„Nincs több kifogás”: sorsdöntő klímacsúcs közeledik

Idén a brazíliai Belémben tartják meg az ENSZ klímakonferenciáját.

Gyorsabb cselekvésre szólította fel az országokat az éghajlatváltozás ügyében Simon Stiell, az ENSZ klímaváltozási keretegyezményének ügyvezető titkára október 21-én, nem sokkal a világszervezet következő, novemberben tartandó klímakonferenciáján (COP30) előtt – számol be az MTI. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást vizsgáló új jelentés közzétételekor azt mondta, a világ országainak többsége jó irányba halad az emelkedő hőmérséklet és az azzal kapcsolatos alkalmazkodás terén, azonban kiemelte, hogy a változások még mindig túl lassúak.
A jelentést akár át is nevezhetnénk úgy, hogy »Nincs több kifogás, befektetők!«
– nyilatkozta, hozzátéve, a COP30 sorsdöntő lesz.
Mint mondta, a klímavédelmi intézkedések pénzügyi forrásainak előteremtése elsősorban a szegényebb országok számára jelent nehézséget, hozzátéve, hogy ezekben a térségekben sokszor a szaktudás is hiányzik. Rámutatott arra is, hogy az ilyen intézkedéseknek a vezető gazdasági nagyhatalmak általi finanszírozása nem jótékonykodás, ugyanis a támogatással tulajdonképpen saját érdekeiket védik, hiszen csak így lehet biztosítani egyebek között a globális ellátási láncokat is.
Figyelmeztetett továbbá, hogy az éghajlatváltozás hatásai évről évre erősebbek és szokatlanabbak, a globális felmelegedéshez történő alkalmazkodás pedig az árvizek, a szárazságok, az erdőtüzek és a viharok elleni védelmet is jelenti. „Ez pedig egyenlő a gazdaság védelmével, amelyet súlyosan érintenek az ilyen természeti katasztrófák” – mondta.
Az ENSZ novemberi klímakonferenciáját idén Brazíliában, az amazóniai Belém városban rendezik.































































































































































































