Újabb csillagközi látogatónk érkezett

Eddig két esetben sikerült olyan égitestet felfedezni, amely a csillagközi térből érkezett a Naprendszerbe, nemrégiben egy harmadikat találtak.

Az égitest, amelynek a pályaadatai a Naprendszeren kívüli eredetre vallanak, a 3I/ATLAS nevet kapta, és majd október 29/30-án kerülhet a legközelebb a Naphoz. Ekkor épp csak egy picivel jön beljebb a Mars pályájánál.
A felfedezés híre július elsején kezdett terjedni, és máris lázba hozta a szakembereket és az érdeklődőket. Szeptemberig lehet majd megfigyelni a földi eszközökkel, utána a Naphoz való látszólagos közelsége miatt egy ideig nem, majd decembertől folytathatók a vizsgálatai.
A csillagközi látogatót talán a nagy sebességéről a legkönnyebb felismerni. Ha a sebessége meghaladja azt, ami a Naprendszer elhagyásához szükséges, akkor felmerülhet, hogy az adott égitest a csillagközi térből érkezett. Ez a szökési sebesség 42 kilométer per másodperc, az újonnan felfedezett égitest viszont több mint másfélszeresen „túllépte” e határt: 66 kilométer per másodperccel száguld.
A pályáját figyelve olyan adatokat lehet gyűjteni, amelyekből kiszámítható a további pálya, és így az, hogy merre visz az útja a jövőben. A legfontosabb számadat ehhez a pálya excentricitása, vagyis az a szám, ami a pálya körtől való eltérését jelzi. Ha az excentricitás értéke 0, akkor körpályáról beszélünk, ha 0 és 1 közötti akkor ellipszisről, ha pontosan 1, akkor parabola, ha pedig nagyobb 1-nél, akkor hiperbola – ez utóbbi esetben teljesen biztosak lehetünk az égitest csillagközi eredetében.
Az A11pl3Z esetében az excentricitás értéke több mint 6, ez mintegy kétszerese a 2I/ Borisov üstökös, a második csillagközi objektum excentricitásának.
È stato appena scoperto un nuovo oggetto interstellare (viene da fuori) in transito nel nostro Sistema Solare.
Per ora si chiama A11pl3Z.
È il terzo oggetto interstellare a farci visita, dopo il „misterioso” Oumuamua e la cometa di Borisov. pic.twitter.com/Dw6WwzWct6
— Steven Cercamondi (@astrosteven_) July 2, 2025
Sajnos nagyon halvány égitestről van szó, így csak komolyabb távcsövekkel lehet megörökíteni. Az objektumot a Nemzetközi Csillagászati Unió július 1-jén listázta be.
Az égitest felfedezője az ATLAS égboltfelmérés teleszkópja volt, de azóta már számos nagyobb teleszkóppal igazolták az objektum létezését és követték pályáját. Azóta már megtalálták június közepi felvételeken is, ez pedig tovább pontosítja a pályaadatait.
Az égitest nagyságát a rendelkezésre álló adatok alapján mintegy 20 kilométeresre teszik. Jelenleg 670 millió kilométerre jár tőlünk.
Az első csillagközi látogatónk az Oumuamua volt 2017-ben, majd hamarosan követte a 2I/Borisov üstökös, amelyet 2019-ben fedeztek fel. A szakemberek úgy vélik, az efféle látogatások távolról sem oly ritkák, mint gondolnánk.
Az új égitest a sorban következő 3I (a harmadik „intersztelláris” égitest) és a felfedező ATLAS alapján kapta a 3I/ATLAS nevet. Számos további megfigyeléssel lehet pontosítani a róla alkotott képünket. Reméljük, hamarosan a most elkészült Rubin-obszervatórium, vagy épp a James Webb-űrteleszkóp is megvizsgálhatja majd.