140 kilométeres a távoli üstökösgigász magja

Az Oort-felhő a Naprendszerünk legkülső szférája, ahol a feltételezések szerint 500-1000 milliárd üstökösmag keringhet. Bár ezek zöme átlagos, pár kilométeres átmérőjű, valószínűleg nem egyedüli az a gigász, a C/2014 UN271 (Bernardinelli–Bernstein) üstökös, amelyet még 2014-ben fedeztek fel nagyjából a Neptunusz távolságában. Az üstökös majd 2031-ben éri el napközelségét, ám ekkor se jut beljebb a Szaturnusz pályájánál.

A távoli üstökös több mint 10-szer nagyobb az átlagos üstökösökénél, magja kb. 140 kilométer átmérőjű lehet.

Az ALMA (Atacama Nagyméretű Milliméteres/Szubmilliméteres Hálózat) teleszkópjával nemrégiben megfigyeléseket végeztek miközben az üstökös még közel járt az Uránusz pályájához. Ez a második legtávolabbi aktív üstökös, amelyet megfigyeltek. A megfigyelés során tapasztaltakat az NRAO ismertette.

Eddig nem sokat tudtunk arról, hogy miként is viselkednek e jeges világok nagy távolságban. Az új megfigyelésekből kiderült, hogy a Bernardinelli–Bernstein-üstökös meglepően aktív. Komplex szén-monoxid nyalábok fokozódó erősségű kitöréseit látták – ezzel megszületett az első kézzelfogható bizonyíték arról, mi is irányítja a Naptól ilyen nagy távolságban lévő üstökösök aktivitását.

„A méréseink betekintést nyújtanak e hatalmas, jeges égitest működésébe” – mondta Nathan Roth, a kutatás vezetője, a NASA Goddard Űrközpont szakembere. „Robbanásos gázkiáramlási mintázatokat láttunk, ez pedig új kérdéseket vet fel arról, hogy vajon miként alakul majd ezen üstökös aktivitása, ha tovább közeledik a Naprendszer belsőbb régiói felé.”

Az ALMA a nagy távolságban lévő üstököst annak légkörében lévő szén-monoxid jelenléte, valamint a hősugárzása alapján figyelte meg, annak köszönhetően, hogy rendkívül nagy a felbontása és az érzékenysége. Enélkül e halvány, távoli égitest jeleit nem lehetett volna megkülönböztetni a környezetétől.

Az üstököst már korábban is vizsgálták az ALMA segítségével, a korábbi adatokat a friss mérésekkel kiegészítve, főként a termikus jelek alapján sikerült meghatározni a magja méretét. Emellett a mag környezetében lévő por mennyiségét is meg tudták határozni az új megfigyelésekkel. Ezek az adatok megerősítették, hogy ez az eddig ismert legnagyobb méretű, Oort-felhő eredetű üstökös.

A kutatók arra számítanak, hogy az üstökös további közeledése során további fagyott gázok szabadulnak majd fel a magból, s feltárul ennek az igen ősi égitestnek az összetétele. Ezzel nemcsak a Naprendszer hajnalába nyerünk bepillantást, hanem arra is utalást kaphatunk, hogy volt-e közük ezen üstökösöknek a földi vízkészlet kialakulásához.