Alig ismert vulkán magasodik a Szahara közepén

Az Earth Observatory nemrég bemutatott felvételén Észak-Afrika nem túl ismert vulkáni múltjába pillanthatunk be. A Szahara legmagasabb pontját jelentő csádi tűzhányó 3415 méteres (más, kissé bizonytalanabb források szerint 3447 méteres) hegy, és valószínűleg nem sokan hallottak róla.

Ennek számos oka van: egyrészt a Szahara közepén nagyon nehezen megközelíthető helyen áll, másrészt olyan térségben, amelynek politikai instabilitása se a tudományos munkát nem segíti, se a turizmust. A hegy alszik, a legutolsó kitörése ideje nem ismert. Amit tudunk róla: a holocénban nem volt aktív e pajzsvulkán, ismert kitörése 2,4-1,3 millió éve volt.

A vulkán krátere egy kaldera, amely kb. 13 kilométer átmérőjű, és a belsejében számos apróbb kúpot és bemélyedést látunk – ez utóbbiak közt a legnagyobb maga is egy kaldera, az Era Kohor, ami valamikor az elmúlt 2 millió évben született. Ennek belsejében található az a kiszáradt tómeder, amelynek alján fehér lerakódás világít.

Ez sziksó, azaz nátron avagy szóda, kémiai nevén nátrium-karbonát. A krátertavak általában savas kémhatásúak, azonban a sziksó lúgos víztest kiszáradása után marad.

Ez annak köszönhető, hogy a vulkán jó ideje inaktív, így a tó fennállása idején nem jutott a vizébe kén. A vulkán kőzeteiből kioldódó vegyületek hozták létre abban az időszakban, amikor a Szahara még a mainál sokkal nedvesebb terület volt. A Tibeszti egy másik vulkáni kúpjában is találni nátrium-karbonát lerakódást egy ottani tóban.

Egy elképzelés szerint e tavak vízkészletét nem csak az az afrikai monszun biztosította, ami zölddé tette a Szaharát, hanem a Mediterráneum felől érkező légtömegek is. Ezek együttesen elegendő vizet hoztak ahhoz, hogy a tavak létrejöhessenek.

E csapadékos korszaknak egyébként az Emi Koussinak is otthont adó Tibeszti-hegység területén számos sziklarajz is a tanúja, ezek 12-4 ezer évvel ezelőtti állatvilágot ábrázolnak.

A Tibeszti vulkánjai egy köpenycsóvának, más néven forrópontnak köszönhetően jöttek létre, amely mintegy 30 millió éve, az oligocénban vált aktívvá. A kormeghatározások a legrégebbi kitöréseket 28-31 millió évesre teszik. Jelenkorunkban minimális gáz- és gőzkibocsátást találna csak a vakmerő utazó, és kis iszapfortyogókat a Soborom-hévforrások területén, a Tarso Voon kalderánál.

A hegység tubu lakóit évezredek óta nem tudta semmiféle haderő meghódítani, többek közt emiatt is élnek ott – no meg azért, mert a hegyek némi vizet is adnak. Érdemes azonban tudni, hogy ásványkincsekkel is rendelkezik a terület, urán, ón, réz, arany, volfram, és számos más fém. Valószínűleg csak idő kérdése, hogy valamely hatalom ezekre szemet vet…

Alig-alig tudunk valamit erről az izgalmas hegységről, a gyönyörű vulkánjairól, és amíg nem sikerül valami módon a lakók teljes bizalmát elnyerni, addig esély sincs arra, hogy tudományos expedíció jusson a területre, modern műszerekkel.