Dandora: ilyen az élet a hulladéktengerben

Bizonyos kultúrákban a tehén szent állat: az élet, a bőség és a gondoskodás szimbóluma, a termékenységet, illetve az ember és természet közötti harmóniát jelképezi. Talán ezért is volt annyira megrázó a pillanat, amikor a kenyai Dandora szemétlerakójának bejáratánál az első állat egy tehén volt. Lassan sétált el mellettünk a földúton, patái alatt műanyag palackok ropogtak. A jelenet annyira váratlan volt, hogy még a kamerámat sem tudtam bekapcsolni, csak tátott szájjal néztem.

2025 decemberében három hetet töltöttem Kenyában. Munkaügyben érkeztem: az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlését követtem környezetvédelmi szakértőként. Egy szabadnapon néhány kollégámmal úgy döntöttünk, ellátogatunk Kelet-Afrika legnagyobb szemétlerakójához, amely a főváros, Nairobi Dandora nevű keleti peremén található.

Dandora 1977 óta működik, a helyszínt eredetileg ideiglenes lerakónak szánták, mára azonban hatalmas, kontrollálatlan – jelenleg 30 hektáros – hulladékmezővé nőtte ki magát. Napi 2000 tonna hulladék érkezik ide, ami nagyjából 330 afrikai elefánt tömegével egyenlő. A lerakóhely tehát Kenya teljes elefántpopulációjának tömegét az év egyharmada alatt (126 nap) befogadja – ez emberi, de még gépi erővel is feldolgozhatatlan mennyiség.

Arra jutottam, ezt saját szememmel is látnom kell. Nem tudtam, hogy készüljek, mit vigyek magammal: kesztyűt, maszkot, gumicsizmát? Elképzelésem sem volt mire számítsak, és mennyire lesz egy ilyen helyen „veszélyben” a testi épségem – reménykedtem, hogy a pár éve kapott tetanuszoltásom teszi a dolgát. De a kíváncsiság győzedelmeskedett, egy hétvégi napon, reggel az izgatottság és félelem egyvelege által okozott gyomorgörccsel ültem a lobbyban, vártam a fuvarunkat.

Ahol a talp alatt ropog a műanyag

Egy helyi aktivista segítségével jutottunk el Dandorába, aki a szeméttelepen dolgozó hulladékgyűjtők jogaiért küzd. Az odavezető út önmagában is sokat elárult a városról: ahogy elhagytuk Nairobi diplomatanegyedét, a környezet szinte egyik pillanatról a másikra változott meg. A gondozott utcákat és épületeket a pillanat töredéke alatt bádogtetős kunyhók, poros földutak és omladozó betonházak váltották fel. Rövidebb autóút után a város peremén egy szegénynegyedben találtuk magunkat, amely közvetlenül a Dandora mellett terült el. Innen már csak gyalog tudtunk továbbmenni.

Az első lépéseim bizonytalanok voltak, féltem ráállni a szemétre, attól tartottam, hogy besüppedek, vagy valami éles tárgy, tű vagy fém megvágja a lábam. Végül egyik sem történt meg. A lábam ugyan kissé belemerült a hulladékba, amely meglepően puha volt, mintha vastag mohatalajon lépkednék. A cipőmet utóbb ki kellett dobnom, de nem a szemét, hanem a por és hamu okozta kár miatt.

Meglepő módon a szag alig volt zavaró. A talpunk alatt leginkább száraz műanyag hulladék ropogott hatalmas rétegekben felhalmozódva. Sok helyen műhajcsomók hevertek – minden elképzelhető színben.

10 fotó

Felnőttek és gyerekek a hulladéktengerben

Annak ellenére, hogy hétvége volt, sokan dolgoztak a telepen, főként nők és gyerekek. Hétköznap inkább a férfiak dolgoznak, amikor a frissen érkező hulladékot lerakják. A munka egyszerű, monoton és kimerítő: kézzel átválogatják a szemetet. Műanyagokat, fémeket és más újrahasznosítható anyagokat keresnek, amelyeket később hulladékfeldolgozó cégeknek adnak el – gyakran fillérekért. Sokan kesztyű nélkül dolgoznak.

