Gyönyörű fotón egy vulkáni árnyék a napkeltében

Az Európai Déli Obszervatórium a chilei Cerro Paranal hegytetőjén áll, az Atacama-sivatag száraz, tiszta levegőjét használja ki. A 2635 méter magasban megépült Paranal Obszervatórium környezetéből azonban fantasztikus kilátás nyílik nemcsak a világűrre, de a Földön is minden irányba, így a keleti horizontot elfoglaló Andok vulkáni kúpokkal telihintett sávjára is.

Florentin Millour ezen vulkáni csúcsok egyikét, a 6739 méter magas, a chilei-argentin határon tornyosuló Llullaillacót örökítette meg a napkeltében. Csillagunk épp csak kibukkan a hegy oldalánál, és fénye hatására a hegy maga árnyékot vet a légkörre. (A déli féltekén járunk, így a felkelő Nap jobbról balra mozog az égen.)

Az éteri szépségű árnyéktól a hegy kissé még magasabbnak látszik, holott így sem panaszkodhatna: a történelmi időkben működő vulkánok közt második helyezett a világon (az első az Ojos del Salado). Az utolsó kitörésére 1877-ben került sor. Ha az aktivitást nem tekintjük feltételnek, akkor a világon a negyedik legmagasabb vulkán a Llullaillaco.

Bár a hegy neve eléggé kacifántos írásmódú, kiejtésben nem veheti fel a versenyt izlandi vulkántársaival. Egész egyszerűen „Jujajjako” a név kiejtése. A jelentése kecsua eredettel csalóka víz, a lejtőin ugyanis igen hamar eltűnik a csúcsrégión lévő jég és hó olvadéka. Másik, ajmara eredetű magyarázat szerint forró víz, ami a hegy vulkáni aktivitására utalhat.

A hegy egy a környékét magában foglaló nemzeti parknak is névadója, emellett az egykori inka lakosság számára szent hely is volt. A területén még az inka korban feláldozott gyerekek mumifikálódott maradványait is megtalálták.

5 fotó

Az ESO munkatársai, fotós nagykövetei számtalan alkalommal örökítették már meg az Atacama-sivatag környezetében lévő gyönyörű vulkánokat (és persze a táj más szépségeit is). No de miként is vethet valami árnyékot a légkörre? Bár úgy tűnik, a légkörünk átlátszó, azért a benne lévő gázmolekulák, a vízpára mikroszkopikus cseppecskéi, a por, vagy bármilyen aeroszol apró szemcsékből áll.

E szemcsék összeadódnak, és ha elég távolról nézzük, fátyolszerű rétegként borulnak bolygónkra. Ezekre a szemcsékre, cseppekre vetül a távoli hegycsúcs árnyéka. Ahhoz nem kell Chilébe utazni, hogy ilyesmit lássunk, a határozott körvonalú gomolyfelhők, ha a Nap elé sodródnak, pont ugyanígy vetnek árnyékot a légkörre.