39 százalékkal csökkent az ausztrál partok műanyagszennyezettsége

Egy, hat ausztrál nagyváros térségében végzett felmérés során jelentős javulást találtak, ám még így is túl sok a cigarettacsikk, a flakon, sörös és ételes doboz.

Ausztrál kutatók a kontinensnyi ország 6 nagyvárosa térségében mérték fel a tenger-, folyó- és tópartokat. A felmérésben arra jutottak, hogy 39 százalékkal csökkent az eldobált műanyag mennyisége az elmúlt évtizedben. Dr Denise Hardesty, a kutatás résztvevője elmondta, hogy mivel a becslések szerint 2030-ig mintegy 53 millió tonna műanyag szennyező anyag kerülhet a élő vizekbe, különösen örömteli volt látni ezt a jelentős csökkenést az ausztrál partoknál.
A partokon talált szemét kétharmada műanyag, jórészt lágy műanyag, mint az élelmiszereink csomagolása – ezek pedig rendkívül veszélyesek az élővilágra
– mondta el Dr. Hardesty.
A kutatók amellett, hogy 39 százalékos műanyagmennyiség csökkenést tapasztaltak a partokon, azt az örömteli tényt is rögzíthették jegyzeteikben, hogy 16 százalékkal nőtt a műanyagszeméttől teljesen mentes partszakaszok aránya.
Ezek a pozitív változások csakis ahhoz köthetőek, hogy az emberek egészen egyszerűen jobban megértették a műanyag káros hatásait, jobban odafigyelnek a környezetükre, és vigyáznak az élővilágra.

Azt is megvizsgálták, mely területek az inkább szennyezettek. Kiderült, hogy minél szegényebb egy terület lakossága, annál több eldobált szemétre lehet számítani. Ez az eredmény arra is felhívja a figyelmet, hogy miféle stratégiára lesz még szükség ahhoz, hogy a 2030-ig vállalt 80 százalékos csökkenést tényleg elérhessék az ausztrálok.