-Dunántúlon is, de a dél-alföldi régióban még ennél is kevesebbet takar ki a Hold.
Forrás: Stellarium

A napfogyatkozásnéző szemüvegünket, ha nem túl régi, most elővehetjük! (A régit már rég ki kellett volna dobni, a lebomló anyagai miatt elvész a védő hatása.) Aki rendszeresen végez napmegfigyeléseket, annak van kéznél e célra szolgáló szűrője, amelyet a távcsövére, teleobjektívjére illeszthet. Ilyen védelem nélkül senkinek se jusson eszébe a Napba nézni, kivéve, ha örökölt egy fehér botot és van otthon kiképzett vakvezető kutyája. Ha nincs napszűrőnk, akkor a Nap képének lyukkamerás kivetítésével lehet próbálkozni – bár a fogyatkozás igen kis mértéke miatt ez nem lesz most túl látványos.

A rózsás-pirossal jelölt részen lesz a legnagyobb fázisú a fogyatkozás, a türkiz sávozás 10-10 százaléknyit tesz ki.
Forrás: Wikimedia Commons

Részleges napfogyatkozás lesz 29-én, amelyet az északi sarkvidéken érdemes megcsodálni, ha valakit épp odasodor a szerencséje. Itthonról annyit láthat majd a megfelelő napszűrőn keresztül a megfigyelő, hogy a napkorong jobb felső része behorpadt picit. Az ország keleti-délkeleti részén ezt csak távcsövön át (szintén napszűrővel) látható, kb. fél százalékos, míg az északnyugati országrészben 5 százalékos lesz a fogyatkozás. A fogyatkozás kezdete nyugaton 11:43 lesz és egy órát tart, délkeleten 11:59 lesz és 40 percet tart. Budapesten 11:51-12:50 között harap bele a Markoláb a Napba.

Hold-Spica együttállás 16-án este

Alig egy fokra lesz a Hold felett a Spica, a Szűz legfényesebb csillaga az este során, majd később nő a távolságuk. Mivel a Hold 93 százalékos megvilágítású lesz, ezért a fényes csillag se lesz túl könnyű az esti órákban, éjfélre már 2 fokra nő a távolságuk, ekkor kevésbé zavar be a Hold fénye a Spica látványába. Hajnalra már közel négy fok választja el őket.

Hajnali holdsarló 27-én

A kelet-délkeleti ég alján bukkan majd fel a 7,5 százalékos sarló, ám alig 45 perccel napkelte előtt. Ez azt jelenti, hogy a sarló fázisának nagysága ellenére se lesz könnyű megpillantani a már erősen világos horizonton. Keleti határainknál 04:36, Budapesten 04:47, nyugaton 04:56 lesz a holdkelte ideje.

30-án már megint óraállítás…

Régóta tudjuk, hogy energetikai szempontból teljesen értelmetlen az óraállítgatás, de legalább az emberek jó részét megviseli…
Forrás: Pixabay

30-án hajnalban áttérünk a nyári időszámításra, akinek a szervezetét megviseli az óra – valljuk be, teljesen felesleges – tekergetése, az akár már egy héttel előtte is megpróbálhat apránként felkészülni rá. Érdemes kicsit hamarabb lefeküdni, minden nap 10-15 percet hozzálopva az éjszakai alváshoz, így a 30-án hajnali veszteséget kevésbé súlyosan éli majd meg a szervezetünk. 30-án hajnal 2-kor 3 órára tekerjük a mutatókat, vagyis egy órával rövidebb lesz a pihenésre szabott idő.

Alkonyi holdsarló 30-án és 31-én

30-án alkonyatkor 2,3 százalékos sarlót figyelhetünk meg, szerencsére kedvező égi geometria segíti ezt. Keleti határainknál 19:45, Budapesten 19:57, nyugaton pedig 20:06 a sarlóhoz ideális időpont, innentől fogva még egy óra holdnyugtáig. 31-én 7,6 százalékos lesz a Hold megvilágítása, a megfigyeléshez kedvező időpont keleten 20:26, Budapesten 20:37, nyugaton 20:47 lesz. Ezen az estén még majdnem 2 óránk lesz holdnyugtáig.

Új módszerekhez vezethetnek a DART küldetés tapasztalatai

Új módszerekhez vezethetnek a DART küldetés tapasztalatai

2022 szeptemberében a DART küldetés során azt tesztelték, miként lehet eltéríteni egy kisbolygót, a teszt adatainak elemzése új stratégiák kidolgozásához vezettek.

Új elmélet magyarázza meg a Mars színét

Új elmélet magyarázza meg a Mars színét

A vörös bolygó a színét a rozsdavörös, vas-oxid tartalmú felszínének köszönheti, de vajon mitől is rozsdásodott be?

Tízezer év múlva jöhetne a következő eljegesedés

Tízezer év múlva jöhetne a következő eljegesedés

Pontos számítások és összehasonlítások készültek a korábbi eljegesedések és interglaciálisok földpálya-adataival.

A Tejútrendszer nyomai rejtőzhetnek a Földön

A Tejútrendszer nyomai rejtőzhetnek a Földön

A 14 millió évvel ezelőtti galaktikus környezetünk nyomokat hagyhatott maga után a földi üledékekben és talán a korabeli klímára is hatással lehetett.

Így néz ki egy napfogyatkozás a Hold felszínéről

Így néz ki egy napfogyatkozás a Hold felszínéről

A rendkívül látványos felvétel ugyan nem az első efféle fotó, azonban különleges főként amiatt, hogy egy magánvállalkozás űrjárműve készítette.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket