Évgyűrűktől a viharokig: így fokozódott a szélsőséges időjárás a mediterráneumban

A Földközi-tenger térsége a klímaváltozásban eléggé összetett helynek számít. Egyidejűleg nő a hosszas, szélsőségesen aszályos időszakok, és a szintén szélsőségesen nagy mennyiségű esőzéssel járó időjárás kockázata. Ahhoz, hogy ezek várható jövőbeli alakulását ki tudják számítani a szakemberek, minél több adatra van szükség a múltból.

A műszeres mérések azonban nem túl hosszú időszakra nyúlnak vissza, ezért a szakemberek alternatív információforrásokat keresnek. A fák évgyűrűi jól tükrözik az időjárást, így sok esetben nyújtanak segítséget az éghajlat múltját kutatóknak is. Erre kerített sort egy spanyol–német kutatócsoport nemrégiben, és a Climate of the Past folyóiratban számolt be az eredményeiről.

A kutatók Kelet-Spanyolországban, Aragónia hegyvidéki területén, öt helyszínen vettek mintát erdei fenyő és fekete fenyő fákból. Az összesen 173 kiemelt furatot egy már korábban megkezdett sorozatba tudták illeszteni. Ezzel nemcsak hosszabb időszakot láttak át, hanem az egész időszakot többszörösen is lefedték, növelve ezzel az adatok bizonyosságát. Csak olyan adatokat használtak fel, amelyekben teljesen biztosak lehettek. A kutatók a sorozattal 1505-ig tudtak visszanyúlni, és rekonstruálni az időjárási adatokat.

A rendelkezésre álló modern kori (1952 és 2022 közti) mérések segítségével azonosítani lehetett az évgyűrűkben az egyes időjárási események hatásait, majd ezeket a távolabbi múltban is vissza tudták keresni. Azonosították a kiugróan aszályos és a kiugró csapadékot adó éveket. Extrém száraz évek voltak többek közt 1526, 1527, 1879, 1931, 2005 és 2012. Rendkívül csapadékos évek voltak például 1534, 1546, 1575, 1645, 1716, 1940, 2010 és 2013. Ez önmagában nem sokat mond el a változásokról, ezért azt is kiszámították, hogy egy-egy időszakban miként alakult a szélsőségek aránya.

Ezek az ingadozási adatok azt mutatták, hogy a 20. század elejétől kezdődően egyre nőni kezdett a szélsőségek száma, majd 1975 után kimondottan nagy mértékűvé vált az ingadozás. Az utóbbi évtizedek csapadékadatai úgy néznek ki, mint egy meredek hullámvasút, igen sok a nagyon aszályos és a nagyon csapadékos év is.

Ráadásul ezek között a gyorsan váltakozó hullámhegyek és hullámvölgyek között a különbségek is nőttek az évek során. Amikor a kutatók a teljes adatsorra visszanézve ellenőrizték, volt-e bármikor hasonlóan gyakori szélsőségekkel terhes időszak, nem találtak ehhez hasonlót az elmúlt 520 esztendő során.

Ez nem azt jelenti, hogy az elmúlt 520 évben most vannak a legnagyobb csapadékok vagy a legnagyobb aszályok, hanem azt, hogy most váltakoznak ezek a szélsőségek a legtöbbször.

A kutatók egy másik, független adatbázist is bevontak az összehasonlításokba: a szélsőséges időjárási események során tartott könyörgő imádságokét. Ezeket a könyörgéseket 1650-től jegyezték fel, és mind a nagy aszályok, mind a nagy esőzések során megtartották.

Azt találták, hogy az évgyűrűkből kiolvasott csapadékviszonyokat részben tükrözik e könyörgések időszakai is. Az adatok persze nem a teljes Mediterráneumra érvényes szélsőségekről számolnak be, hanem kimondottan a Földközi-tenger nyugati régiójáról.

Az elmúlt években több alkalommal is olvashattunk extrém helyi áradásokat okozó csapadékról, de hosszú hónapokig tartó aszályról is Spanyolországban. A mostani vizsgálati módszerrel azonban azt nem lehetett megállapítani, hogy egy-egy éven belül miként változtak a csapadékviszonyok, csak az egyes évek csapadékösszegét mutatták meg az adatok. Ennél jóval rövidebb időszakra már készültek évszakos felbontású vizsgálatok is, ám ahhoz részint másféle fák mintáira, részint pedig egészen más típusú vizsgálatokra van szükség.

A mostani vizsgálat előnye azonban az, hogy hosszú időszakra és nagy bizonyossággal lehet így visszatekinteni. Emellett pont ezek az adatok alkalmasak arra, hogy más régiók adataival, vagy más módszerekkel gyűjtött adatokkal összevessék őket.