A gyerekek játékokat keresgélnek a hulladékban, a nők rönkön ülve beszélgetnek, a férfiak a szeméthegy tetején eszik meg az otthonról hozott ebédjüket. A jelenet furcsán hétköznapinak tűnt, mintha egy vasárnap délután lenne egy lakónegyedben.

A szeméthegy tetején állva különös érzés fogott el. A távolban Nairobiban zajlott a modern élet: autók, házak, emberek, nem messze tőlük pedig gyerekek kapirgálták a szemetet puszta kézzel, hogy megtalálják a napi megélhetéshez szükséges „kincseket”. És mégis, az élet – minden körülmény ellenére – működött. A hulladékhegyek között járva az ember szinte megfeledkezett arról, hogy egy szeméttelepen van, egészen addig, amíg a füst meg nem jelent.

Ez a vidék méreggel van tele

A valódi veszély nem a szemmel látható hulladékban rejlett, hanem a levegőben, a talajban és a ki nem mondott, de érezhető társadalmi szegregációban. A telep számos pontján a szemét spontán módon meggyulladt a nagy melegben. A lassan égő hulladékrétegek folyamatos füstöt bocsátottak ki, amely mérgező gázok keverékét tartalmazza: szén-monoxidot és más veszélyes vegyületeket.

Ahogy beljebb haladtunk, a füst egyre sűrűbb lett, egy ponton már a pulóverünket tekertük a szánk és az orrunk elé, hogy valamennyire szűrjük a levegőt. A füst csípte a torkomat, köhögni kezdtem, és egyre nehezebben kaptam levegőt – életemben nem szívtam még be ennyi füstöt, pedig 15 éven keresztül dohányoztam.

Sajnos a talaj sem gyógyul már meg a szennyezésből, a környezeti hatások hosszú távúak. A szemétből szivárgó víz fekete, kátrányszerű tócsákban gyűlt össze a lerakó alacsonyabb pontjain. A talajban kimutatott nehézfémek – például ólom és kadmium – olyan mértékű szennyezést okoznak, amely több generáción keresztül ellehetetleníti a mezőgazdasági használatot. A talaj és a víz gyakorlatilag elveszíti termőképességét.

Mindezt olvasva az ember könnyen azt hiheti, hogy egy olyan fejlődő országban, mint Kenya a környezetvédelmet mellékvágányra helyezik, a káros folyamatok így könnyen elburjánzanak. Pedig az állam keményen próbálkozik – 2017-ben a világ egyik legszigorúbb műanyagtilalmát vezették be. Az egyszer használatos műanyag zacskók (SUP) használata, forgalmazása és gyártása tilos, a repülőtéren még a bőröndök műanyag védőfóliáját is eltávolíttatják az utasok poggyászáról. És mégis: a hulladéktelepre érkező szemét mennyiségében ez nem látszik, Dandora tovább növekszik.

9 fotó

Globális probléma okoz lokális kihívást

Ez nem csupán egy helyi probléma. A hulladék egy része nem is Kenyából származik, a beérkező szemét jelentős részét az Európából, az Egyesült Államokból és más afrikai országokból importált műanyag és elektronikai hulladék teszi ki. A „Made in USA” és „Made in China” feliratok arra emlékeztetnek, hogy a globális fogyasztás következményei gyakran a világ legsebezhetőbb közösségeire hárulnak.

Nairobi egy rendkívül sokszínű város, melyet Dandora különös módon összeköt. A város gazdagabb részeinek hulladéka végül a szegények megélhetésének forrásává válik.

Amikor elhagytuk a szeméttelepet, még egyszer visszanéztem a hulladékhegyekre. A marabuk még mindig köröztek a füst fölött, a szemétdomb árnyékában pedig kecskék pihentek és kukoricacsuhét rágcsáltak, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb legelője.

A tehénnek már nyoma sem volt. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy bizonyos kultúrákban a tehén az élet és a bőség szimbóluma. Dandorán azonban inkább emlékeztetőnek tűnt arra, hogy a világ hulladéka nem tűnik el, csak máshol élnek vele együtt.

Fodor Csilla közösségi oldala további fotókkal itt érhető el.