Megtalálhatták azt a becsapódást, amelyhez a kontinensek kialakulását kötik

Bolygónk legősibb kőzeteire ma a kontinensek szívében bukkanhatunk rá, sokszor csak néhény kristály tanúskodik az évmilliárdos múltról. A Föld rendkívül aktív bolygó, ezért a közvetlen nyomokat az eróziós és a geológiai folyamatok nagyjából kiradírozták, rendkívüli esemény, ha mégis ilyesmit találunk.

Mivel bolygónk korai időszakáról emiatt még mindig túl keveset tudunk, minden kínálkozó lehetőséget meg kell ragadni a további részletek megértéséhez. Az ausztrál Curtin Egyetem kutatócsoportja nemrégiben olyan kőzetnyomokat talált, amelyek talán az eddigi legősibb becsapódási krátert jelezhetik. A kutatók a Nature Communications folyóiratban mutatták be a felfedezésüket.

A bolygónk életének első 2 milliárd évében egyes feltételezések szerint a becsapódások nagyobbjai akár bolygószintű változásokat is hozhattak. Egy-egy 10-50 kilométeres égitest becsapódása akár kőzetlemez-alábukást, mélyen a földköpenyben kialakuló köpencsóvákat is elindíthatott, bazaltos kéreg kialakulásához vezethetett.

Egy elmélet szerint magát az aktív lemeztektonikát is becsapódásoknak köszönhetjük. Ha mindez így igaz, akár a kontinensek legősibb részeit, az ősmasszívumokat is e becsapódások közvetett hatásai hozhatták létre, és akár az élet kialakulását is a számlájukra írhatjuk.

Eddigi ismereteink szerint a Vredefort-kráter  (Dél-Afrika) volt a legősibb, 2,02 milliárd éves, ezt egy kicsivel megfejelte egy pár évvel ezelőtt szintén Ausztráliában felfedezett, 2,2 milliárd éve  létrejött Yarrabubba-kráter.

Nyugat-Ausztrália Pilbara nevű területén olyan, a becsapódáskor átalakult kőzetekre bukkantak, amelyek jellegzetességei jelen tudásunk szerint csakis becsapódás során (vagy atomrobbantáskor) jöhettek létre.

Ezeket nyomáskúpnak nevezik, és a becsapódás helyén lévő aljkőzetben alakulnak ki, a hatalmas nyomás hatására, a méretük az egészen mütyüritől a néhány méteresig változik. A nyomáskúpok egy igen ősi, 3,5 milliárd évesnél is régebbi kőzetrétegben találhatók, amelyek a nyomáskúpokon felül a becsapódáskor létrejött szferulákkal is teli vannak.

Egy korábbi kutatás  arra jutott, hogy a Pilbara területén lezajlott ütközés indíthatta el a folyamatokat. Korábban már azonosítottak olyan cirkonkristályokat is, amelyek egy efféle ősi becsapódás jeleit viselték, azonban ennél kézzelfoghatóbb bizonyítékokat szerettek volna. Ez vezérelte azt a 2021-es expedíciót Pilbarába, amelynek során, nem kevés szerencsével, meg is találták a keresett nyomokat. (Sajnos ekkor csak futólag tudták megvizsgálni a terepet, mivel egy másik helyszínre kellett más ügyben tovább menniük.)

A kutatók elsőként egy olyan kőzetkibukkanást vizsgáltak át, amely két réteg bazalt közé szorult, mindössze 20 méter vastag üledéket jelent. E rétegből kerültek elő a már említett szferulák (a becsapódáskor megolvadt és a légkörbe kidobódott kőzetolvadék-cseppecskék jórészt mikroszkopikus kőzetgyöngyei), azonban ezek a bolygó bármely pontján becsapódó égitest eredményeként létrejöhettek.

A kutatók a véletlenszerűen kiválasztott pontról körbesétálva a terepen kunyhóra hasonlító nyomáskúpok sokaságát vették észre – alig egyetlen óra alatt rábukkanva a kráter nyomaira. Ugyanakkor még hátra volt a kőzetek korának azonosítása, ám erre néhány évet várni kellett.

2024 májusában visszatértek a kutatók a helyszínre, és 10 teljes napot tölthettek – a korábbi egy órácskához képest rengeteg időt – a területen. Sok száz méteren keresztül minden teli volt a nyomáskúpukkal, és számos más, a becsapódáshoz köthető kőzetátalakulást is azonosítottak.

Az üledékes réteg feletti bazaltréteg már nem mutatta a becsapódás semmiféle nyomát, így a kutatók bizonyosak lehettek abban, hogy a kérdéses üledék (Antarctic Creek Member) kőzetrétegének kora a becsapódásé is egyúttal. E kőzetréteg pedig 3,5 milliárd éves. A kutatók úgy gondolják, a jövőben még további ősi becsapódásokat is lehet majd azonosítani.