Ekkora most az Aral-tó

Bolygónk arca állandóan változik, hiszen a geológiai, időjárási és gyakran a biológiai folyamatok is átalakítják. Vannak azonban változások, amelyeket az emberi tevékenység vezérel, nem is kevés. Bányák tájsebei mélyülnek a hegyek oldalába, folyók kanyarulatait vágja át egy-egy csatorna, erdők helyére kerül legelő vagy más mezőgazdasági terület.

Az Aral-tó is ez utóbbiak közé tartozik, akár úgy is mondhatnánk, hogy a környezetrombolás pandájaként szimbolizálja a negatív hatású emberi tevékenységet. Az Európai Űrhivatal a 2025. márciusi állapotát mutatta be.

A tó az Amu-darja és a Szir-darja folyók vizéből táplálkozott, e két folyót már az ókorban is jól ismerték, akkor Oxus és Jaxartes néven szerepeltek a történelmi forrásokban. Völgyeikben évezredek óta kertek sokasága táplálta az embert, látta el zöldséggel, gyümölcsökkel Közép-Ázsiát vagy épp a selyemút vándorait.

A folyók az Aral-tavat is táplálták, az Amu-darja dél felől torkollott a tóba, hatalmas erdős lápvidéket teremtett, ahol még 150 éve is tigrisek éltek. Igazi oázis volt ez a vidék a folyók által szállított víznek köszönhetően egy alapvetően száraz régió szívében.

A fénykorában a területe 68 ezer négyzetkilométeres volt, és 1100 köbkilométernyi vizet tartalmazott. Bár a tó vízszintje természetes folyamatok révén is változott – kb. 3 méteres eltérések voltak már több száz éve – az emberi tevékenység sokszorosan nagyobb vízszintcsökkenést okozott.

A legnagyobb változást a szovjethatalom jelentette: nem volt elég az a rengeteg élelem, amit e vizek adtak, gyapotföldeket is kellett öntözniük. A hatalmas emberi munka árán kiépített öntözőcsatornák olyan sok vizet vontak el a folyókból, hogy a tó zsugorodni kezdett.

Az 1980-as évekre egy déli és északi részre szakadt a tó, majd hamarosan a déli fele is újból két külön tóvá vált ketté. Egészen a 2000-es évek elejéig megvolt e kettévált déli tópár mindkét oldala, ám azután a nagyobbik, keleti oldal is kiszáradt. Bolygónk legfiatalabb sivataga, az Aralkum jött létre a helyén.

Az Aralkum pora sós, ráadásul a korábbi mezőgazdálkodás miatt számos mérgező vegyszermaradványt is tartalmaz. Ma már gyakran kel útra a szelekkel, egészségügyi problémákat okozva a környező lakosságnak. A tó eltűnése ellehetetlenítette a korábban megélhetést nyújtó halászatot, és átalakította a térség klímáját is. A nyarak még forróbbá váltak, a telek pedig hidegebbé – a nagy víztömeg kiegyenlítő hatása nélkül.

A friss felvételen az északi, kb. 100 km széles tómaradványt még jég fedi, ezért ezüstös színű. E kisebb tórészletre koncentrálnak jelenleg az Aral megmentésén munkálkodók, a déli csücskét ma már egy gát védi, így annak vize nem tud átfolyni a kiszáradt déli mederbe. E részen torkollik a tóba az, ami megmarad a Szir-darja folyóból, mire eljut idáig. A gát a tó vizének mintegy 4 méteres emelkedését eredményezte 2005 óta, és stabilizálta a víztest sótartalmát.