Volt, hogy a Vörös-tenger is kiszáradt

Ha a Vörös-tenger jut eszünkbe, ma leginkább a kristálytiszta víz, a korallzátonyok, és az azok körül úszó tengeri állatok harmonikus világa merül fel képzeletünkben. Volt azonban egy olyan korszak, amikor még ez, a mára akár idillinek is nevezhető világ is szinte teljesen kiszáradt, medencéjét szelíden hullámzó víz helyett só és gipszrétegek borították.

A Vörös-tenger az Afrikát és Arábiát elválasztó, éppen kialakulóban lévő óceáni medence, amely a több mint 20 millió éve megkezdődő tektonikai folyamatok révén született. A tenger gerincét adó óceáni hátság az afrikai Nagy-hasadékvölgy meghosszabbítása, a tenger apránként ma is folyamatosan szélesedik. A Vörös-tenger ma az Indiai-óceánhoz kapcsolódik a Bab-el-Mandeb szoroson át, ez Jemen és Eritrea / Dzsibuti között található, azonban születésekor – és utána jó ideig még – nem volt ez így.

A régióban, hasonlóan a Földközi-tengerhez, igen vastag evaporit (párolgás során kialakult ásványok, mint kősó, gipsz vagy anhidrit) rétegek találhatók. Egy nemrégiben, a Communications Earth & Environment  folyóiratban publikált kutatás azt vizsgálta meg, pontosan mi játszódott le a Vörös-tenger térségében, tisztázva e rétegek eredetét. Azt is feltárták, miként jött létre a tenger déli végén a ma is fennálló kapcsolat az Indiai-óceánnal.

Jól ismert a Földközi-tenger kiszáradásával járt messinai sókrízis, kb. 5-6 millió évvel ezelőtti időszaka, amelyben a lerakódó evaporit kilométeres vastagságú réteggé állt össze egyes helyeken. Egy ideig a szakemberek azt gondolták, hogy a Vörös-tenger medencéjében talált sórétegek is ehhez a korhoz köthetők, az új kutatás azonban más eredményre jutott.

A miocén időszak közepén, 14 millió éve a Vörös-tenger medencéje már egy sivatagos övezetben elhelyezkedő, félig elzárt régió volt. A félig elzárt annyit jelentett, hogy kapott egy kevés vizet észak felől, a mai Szuezi-csatorna helyén ekkor még fennállt kapcsolat révén. Azonban itt kevesebb víz tudott átjutni, mint a tengerből aktuálisan elpárolgó mennyiség. Emiatt rendkívül nagy töménységű sóoldattá vált a tenger, és így a rengeteg só és evaporit kirakódása és felhalmozódása e korszakhoz köthető.

Gyakorlatilag sókiválás terén olyannak képzelhetjük el a Vörös-tenger e korszakát, mint amilyen ma a Holt-tenger, csak persze sokkal-sokkal nagyobb léptékűek és idejűek voltak a folyamatok. Később a só a tektonikai mozgások hatására fel is boltozódott, gyűrődött, így egyes helyeken a 4 kilométert is eléri a réteg vastagsága. Ma ennek a nyomait a szeizmikus mélységi vizsgálatok alapján jól ismerik a geológusok.

Ebben az időszakban a Vörös-tenger még összeköttetésben állt az északi szomszéddal (a Tethys-maradvány Földközi-tengerrel) a Szuezi-öböl révén. Erre utalnak azok az ősmaradványok, amelyek azt mutatják, hogy a két tenger élővilága azonos fajokból állt.

A tenger déli vége még zárt volt, vagyis a Bab-el-Mandeb szoros a mainál is sokkal szorosabb volt. Ekkor még egy nagy, az arábiai partvonalhoz csatlakozó vulkáni terület zárta el ezt a mára tengerszorossá fejlődött régiót. (Ne feledjük, ma is vannak itt aktív vulkáni szigetek, amelyek a Vörös-tenger közepén kialakuló óceáni hátság vonalát kísérik.)

6,2 millió éve, amikor a messinai sókrízis idején a Földközi-tenger szinte teljesen kiszáradt, megszűnt onnan a víz utánpótlása, és a Vörös-tenger ismét kiszáradásnak indult. Ebben a korszakban a korábbi sórétegek felszínre kerültek, és az erózió elkezdte koptatni őket. Azonban a száradás nem tartott túl sokáig, ugyanis az Indiai-óceán vize áttörte a Hanis-szigetek régióját, és újra feltöltötte a Vörös-tengert.

Ekkor a bezúduló víz itt is hatalmas, 320 kilométer hosszú, 7-8 kilométer széles kanyont vájt a tengerfenékbe (hasonlóan a Földközi-tenger újratöltődésének folyamataiban tapasztalthoz). Ezt követően az ismételt vízborításnak köszönhetően a korábbi sórétegekre meszes tengeri üledékek rakódtak le.

Amire a Földközi-tenger majdnem egymillió évvel ezután újra megtelt vízzel, addigra a Vörös-tengerrel való kapcsolat már megszűnt, az egykori kapcsolatot jelentő régió meg is emelkedett kissé.

Azzal, hogy a Vörös-tenger az Indiai-óceánnal kapcsolatba került, élettelen, hipersós tóból ismét valódi tengerré vált, és végleg elszakadt a korábbi, földközi-tengeri kapcsolatától. Az éghajlat, a tektonika és a földrajzi kapcsolatok révén gyökeresen megváltozhat egy tenger, erre pedig élő példa a Vörös-tenger története. Ahol ma a tengeri korallok és a teknősök, halak közt úsznak a búvárok, ott egykor sós sivatag állt, és csak a geológiai véletleneken múlt, hogy ma mégis úszni lehet benne.