Hatalmas vulkánkitörések nyomait azonosították Tibetben

Bolygónk legnagyobb kihalási hulláma 252 millió évvel ezelőtt, a perm végén játszódott le. Ezt követően, a kora triászban azonban nem kezdett el azonnal és gyorsan javulni a helyzet, néhány millió éven át még voltak jelentősebb ingadozások. A tengervíz felszíni hőmérséklete ekkor elérhette a 40 Celsius-fokot is, majd rövid idő alatt, globálisan mintegy 8 Celsius-fokkal esett a hőmérséklet. Ezek a szélsőségek az 247-249 millió éve élővilág megújulását lelassították, visszavetették, kisebb kihalást is okoztak.

A késő triász időszakban, nagyjából 230 millió éve bolygónkon egy drámai klímafolyamat zajlott, amelynek hatására mind a szárazföldi, mind a tengeri élővilág átalakult. Egy-két millió éven át meleg, és igen csapadékos éghajlat uralkodott, ez ugyan nem okozott a szó klasszikus értelmében vett tömeges kihalást, ám jelentősen átalakult az élővilág a szárazföldön. Többek közt ez vezetett el ahhoz, hogy a dinoszauruszok erőre kaphattak, a tengerekben azonban egy kisebb kihalási hullám is lejátszódott.

Kissé később, 210 millió évvel ezelőtt egy instabil éghajlatú, hatásában hasonló esemény játszódott le, amely szintén együtt járt tengeri fauna átalakulással. Ez volt az az időszak, amikor a Pangea szuperkontinens elkezdett feldarabolódni. A kisebb átrendeződések, kis kihalások, így e három esemény okait kevesebbet kutatták eddig, mint az öt nagy kihalásét, ám egy új felfedezés rávilágíthat a hátterükre.

A Geology folyóiratban látott napvilágot az a kutatási eredmény, amelyben a Tibeti-fennsíkon azonosított, egykori tenger alatti vulkánkitörésekről szól. A kőzetek egy része amelyeket ma nagy magasságban, a Tibeti-fennsíkon találhatunk meg, egykor a Tethys-óceán fenekén hevertek. Ezek akkor váltak szárazfölddé, amikor India nekiütközve Eurázsiának megemelte a maga előtt „tolt” óceáni kőzeteket. Vannak köztük üledékes kőzetek, vannak az óceáni kéreg töredékei, és vannak vulkáni eredetűek is.

A kutatók a Tibeti-fennsík egykori óceáni kőzetei közt egy sziget, egy tengeri hegy és egy hatalmas tenger alatti bazaltáras vulkánkitörés által létrehozott, egykori plató maradványait vizsgálták meg. Ez utóbbi az úgynevezett nagy magmás provinciák (angol rövidítésben LIP) közé tartozott. Ezek szárazföldi megfelelőit jobban ismerjük, ilyen a Dekkán- vagy a Szibériai-trapp.

A tenger mélyén lejátszódott efféle kitörések azonban az óceáni kéreggel együtt pár százmillió év alatt megsemmisülnek bolygónk geológiai újrafeldolgozó üzemében, az óceáni medencék bezáródásakor alábukó lemezen. A kutatók feltételezik, hogy azok a hegyláncok, amelyek az óceánok bezáródásával alakultak ki, magukban rejthetik ezeknek az egykori tengerfenéki kőzeteknek a maradványait.

A kutatók saját maguk is vizsgáltak számos kőzetmintát, illetve figyelembe vették a közelmúltban felmért, Tibetből származó minták vizsgálati adatait is. E kőzetek izotóp-összetétele elárulja, hogy miféle típusú vulkáni esemény hozta őket a felszínre. Az eredmények arra mutattak, hogy az egykori óceánfenéki LIP-hez köthetőek, a nagy, köpenycsóva eredetű vulkáni kőzeteket képviselik ma a Tibeti-fennsíkon. A kőzetek pontos kormeghatározása további nyomokkal szolgált.

A triász idejéből három efféle tenger alatti LIP nyomait azonosították, az ősi kitörések kb. 249, 232 és 210 millió éve játszódtak le. Az elsőre már voltak adatok, de a két időben közelebbi kitörés nyomait most először sikerült azonosítani. A kitörések hatására rengeteg tápanyag került a vízbe, ahol óriási algavirágzások jöttek létre.

Ezek után aztán oxigénszegény vízrétegek alakulnak ki, amelyek már könnyen összefüggésbe hozhatók a tengeri élővilág pusztulásával. Számos hasonló, kisebb kihalási esemény ismert, amelyek okáról nem sokat tudunk. A kutatók úgy vélik, könnyen lehet ezek hátterében további, mára már nyomaiban megsemmisült egykori tengermélyi bazaltáras kitörés.