Részecskék égi tánca: magyar fotós képein a sarki fény

11 fotó

A sarki fények és a sarkvidék gyerekkorom óta foglalkoztatnak, azóta, mióta először láttam róluk képeket. Sokáig szerepelt a bakancslistámon, mire 2015 januárjában két hétre kiutazhattam Norvégia (és egyben Európa) legészakibb nagyvárosába, Tromsøbe, hogy ott az aurorát fotózzam. Bár már a napciklus maximuma után jártunk, és az első másfél héten az idő sem volt kegyes, végül mégis varázslatos fényeket láttam.

Azóta sokfelé fotóztam az aurorát, az északi országok (Norvégia, Svédország, Finnország, Izland) mellett hazánkban is többször sikerült elcsípnem. Kis híján tíz év után, 2024 őszén pedig a napciklus közelgő csúcsára visszatértem Tromsøbe, hogy sarkifény-túrákat vezessek, oktassam az aurorák fotózását.

Különleges helyszín

A városról érdemes tudni, hogy bár 350 km-rel a sarkkörön túl fekszik, azonban a Golf-áramlat fűtő hatásának köszönhetően az éghajlata enyhébb, mint sarkvidéki elhelyezkedése alapján várnánk. A leghidegebb mért hőmérséklete -18°C, a kikötője nem szokott befagyni.

E tulajdonsága tette jelentős halászfaluvá, majd a korai 20. században az északi-sarki expedíciók kiindulópontjává, napjainkban pedig a sarkvidéki turizmus legfőbb csomópontjává. Az óceáni meleg levegő ugyanakkor áldás és átok is egyben: magas páratartalma miatt rendszeres a felhős ég és a csapadék, a sarki fényre vágyók dolgát tovább nehezíti, hogy sok száz kilométeres körben ez a sarkvidék legfényszennyezettebb helye.

A felhős és csapadékos időjárást 2015-ben is megtapasztaltam, 2024-2025 tele erre még egy lapáttal rá is tett: ritkán volt 2-3 napnál hosszabb ideig aránylag felhőmentes az égbolt a város felett, gyakran órákat kellett utazni tisztább égért.

Az aktivitás azonban kiváló volt, december közepétől szinte minden éjjel volt valamennyi sarki fény.

Néha ugyan csak nagyon halvány derengés, amikor bármiféle szín fotókon is alig látszott, máskor viszont olyan intenzív fényjáték, hogy a nitrogén lilája és kékje is megjelent a zöld függöny alján. Túravezetői munkámon felül is, tisztább estéken rendszeresen jártam ki a környező hegyekre és szigetekre, néha akár kint is sátrazva – vagy sátrat sem állítva, egyszerűen csak egész éjjel fennmaradva – a sarki fényeket fotózni, hogy azokból timelapse videókat tudjak készíteni.

16 fotó

Ezért láthatjuk itthonról is a sarki fényt

Honnan is erednek a sarki fények? A jelenség megértéséhez egy – kozmikus mértékű – lépéssel távolabb kell mennünk. Nemcsak a Földnek van mágneses tere, hanem más égitesteknek is, köztük Naprendszerünk központi csillagának. A Napnak azonban az utóbbi évszázadok megfigyelései alapján konzisztens 11 éves periódusonként felcserélődnek a pólusai.

A váltás során a mágneses tere meggyengül, a felszínén mágneses anomáliák jönnek létre, amelyeket sötétebb mivoltuk miatt napfoltoknak neveztek el. A napfoltokból erednek a napkitörések, a flerek, melyek ha elég erősek, a csillag gravitációs teréből kiszabadulva kijutnak a kozmikus térbe. Így keletkezik a napszél.

Amennyiben a napszél a Föld felé irányul, az azt alkotó mágneses és kinetikus energiával töltött részecskék kölcsönhatásba lépnek a bolygónk mágneses terével és a légkörünkben található részecskékkel. A mágneses erővonalak hatására általában a sarkkör környezetében (64° és 70° között) lépnek be a légkörbe, az úgynevezett aurora oválisban, az északi (aurora borealis) és déli féltekén (aurora australis) egyaránt.

Egy-egy erősebb kitörés hatására az ovális határa jóval tovább kitolódhat az Egyenlítő felé, ritkán még Magyarországról is látható.

A napciklusok, a naptevékenység és az aurora is mind még aktív kutatási terület, sok körülöttük a kérdőjel. A naptevékenységet és annak intenzitását nehéz előre megbecsülni.

Az aktuális ciklus aktivitásával kapcsolatban az előző ciklusok gyengülő trendje alapján azokhoz hasonló vagy annál gyengébb aktivitásra számítottak. Erre azonban a 2024-es év alaposan rácáfolt, hiszen 4 olyan napkitörés is volt, amely hazánkból is szemmel látható sarki fényt eredményezett:

• május 10-11-én, ez egyben az elmúlt 20 év legerősebb Föld felé irányuló napkitörése és geomágneses vihara is volt, a jó időnek és a hétvégének köszönhetően ráadásul Magyarországon is sokan látták;
• augusztus 11-12-én;
• azután október 10-11-én, amikor a felhők között sajnos csak rövid ideig lehetett észlelni;
• végül pedig tudtommal szilveszter éjjelén is látható volt hazánkból, de ezt személyesen megerősíteni nem tudom, mivel Norvégiából néztem.

5 fotó

Miután a napszél töltött részecskéi behatolnak a légkörbe, az ott található részecskéknek átadják az energiájukat, amelyek így ionizálódnak és gerjesztődnek. Ezek a gerjesztett részecskék igyekeznek alapállapotukba visszatérni, és e fölös energiától megszabadulni, közülük néhány ezt elektromágneses sugárzás formájában teszi, emberi szem által is látható színként.

A sarki fény színeiért két részecske felelős: atomi oxigén okozza a vörös és zöld színeket (magasságtól függően: a légkör magasabb, ritkább részein a vörös is látszik, míg lejjebb, nagyjából 250-től 100 kilométeres magasságig a zöld a domináns), a nitrogén-molekuláknak pedig a ritka lila és kék színeket köszönhetjük. A színek a fotókon ugyan nagyon élénken látszódnak, mivel a fényképezőgépek gyenge fény ellenére is érzékenyek maradnak a színekre, ám a szemünk a sötétben már inkább csak a fényességre érzékeny, semmint a színekre.

Emiatt gyakran csak egy halvány, a környezeténél világosabb derengés látszódik, mintha egy világos felhőcsík lenne, és csak az erősebb aktivitás alkalmával jelennek meg szemmel is láthatóan a zöldes, lilás árnyalatok. A felhőcsík kifejezés nem véletlen, mivel az aurora gyakran egy kelet-nyugati irányú ívet rajzol ki az égen, benne időnként felfelé, magasra törő oszlopokkal, intenzívebb aktivitás esetén az egész, mint egy szellőben lengedező zöld függöny, lassan mozog – vagy éppen cikázik – az égen.

9 fotó

Az ívekben előfordulhatnak hullámok, hurkok, csomók, sávok, olykor azonban jól elkülönülő textúrák helyett egy egész égboltot fedő diffúz derengéssé válik. Amikor pedig a Napból jelentősebb mennyiségű anyag áramlik ki, azaz koronakidobódás (CME, Coronal Mass Ejection) történik, az ég jelentős részét kitöltő, látszólag egy pontból kiinduló sugarak formájában jelenik meg.

Írta és fényképezte: Martin Ferenc