Furcsa termékek sodródnak partra a dél-brit partokon

A 2025-ös év végi, 2026 eleji időszakban számtalan árucikket sodort a partra a tenger Anglia déli, délkeleti részén, ebből a fagyasztott hasábburgonya tömege hamar bejárta a világsajtót. Azonban voltak zöldségek, banán vagy szigetelő anyag is – mindezek néhány hét során. Az ok a Baltic Klipper nevű konténerhajó és a viharos tenger találkozása volt, a krumplit és a vöröshagymát két másik konténerhajó és a Goretti nevű viharciklon randevúja hozta.

A helyzet egyáltalán nem új, jó ideje történnek hasonlók, talán a legismertebb a partra mosott LEGO szállítmány volt 1997-ben, amelynek még ma sincs vége. Amíg az átlagember legfeljebb bosszankodik, vagy nevet egy ilyen eseményen, az oceanográfus számára véletlen kísérletet jelentenek.

Ilyenkor valós időben lehet megfigyelni, miként is mozognak az óceáni áramlatok. Simon Boxall, a Southamptoni Egyetem kutatója a The Conversation hasábjain mesélte el, mi is történik ilyenkor.

Talán furcsán hangzik, de az efféle hajózási balesetek sokat adtak az óceáni áramlatokról alkotott tudásunkhoz.

Amióta a kereskedők a tengerre merészkedtek, azóta potyognak különféle árucikkek a vízbe. Modern korunk azonban feltalálta a konténeres szállítást, néhány árutípus (pl. olaj, gabona) kivételével minden a standardizált konténerekben utazik.

Évente több mint 250 millió konténer kel tengeri útra, és igen valószínű, hogy az ember otthonában található holmik nagy része is utazott konténerhajón. Azonban az elveszett árucikk ritkaságnak számít.

A becslések szerint évente átlag 1274 konténer zuhan a tengerbe.

Az éves adatok nagyon eltérőek lehetnek, 2020-ban egyetlen hajóról 1800 konténer veszett el, de 2024-ben globálisan csak 576. Van, hogy az így tengerbe került holmik végül világhírűvé lesznek. 1992-ben az Ever Laurel szállítóhajóról 12 konténer zuhant a vízbe az északi Csendes-óceánon.

A konténerekből 28800 fürdéshez használt játék (kacsa, hód, béka, teknős) jutott az óceánba, majd a következő bő egy évtizedben az óceán különböző részein kimosódott a partokra. Két oceanográfus, Curt Ebbesmeyer és James Ingraham követték a játékok mozgását, és segítségükkel pontosították az óceáni áramlatok modelljét.

Persze nem minden tengerbe zuhant és partra vetett árucikk ilyen ártalmatlan. 2007-ben az MSC Napoli konténerhajó egy egész Európát sújtó rendkívüli viharciklonban megsérült, majd megfeneklett Cornwall partjainál. A hajó 114 konténere zuhant a tengerbe, és 80, a tartalmával együtt a Devon megyei Branscombe partjaira mosódott ki.

Olyan árucikkek voltak bennük, mint BMW motorkerékpár, bor, parfüm – ezekre a helyi lakosság rá is vetette magát, mígnem a hatóságok lezárhatták a partokat. Voltak azonban veszélyes áruk is: savak, robbanóanyagok, gyomirtók és rovarirtó szerek.

A konténerhajókat gyorsaságra és kikötői hatékonyságra – nem pedig biztonságra tervezték. A Egy 400 méteres hajón 25 ezer konténer is elfér, ezeket több emeletes házakat megszégyenítő tornyokba rakják. Standard, ipari összekötő elemekkel erősítik egymáshoz őket, emiatt is lehet oly gyorsan rakodni a darukkal a konténereket. Azonban a heves viharok ereje meghaladhatja azt, amit ezek az összekötő elemek elbírnak, és így, különösen a rakomány szélén, egyes konténerek kilazulhatnak.

Akkor lehetne csak teljesen biztonságos módon rögzíteni a szállítmányt, ha azok a régi módszerekkel utaznának, a hajók zárt, belső terében. Ezzel azonban mindazt a hatékonyságot és gyorsaságot elveszítenénk, ami az elmúlt évtizedekben kialakult. Ráadásul sokkalta több hajóra volna szükség, sokkal többe kerülne a szállítás, sokkal több üzemanyagra volna szükség, nőne a balesetek lehetősége, és még számos más előnytelen változással járna egy ilyen visszarendeződés.

A La Manche-csatorna a világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonala, ráadásul gyakran érik el a viharok is. Erre található Southampton, azon kevés kikötők egyike a világon, amely képes fogadni a leghatalmasabb konténerhajókat.

Így könnyen érthető, hogy miért gyakoriak a konténer elvesztésével járó események a dél-brit partoknál. A helyzet valószínűleg csak romlani fog, ahogy a klímaváltozással egyre hevesebb viharok jönnek, és ahogy egyre nő a nemzetközi kereskedelem és a hajók mérete.

Hivatalosan a hajók tulajdonosai, általában a biztosítóik révén felelnének a kisodródó holmik eltakarításáért. Ez azonban csak akkor igaz, ha bejelentik, hogy elveszett a szállítmány. Mostanáig nagyon ritkán került sor ilyesmire, nem jelentik a hajóról a tengerbe kerülő konténereket, és ráadásul a konténerek tartalma se igazán dokumentált.

Azonban 2026. januártól új szabályok léptek érvénybe, amelyek kötelezik a hajótársaságokat, hogy minden egyes elveszített árut, konténert jelentsenek, beleértve azt is, hogy mi volt az adott konténerben. Ettől ugyan nem fog kevesebb konténer a tengerbe zuhanni, ám pontosabban lehet majd követni az árut, és javulhat a felelősségvállalás aránya is.

Nagy-Britanniában már a 12. században törvény szabályozta a hajóroncsokról a mentést, begyűjtést, 1322-től pedig törvény mondta ki, hogy mindezek (beleértve a halászzsákmányt is) az uralkodót illetik. Ma a tengeri balesetek nyomán elszabadult árut, konténert a parti őrségnek kell jelezni, ők felelősek azért, hogy eldöntsék: kit is illet a tengerből érkező „ajándék”. Alapesetben lopásnak minősülhet, ha valaki egyszerűen hazaviszi az efféle holmit. A parti őrségen belül egy külön tisztségviselő feladata, hogy minden ilyen kisodródó áru sorsáról döntsön.