Így születnek az Északi-tenger óriáshullámai

1995. január elsején délután az északi-tengeri földgázt kitermelő Draupner-platformot egy rendkívüli, 25,6 méter magas hullám érte el. A platformot úgy építették meg, hogy képes legyen kiállni a statisztikailag 10 ezer évente egyszer előforduló 20 méteres hullámmagasságot is. Mivel felszerelték különféle mérőműszerekkel, így pontosan tudjuk, mekkora is volt a hullám.

A platformnak csapódó víztömeg meghajlította az acélszerkezeteket, illetve elmozdította a platform fedélzetén lévő nehéz berendezéseket. A legnagyobb hatása azonban a tudományra volt: ez volt az első óriáshullám, amelyről mért adatok születtek.

Nemrégiben a Georgiai Műszaki Egyetem (Georgia Tech) kutatója vezette csoport számolt be egy kutatásról, amelyben 27 500 hullámmérés 18 év alatt gyűjtött adatait elemezték. Az egyedi mérések 30 percnyi hullámmagasság, frekvencia és irány adatból álltak. Az elemzésükből feltárult: az extra hullámokhoz is átlagos körülmények megfelelő együttállása vezethet el.

Kiderült, hogy egészen egyszerűen az történik, hogy a különféle irányból és sebességgel érkező, azonos fázisú hullámok (hullámhegy és hullámhegy) véletlenszerűen összetalálkozva összeadódnak. Ez némiképp hasonló jellegű, mint az erősítő interferencia. Ehhez még hozzáadódik egy olyan hatás, amit a hullámok alakja idéz elő: az óceán hullámai nem szabályos szinuszgörbék, a szabálytalanságuk pedig további 15-20 százalékkal képes növelni az óriáshullám magasságát.

A kutatók mindezeket azzal a céllal vizsgálták, hogy sikerüljön valamilyen gyakorlatban használható előrejelzést készíteni ezekről a hajókra és tengeri építményekre egyaránt veszélyes óriáshullámokra. Sajnos arra jutottak, hogy az északi-tengeri környezetben konkrét hullámot nem lehet előrejelezni, mivel azok létrejöttét a véletlenszerű interferencia segíti. Arra lehetőséget adnak azonban a gyűjtött adatok, hogy segítségükkel meg tudják mondani, mely viharok esetében adott a lehetőség az óriáshullám kialakulására.

Néhány éve az antarktiszi vizeken – amelyek időjárása jelentősen különbözik az Északi-tengerétől – született hasonló kutatás. Míg a Déli-óceán speciális szélviszonyai lehetővé tettek olyan jellegzetes mintázatokat, amelyekből közelebb juthatnak a szakemberek az előrejelzéshez, addig északon az időjárás sokkal kevésbé kiszámítható körülményeket teremt. A műholdas mérések és a mesterséges intelligencia azonban talán még ezen a kevésbé reményteli helyzeten is javíthat majd.