Hiába pusztul ki rendszeresen, mindig visszatér élőhelyére ez a faj

Tokiótól mintegy ezer kilométerre délre, egy vulkáni szigetív (Ogaszavara-szigetek) részeként találjuk meg Nisinosima szigetét. A sziget aktív vulkánja az elmúlt évtizedekben hozzájárult ahhoz, hogy a tenger alatti hegyből sziget válhasson, s ez a sziget azután az újabb kitöréseknek köszönhetően folyamatosan átalakuljon.

A nálunk is honos kövér porcsin (Portulaca oleracea) nevű gyomszerű, apró pozsgás növény sorsát vizsgálták meg a vulkáni szigeten a Tokiói Metropolitan Egyetem szakemberei. A kutatásukról a Plant Systematics and Evolution folyóiratban számoltak be a szakemberek.

2013-ban a szigeten egy jelentősebb kitörés elpusztította a korábban megtelepedett növényeket, ám eztán azok újra elkezdték meghódítani a területet. A porcsin vizsgált példányait 2019-ben gyűjtötték be Nisinosimán, még mielőtt egy ismételt kitöréssorozatban a növények megsemmisültek volna.

Az e szigetről származó növények genetikai elemzésén túl megvizsgálták a környező szigeteken élő porcsinok génállományát is, illetve a Japán más területein, valamint Guam szigetén élőkét is. Összesen 254 olyan porcsint mértek fel, amelyek 51 különböző helyszínen nőttek.

A vizsgálatok feltárták, hogy a Nisinosima területén élt porcsinok legközelebbi rokonai – nem túl meglepő módon – a „szomszédos”, mintegy 130 kilométerre lévő Csicsidzsima szigetén élők voltak. Emellett azonban az is kiderült, hogy a nisinosimai porcsinok csupán néhány „alapító” egyed genetikai nyomait hordozták. Az ilyesmi azt eredményezi, hogy a szűkös genetikai alapanyagból származó növények külön csoportot alkotva kissé eltávolodnak a rokon populációktól.

A japán porcsinok esetében két fő csoportot találtak a genetikai jegyek alapján a kutatók, az egyik az északabbi szigeteket (Hokkaidó és Kjúsú területét) magában foglaló régióban honos, a másik pedig az ettől délre eső területen, egészen Guamig.

A nisinosimai értelemszerűen e második, déli csoport tagja, ám azon belül is elkülönült a kis kiinduló populációja miatt. A vizsgálatokban azt is sikerült kideríteni, hogy a 2019-ben gyűjtött porcsinok nem egy, hanem minden valószínűség szerint a szigetet több alkalommal is elérő porcsinok leszármazottai voltak.

Emellett olyan, genetikai sodródást jelző jegyeket is találtak, amely arról tanúskodik, hogy e növények génösszetételéért nem csak a természetes szelekció, hanem az elszigeteltség és a természeti katasztrófák sorozata is felelős. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a növények egyes tulajdonságai nem amiatt terjednek el egy populációban, mert hasznosak, hanem mert az állt rendelkezésre csak a kis számú induló közösség miatt. A természeti katasztrófák megsemmisítették a genetikai sokféleség egy részét, és a populáció a maradék, szűkösen rendelkezésre álló génekkel kellett gazdálkodjon.

A porcsin kiválóan alkalmas arra, hogy elsők között hódítson meg egy új szigetet. Magvai igen aprók, kisebbek egy milliméternél, könnyen rátapadnak a madarak lábára vagy tollára, például a régió szigetein nagy számban fészkelő barna szula lábaira.

Emellett sótűrésük és szárazságtűrésük kiváló, gyorsan csíráznak és növekednek, a 20 Celsius-fok feletti hőmérsékleten akár évente több generációja is nőhet, ez pedig hozzájárul a gyors hódításhoz. A faj kiválóan megél a kisebb kőzetrepedésekben, minimális szerves anyagon – hazánkban gyakran az útpadka repedéseiben nő ki, ami nem sokban tér e

A vizsgált porcsinpopuláció mára már kihalt Nisinosima szigetén, mivel 2019 óta számos újabb kitörése volt a szigetet folyamatosan építő vulkánnak. Azonban, ahogy korábban is, a jövőben is kaphat majd utánpótlást a szomszédos szigetekről. A kutatás viszont arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyire véletlenszerűen születik, és mennyire sérülékeny egy-egy sziget élővilága.