Erősebbé és gyakoribbá válnak az európai szupercellák a felmelegedéssel

A felmelegedés nemcsak azt jelenti, hogy kevesebbet kell fűteni és korábban érik a cseresznye, hanem számos „járulékos” esemény is társul hozzá. Ezek egyike a csapadékviszonyok átalakulása, amit részint a saját bőrünkön is tapasztalunk. Nemrégiben a már bekövetkezett változásokról is készült felmérés eredményeit erősíti meg, és terjeszti ki a jövőre egy új modellszámítás.

A Zürichi Műszaki Egyetem szakemberei és berni kollégáik a szupercellás események gyakoriságának és az egyes szupercellák erősségének változásait mérték fel a felmelegedés tükrében. A kutatást a Sciecene Advances folyóirat ismertette.

A szupercella egy olyan forgó zivatarfelhő, amelyhez különösen heves, gyakran károkozó események kötődnek, mint a szélvihar, a felhőszakadás, a nagy méretű jégeső, illetve időnként a tornádó is. E jelenségek miatt súlyos mezőgazdasági, vagyontárgyakban, építményekben okozott, vagy épp emberéletet veszélyeztető károkat jelent. Gyakran órákon és nagy távolságokon át lehet számítani egy-egy kialakult szupercella károkozására.

Európa legsúlyosabb hatású időjárási eseményei lehetnek a szupercellák, a legtöbb esetben a nyári hónapokban számíthatunk rájuk, a Földközi-tenger közvetlen térségében pedig inkább ősszel. A legtöbb szupercella a délután, késő délután során alakul ki, amikor a nappali felmelegedés tetőzik, és nő a légköri instabilitás. A kutatók számításai szerint az Alpok északi oldalánál elhelyezkedő területen 50 százalékkal nő majd a gyakoriságuk, amennyiben a felmelegedés eléri a 3 Celsius-fokot (erre egyre „jobbak” az esélyek).

A felmelegedés miatt növekvő új eloszlás

Forrás: Science Advances

A zivatarokat és a szupercellákat is az időjárási radarok segítségével lehet követni, azonban az egyes országok radarrendszerei közti eltérések miatt az országhatárokat átlépő rendszereknél nem könnyű feladat ez. A svájci kutatók most egy speciális, nagy felbontású klímamodellt fejlesztettek ki, ami ezt megkönnyíti, majd a modellezés útján kapott adatokat összehasonlították a közelmúltban észlelt valódi szupercellák adataival.

A 2016-2021 közti szupercellákat jórészt a valóságnak megfelelően mutatta a szimuláció, bár kicsit kevesebb egyedi szupercellát jelenített meg, mint amennyi igazából volt. Ez annak köszönhető, hogy a 2,2 kilométernél kisebb és 1 óránál rövidebb élettartamú eseményeket nem „látja” a modell.

Az Alpok régiója afféle szupercella-forrópont, még a modellszámítások szerint is: az Alpoktól északra egy szezon alatt 38 szupercellás zivatar jön létre, míg az Alpok déli lábainál 61. Ha a felmelegedés eléri a 3 Celsius-fokot, az északin 52 százalékkal nő a számuk, a délin pedig 36 százalékkal.

Eközben az Ibériai-félszigeten és Franciaország délnyugati részén csökkenni fog az előfordulásuk. Egész Európára nézve 11 százalékkal gyakoribbá válnak majd a szupercellák, a regionális különbségek a klímaváltozás eltérő helyi hatásainak köszönhetők.

A modellezéssel pontosabbá válik a szupercellák előrejelzése, ez pedig igen fontos feladat. Annak ellenére, hogy viszonylag ritkák a szupercellás zivatarok, az időjárási eseményekhez kötődő károk és veszélyek jelentős részéért mégis ezek felelősek. Ahhoz, hogy felkészültebben fogadjuk e változásokat, a lehető legtöbbet meg kell tudnunk róluk.