Volt idő, amikor az Arab-sivatag is zöldellt

Afrika északi része és Arábia ma rendkívül száraz. Jól ismert azonban, hogy a Szahara néhány évezreddel ezelőtt még zöldellt, az afrikai nedves periódus nevű klímahelyzet hatására. Ez persze nem csak Afrikát érintő helyzet volt – ma már jobban is értjük az összefüggéseket a távolabbi tájak éghajlata közt.

Az időszak során Arábia ma sivatagi területén is jelentős mennyiségű víz járt, amelynek ma már csak az egykori víz-faragta tájelemek a tanúi. Egy új kutatás azt vizsgálta, mikor és milyen mértékben vált vizes, zöld helyszínné az arab sivatag. Az eredményekről a Griffith Egyetem számolt be.

Az afrikai nedves periódus (más néven holocén nedves periódus) legcsapadékosabb időszakában Arábia ma sivatagos terület több alkalommal is kizöldellt. A nemzetközi összetételű, több tudományterület képviselőiből álló kutatócsoport ősi tavak, folyómedrek és víz vájta völgyek sokaságát tárta fel. Mintegy 9000 évvel ezelőtt volt a legnagyobb kiterjedésű az a tó, amelynek létét a 11000 éve kezdődött és 5500 éve véget ért „zöld Arábia” csapadékos időszaka tette lehetővé. A becslések szerint

A vizes helyszínekre számos bizonyítékot találtak. Egyrészt a víz vájta jellegzetes sziklaformákat, másrészt a rétegekben lerakódott üledéket, és ezek közt különböző vízhez kötődő életmódú csigákat. E csigák olyan fajok képviselői, amelyek csakis állandóan jelenlévő vízben éltek, vagyis nem egy időszakos folyó szülöttei voltak. Műholdas felvételek és radarmérések magukat az egykori folyókat, tómedreket is megmutatták.

A talált, hatalmas tó túlfolyását is azonosították, a kiöntő tómederből egy 150 kilométeres víz vájta völgy vezette el a felesleget. A tóból számos alkalommal túlcsordult így a víz, az általa vájt völgy teraszainak különböző szintjei alapján. A vizes periódus kormeghatározásában a hordalékokban talált szerves törmelékek segítettek a szakembereknek.

A kutatók szerint az Arábiát elérő csapadék az afrikai monszunhoz kötődhetett, mivel abból az irányból érkezett, a Vörös-tenger közeli területről származó hordalékok alapján. Az esőzések gyakran igen jelentősek voltak, és így az érkező víz rövid idő alatt átformálta a tájat.

„A folyókat, tavakat tartalmazó táj a füves, szavanna jellegű területekkel együtt elvezethetett ahhoz, hogy a régióban élő vadászó-gyűjtögető, valamint pásztorkodó népek a ma teljesen kiszáradt sivatagi területen terjeszkedjenek” – magyarázta Michael Petraglia professzor, a kutatás résztvevője. „Ezt rengeteg régészeti lelet is alátámasztja, amelyeket a Rab-el-Hali területén, egykori tavak és folyók mentén találtak.”

A Rab-el-Hali (angolosan Rub-al-Khali) vagyis üres negyed a világ ma legnagyobb egybefüggő homoksivataga. Itt ma kevesebb mint 50 milliméter az éves csapadék, a vizsgált nedves periódus csúcsidőszakában ennek a több mint tízszerese juthatott a terület nyugati részére.

A korábbi elképzelésekben se volt teljesen száraz Arábia, azonban a most feltártak alapján jóval több víz jutott a tájba, mint azt a néha megérkező kisebb esők lehetővé tehették volna. Az afrikai monszun kimondottan nagy csapadékkal járó, évszakos jellegű esőzéseket hozott, amelyek életet adtak a tájnak. Nagyjából 6000 évvel ezelőtt azonban erősen megcsappant az érkező eső mennyisége, ennek okán elsivatagosodott a terület, az addig itt megélhetést találó emberek pedig el kellett vándoroljanak a még megfelelő életteret adó helyekre.