Először figyeltek meg koronakidobódást egy másik csillagon

Az elmúlt pár évben itthon is többször fordult elő sarki fény – ezek többségét ugyan csak az érzékeny kamerák és webkamerák látták, de pár alkalommal szabad szemmel is megfigyelhető volt. Ez annak köszönhető, hogy a naptevékenység a 11 éves ciklusának maximuma környékén járt, s ilyenkor gyakoribbá válnak a koronakidobódások, közkeletű rövidítésben CME-k.

E jelenségek során a Nap koronájából sok milliárd tonna plazma (ionizált, mágneses forró gáz) szakad ki és indul útnak a bolygóközi térben bődületes sebességgel. Az elméletek alapján ilyesmire nem csupán Napunk (lásd a videóban alant), hanem más csillagok is képesek – azonban megfigyelni eddig sosem sikerült.

Nemrégiben az Európai Űrügynökség (ESA) számolt be arról, hogy vége a bizonytalanságnak: már egy 130 fényévre elhelyezkedő csillagnál is észlelték a szakemberek. Az XMM-Newton űrteleszkóppal, valamint a LOFAR rádióteleszkóppal született észlelés során a koronakidobódással együtt járó egyedi rádióhullámokat sikerült detektálni.

Voltak ugyan korábban is arra utaló jelek, hogy előfordulnak másutt is CME-k, ám kézzelfogható bizonyítékot csak e rádiójel adott. „Ilyen típusú rádiójelet nem mérhetünk, csupán akkor, ha a kidobott anyag már elhagyta a csillaga erősen mágneses buborékát, más szóval ez csak egy CME lehetett” – magyarázta Joe Callingham, a Nature-ben publikált kutatás vezetője.

A vizsgált csillag (StKM 1-1262) egy vörös törpe, fele akkora tömegű, mint a Nap és sokkal halványabb fényű, azonban hússzor gyorsabb a tengelyforgása, és mintegy 300-szor erősebb a mágneses tere. Bár számunkra ez egzotikusnak tűnhet, a Tejútrendszerben talált exobolygók zöme ilyen csillagok körül kering.

A rádiójelét a LOFAR holland rádióteleszkóp fogta, és az elemzésből derült ki, miről is van szó. Ezt követően a Newton röntgentartományú űrteleszkóp segítségével a csillag tulajdonságait is feltárták – ez alapvető fontosságú volt az észlelt jelenség igazolásához. E módszerrel azt is tudták modellezni, miként is mozgott a csillagból kiszakadt plazma, vagyis a CME.

A mérések alapján 2400 kilométer per másodperc sebességgel tört ki a CME a csillagból, ez a Nap esetében elképesztően ritka, csak minden kétezredik CME ennyire gyors. A csillagból indult CME nemcsak elég gyors, de elég sűrű is volt ahhoz, hogy egy, a csillaghoz esetlegesen elég közel keringő bolygó légkörét képes legyen leszaggatni. Emiatt ezek a CME-k különösen fontosak, ha olyan bolygót keresünk, ahol az élethez megfelelőek lehetnek a körülmények.

Hiába kering egy bolygó pont a megfelelő távolságban a csillagától ahhoz, hogy például folyékony víz lehessen a felszínén, ha jön egy vagy több hatalmas sebességű plazmaáradat és legyalulja a légkörét.

Az új felfedezés lehetőséget biztosít arra, hogy már ne csupán a Nap viselkedéséből következtessünk más csillagok körüli űridőjárásra, és az ottani bolygók sorsát meghatározó körülményekre. Az, hogy egy olyan csillagból, amelyet most vizsgáltak, ennyire extrém CME indulhat ki, hatással lehet az életet kereső törekvéseinkre.

Pont ezek a vörös törpecsillagok ugyanis a legjobb jelöltek arra, hogy az életnek otthont adó bolygókat keressünk. Kérdés, hogy miként képesek e bolygók megtartani a légkörüket efféle környezetben.