Elveszett világ tárult fel az Északi-tenger mélyén

Egy új tanulmány segít jobban megérteni azt az őskori tájat, amely ma az Északi-tenger mélyén rejtőzik – számol be a Heritage Daily. A Doggerland nevű terület napjaink Brit-szigeteit kötötte össze a szárazfölddel az utolsó jégkorszak idején, majd a tengerszint emelkedésével víz alá került.

Robin Allaby, a Warwicki Egyetem munkatársa és kollégái most arra jutottak, hogy a térségben a véltnél több ezer évvel korábban jelenhettek meg erdők, vadállatok és potenciálisan emberi közösségek. Az ilyen fajta környezet itt jóval korábban kialakulhatott, mint hogy széles körben kifejlődött volna a korabeli Brit-szigeteken és Európában.

A csapat a tengeri üledékekben megőrződött genetikai nyomok elemzésével azonosította azokat a növényfajokat, amelyek az utolsó jégkorszak végétől egészen Doggerland elmerüléséig élhettek errefelé. Az eredmények azt mutatják, hogy a mérsékelt éghajlati övezetben élő fák, mint a tölgy, a szil és a mogyoró, már több mint 16 ezer évvel ezelőtt jelen voltak a terület déli részén. Ez több ezer évvel megelőzi a britanniai pollenrekordokat. A kutatók a hőkedvelő hárs DNS-ét is kimutatták, amely körülbelül, ez 2000 évvel előzte meg a britanniai felbukkanást.

Az egyik legmeglepőbb felfedezés a szárnyasdiók genetikai nyomainak megtalálása. A szakértők eddig azt hitték, ezen növények 400 ezer éve eltűntek Északnyugat-Európából.

Doggerland történetét írhatja át a kutatás

A 252 üledékminta egy Southern River néven ismert őskori folyórendszer mentéről származott. Az évezredek alatt felhalmozódott üledékek ősi DNS-töredékeket őriztek meg, ezek révén 16 ezer évvel ezelőttől egészen Doggerland elsüllyedéséig tudták rekonstruálni az ökológiai történetet.

Allaby szerint a fák korai megjelenése meglepő. „Emberi szempontból ez a legjobb bizonyíték arra, hogy Doggerland erdős környezete az elárasztás előtt táplálhatta a korai mezolitikum közösségeit, és segíthet megmagyarázni, miért maradt fenn viszonylag kevés korai mezolitikumra utaló bizonyíték a mai Nagy-Britanniában” – tette hozzá.

A tanulmány megkérdőjelezi a Doggerland eltűnésének időpontjáról szóló korábbi feltételezéseket is. A friss eredmények alapján a táj egyes részei még a nagy áradásokat, így a Storegga-csuszamlást követően is felszínen maradtak, bizonyos területek akár 7000 évvel ezelőttig is fennmaradhattak szárazföldként.

A véltnél sokkal fontosabb volt

Az új adatok alátámasztják azokat a feltételezéseket, amelyek szerint mikromenedékek tették lehetővé a mérsékelt éghajlati növényfajok számára, hogy túléljék a jégkorszakot. Ez egyben segít megmagyarázni, hogy miként települtek vissza a fák olyan gyorsan a jég és hó visszahúzódása után.

Az erdők megléte a régió emberi közösségeire is hathatott. Az ilyen ökoszisztéma például bőséges táplálékot nyújthatott az olyan állatok révén, mint a vaddisznók.

„Sok éven át Doggerlandot gyakran földhídként írták le, amelynek csupán a Brit-szigetek őskori benépesítésének útvonalként volt jelentősége. Ma már tudjuk, hogy nemcsak a korai emberi települések központja volt, hanem szárazföldje menedéket nyújthatott növényeknek és állatoknak, és kiindulópontként szolgált ahhoz, ahogyan az őskori közösségek évezredek alatt letelepedjenek Észak-Európában” – mondta Vincent Gaffney, a Bradfordi Egyetem kutatója és a csapat tagja.